Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Farcád - ForţeniRomániaErdély és PartiumUdvarhely történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Farcád (Forţeni) helység 1333-ban jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Vorkad, illetve Farchad néven. 1566-ban Farczádnak írják. 1567-ben a regestrumban 14 kapuval jegyzik.

1333-ban plébániatemploma van, papja a pápai tizedjegyzék szerint ebben az évben 4 banálist fizet, 1334-ben 2 régi banálist. A pap nevét nem hozza. Mai templomának építését stíluselemei alapján a XV. századra teszik, mint a késő gótikus kor emlékét.

Feltételezik, hogy hajója gótikus kor előtti és csak a szentélyt újították, illetve építették teljesen újjá a gótikus korban. Ennek megfelelően a szentély a nyolcszög három oldalával zárul, hálóboltozatos, a gyámkövek az oldalfalakon négy-négy lefutó bordát tartanak és a diadalív falánál két-két bordát. Csúcsíves a diadalív is, jó magasra ívelve, faragott kövekből rakva. Megmaradt a csúcsíves nyílású szentségfülke, keresztben végződő pálcatagokkal keretelve. Van még egy kisebb fülke is, egyszerű csúcsíves nyílással. Ez korábbi lehet. A szentély déli falán egyetlen megmaradt csúcsíves, kőrácsos ablak van, de alulról félig befalazva. A sekrestyeajtó egyszerű kőkerete szemöldökköves. A déli kapu szintén szemöldökköves kőkerete hornyok közé fogott körbe illeszkedik és pálcatagokból áll.

A hajó eredetileg boltozott lehetett, de 1629-ben festett kazettás mennyezettel cserélték fel. A kazetták székely motívumokkal díszítettek, virágdíszesek, felirattal.

Lehetséges, hogy amikor a tornyot építették (a XV. században), a hajót hosszabbították. Ezen a részen a festett kazetták nem virágdíszesek.

A régi torony 1824-ben omlásnak indul. 1828-ban építik helyébe a ma is álló tornyot, amit így indolkoltak: „A régen épített Templomát, tornyát az Ellenségnek Tüze több ízben is meggyengítvén a hátrább következett Földingások által lett megreszkedtetése elszaggatta, rontotta, félelmessé tette:” Egyik harangja 1705-ből való.

A mészrétegek alatt falképek rejlenek, amelyekből a hajó északi falán kerültek felszínre részletek (sík alakos jelenetek, karakteres női arcok, néhány vonallal megrajzolva). A szentély északi falán is falképek lappanganak, amelyekről a javítások alkalmával szereztek tudomást, de azokat nem tárták fel.

A templom több szomszédos falu közös temploma volt a középkorban, sőt egy ideig a reformáció után is (Lengyelfalva, Hodgya, Sükő, talán Vágás és Béta is).

A templomot visszabontott várfal veszi körül. A torony két oldalán ma is jól láthatóak a két-két befalazott kulcslyuk alakú lőrés nyomai.

Forrás:

Karzcag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 625-626.

GPS: É 46° 18.241 (46.304024)
K 25° 14.102 (25.235037)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció