Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Aranyosgerend - LuncaniRomániaErdély és PartiumTorda-Aranyos történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Az Érchegység Aranyosmelléki hegysorához tartozó Torockó-hegység és a Mezőség között húzódó Keresztesmező síkságának DK-i részében, az itt DK-re tartó Aranyos jobb partján fekszik Aranyosgerend község.

A falu okleveles említése 1260-ban történik. A helységben a Gerendi család egyik tagja építtette fel azt a várkastélyt, melyet egy 1547-ben kelt oklevél várnak nevez. Apafi György 1553-ban Gerendi Erzsébet kezével a várkastélyt és uradalmát is megszerezte, majd 1556-ban 800 forintért megvette Gerendi Anna malmát, Gerendi Péter várkastélyhoz tartozó részbirtokát, így Gerend kizárólagos birtokosa lett. A következő évben birtokát fiának, Apafi Miklósnak adta át. 1597-ben már Báthori Zsigmondé, aki még ugyanebben az évben Jósika István korlátnoknak és feleségének adományozta. Alig egy év múlva Jósikát hűtlenség vádja miatt lefejezték, birtokait elkobozták, de Gerendet meghagyták özvegyének kezében. 1660-ban Mihály vajda foglalta el Gerendet. 1647-ben I. Rákóczi György Kemény Jánosnak adományozta. E család uralta még a 19. század végén is.

A várkastélyról Orbán Balázs is megemlékezett: "… Gerenden már a 16. században fényes kastélya volt a Gerendi-családnak… sőt 1547-ben kelt egyik okmányban az vár (arx) néven fordul elő, azonban ma a hajdani vár és kastély teljesen elenyészett, s helyére a mult században épült egy L idomú bástyás kastély, mely szép fekvése által többet mutat, mint a minő valójában."

A 17. században átalakított, jelenlegi formájában barokkos, „L” alakú, egyemeletes manzárdtetős várkastély délkeleti és délnyugati sarkán egy-egy ötszög alaprajzú toronnyal, a templomtól északra, az Aranyos folyó partján, egy alacsony dombon áll. Ma egy részében gazdasági központ működik, nagyobb része azonban lakatlan, romos.

GPS: É 46° 28.394 (46.473240)
K 23° 57.115 (23.951918)

A vár helyén épült várkastély elhagyott épületét az Aranyos meredek partján, a református templom közelében találjuk

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció