Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

DunakömlődMagyarországTolna vármegyeTolna történelmi vármegye - Bottyánvár, kuruc kori sáncok

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Dunakömlőd - Bottyánvár

A környék kuruc kori erődsorának utolsó tagja, amelyet tervezője és építtetője, Bottyán is már Bottyánvárnak nevezett. Dunakömlőd mellett, az egykori jobb part feletti dombon volt a Lussonium nevű római kori erőd. Bottyán pontosan a római erőd maradványaira építette a maga egyszerű sáncvárát. A római erőd régészeti feltárása évek óta folyik Visy Zsolt vezetésével, amelynek során a kuruc kori sáncot is sikerült megfigyelni.

Nyomait a 230 m hosszú, 25-50 m széles dombtető két végén sikerült azonosítani. A szerkezet égett fagerendái is jól látszódtak. Bottyán 1705 tavaszán építtette. Fennállása rövid volt, ugyanazon év nyarán a császáriak kemény ostrommal elfoglalták. Utána többször is említik, de már jelentéktelenné vált, 1706 tavaszán végleg elpusztult.

Forrás:

Nováki Gyula - Kuruc kori sáncvárak, sáncok maradványai a Dunántúlon

GPS: É 46° 39.347 (46.655777)
K 18° 52.908 (18.881800)

A Bottyánvár sáncait a Lussonium római kori erőd két végén lehet megtalálni. Lussonium feltárását követően egy szépen rendezett romkert várja a látogatókat.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció