Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

MonokMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeZemplén történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Archívum
  • Mellékletek
  • Térkép
  • Szállás

Története:

Feld István kutatása alapján: a kastélyt 1673-ban említi inventárium. Előbb Thököly Zsigmondé, majd Nyáry Zsigmondé. Részletesebb leírása maradt fent 1685-ből és 1698-ból. A XVIII.században az Andrássyak szerezték meg.

Tisztázatlan, hogy az az épület, amelyet 1567-ben Hasszán temesvári pasa elfoglalt, vajon a most látható kastély, vagy annak csak egy része. Az 1567-es ostrom során a birtokos Monoki Mihály is fogságba került.

A kastély körül kerektornyos külső fal maradványa található.

A műemlék épület a második világháború után iskolaként szolgált, majd a termelőszövetkezet előbb magtárnak, később irodaháznak használta. 1982-ben kijavították tetőszerkezetét, a külső vakolat hibáit. A pusztuló épület felújítása a 90-es évekre vált sürgetővé. Málló homlokzata, kőkeretei, kusza vezetékei, gondozatlan udvara szomorú látványt nyújtottak.

Felújításának költségei meghaladták a helyi önkormányzat erejét, ezért 1999-ben eladták. A felújítási munkálatok megkezdése előtt újabb régészeti kutatás kezdődött az épületben. Az ásatás vezetői, Feld István és Simon Zoltán megállapították, hogy az 1960-as években végzett helyreállítást nem előzte meg ásatás, és a falkutatás is korlátozott volt.

Az új tulajdonosok tervei szerint a kiskastélyt szállodává alakítják át.

Források:

Feld István: A monoki reneszánsz kastély(Herman Ottó Múzeum évkönyve XXXVII.,Miskolc,1999)

Feld István: Monok, Kiskastély

Monaky kastély honlap: www.monok.hu

GPS: É 48° 12.613 (48.210217)
K 21° 8.899 (21.148315)

INFORMÁCIÓK: A monoki ún. régi vagy kiskastély, a falu központban, a plébánia templomnak is helyet adó kiemelkedésen, tornyos kerítésfalon belül található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció