A horvátországi pálos kolostorokat a 14. 15 szd. folyamán alapították, tehát amikor a rend terjedőben volt közép Európa szerte. A gvozdi kolostort a 14. szd. közepén, Frangepán János gróf alapította. A kolostor a 15. szd. folyamán Horvátország legerősebb pálos közösségé fejlődött, s adományokkal is gazdagon ellátott volt. A kolostorban 150 szerzetes élt. A pálos feljegyzések szerint, a Szt. Miklós kolostor, már 1364-ben létezett. A gvozdi kolostor, más kolostorokhoz hasonlóan, a hitélettel, közélettel, az írásbeliség - beleértve a glagolitaírás és a horvát nyelv, valamint általában a kultúra terjesztésével foglalkozott. A kolostorban glagolás istentisztelet és igehirdetés folyt, de számos glagolitaírású oklevél is e kolostorhoz köthető. A pálos kolostorok mindegyikében volt szakács, kertész, szabó, cipész, pincemestere, stb.. A gvozdi kolostorban a nagyobb kolostorokhoz hasonlóan volt saját asztalosa, szobrásza, festője, sebésze, stb..
A kolostor a horvát pálos provincián belül, a horvát-isztriai glagolita vikária részeként, a Tengermelléki kerület székhelye volt. A kolostornak voltak birtokai Modrusban, Likába és Veglia szigetén is. A glagolás szerzeteseknek a tudásuk, rátermettségük, morális kvalitásaik miatt, nagyon jó hírük volt, így a legkülönbözőbb feladatokat bízták rájuk egész Isztria szerte, a Tengermelléken, Horvátország szigetein és kontinentális részein is. Ilyen, a gvozdi kolostor jelentőségét méltató leírással találkozhatunk Kozsljak (Kožljak) 1395-ös határ megállapítási jegyzőkönyvében. A határ megállapítás oka az volt. hogy a Pityáni (Pićan) püspökség területén található Csepicsi (Čepići) tó partján álló Kozsljak-i vár ura, tó felét a tó partján egy templomot adományozott a gvozdi pálosoknak. Ugyanezen évben, Moscsenica (Mošćenica) és Kozsljak között is tartottak egy határ megállapítást, amelynél jelen volt fráter Poljak Iván prokurátor és a Modrusból való, gvozdi Szt. Miklós kolostor vikáriusa. Már a modrusi grófság területét érintette Frangepán Miklós 1401-es adománya, melyben a gvozdi Szt. Miklós kolostornak adta plaskii (Plaški) „udvarházát” és halastavát, ahogy Frangepán Miklós gróf, Modrusban 1412. augusztus 14-én kelt okirata is, mellyel megalapította a cirkvenicai (Crikvenica) pálos kolostort, ahova három modrusi pálost küldetett. A cirkvenicai kolostor könyvtárában, a kolostor 17. századi feloszlatásáig, 1450 kötet volt megtalálható, ami abban a korban igen nagy számnak számított, még európai szinten is. Könyvtár meglétéről a gvozdi kolostorban nincs adatunk, de valószínű, mert vikáriusi székhelyként, ahol noviciátus is volt, egy nagyobb könyvtárnak kellett lennie. Az is lehetséges, hogy épp a gvozdi kolostorban volt az egyik glagolita nyomda, melyből összesen háromról van tudomásunk Horvátország területéről.
A gvozdi Szt. Miklós kolostor ma is, a Zenggbe tartó „ősi” kereskedelmi út mentén, mélyen az erdőben található. A kolostor helyét ma Klostárnak (Kloštar) nevezik. Az itteni romok arra utalnak, hogy a templomot és a két kerengőt/zártudvart (claustra) épületek övezték, majd az együttes egészét beillesztették egy szép, és a gazdasági szükségleteket is kielégítő, fallal övezett térbe. A templom meglehetősen nagy volt, és a tetőszéke belülről látható volt. A templom alaprajza gótikára utal. A kolostor épülete nem volt nagy, a kerengőjének mérete hasonlított a többi pálos kolostoréhoz (a mérete nem haladja meg a 10,5x11,5 métert). A kolostor együttesben szerencsésen ötvözték a remeteség visszafogottságát, a középkori Horvátország provinciális építészetének megoldásaival. A kolostor alaprajzi kialakítása valószínűleg egy külföldi mester munkája lehetett, de az épületeket már a helyi mesterek építették fel a helyben szokásos módon. A kolostor épületei a kerengő északi és keleti oldalán helyezkedtek el (a déli oldalon a templom állt), de keleten volt a sekrestye, a kápolna (káptalan terem), és még egy helyiség is. A kolostor, út melletti, nyugati oldala pusztult el a leginkább, így a templom nyugati homlokzatán csak feltételezhetjük egy harangtorony létét. A kolostor bázisépületeitől északra, még egy kerengő volt, melynek három oldalát épületekkel övezték. A kolostor egyes épületeinek emelete is lehetett. Ezt megerősítheti a második kerengő északi oldalán álló épület egy íves részlete is, mely egy csigalépcsőre emlékeztet. A kolostor falaitól keletre és délre láthatók még a gazdasági együttest övező kerítésfal nyomai. A kerítéssel övezett terület elegendő volt, hogy benne elhelyezzék a kertet, a műhelyeket, a lábasjószág cserényeit, a raktárakat, stb..
A kolostor utolsó írásos említése, bojnai Both András bán oklevelében jelenik meg, melyben mentesíti a Szt. Miklós kolostor pálosait a harmincad megfizetése alól. A 16. szd. eleji török rajtaütések megrongálták és elnéptelenítették a kolostort. A törököknél amúgy is szokásban volt a kolostorok elpusztítása, de a mellettük álló templomokat általában megkímélték. A megmaradt templom okán, a török vész megszűnése után, 1699-ben, Matijašić András terciárius vezetésével megkísérelték feléleszteni a kolostort és 1705-ben három szerzetes lakott is benne, akik újjáépítették a Szt. Miklós kápolnát, valamint kialakítottak pár szobát a Gvozdon keresztülutazók számára, ám II. József császár 1786-ban feloszlatta a pálos rendet, s ezzel másodszor is megszűnt a kolostor, melynek épületei a lakatlanság miatt lassan és immár véglegesen összedőltek. A kolostor jelentéktelen romjai máig rejtőzködnek a nyilvánosság szemei elől, s csak történészek, műveltebb emberek emlékeznek rá, illetve a játszani odajáró gyerekek.
A kolostor építészeti leírása:
A kolostor romjai, a kolostorok jellegzetes alaprajzi kialakítását mutatják, egy templommal, két kerengővel, körülöttük épületekkel, s mindezt még egy külön kerítéssel övezett gazdasági udvarral, kerttel is körbevették.
A kolostortemplom meglehetősen nagy volt, azonban a hajó egyetlen pilaszterén kívül, más műrészlete nem maradt fenn. A pilaszterek elhelyezése (a tengelytávolságuk 320 cm-t, azaz 10 lábat tesz ki), valószínűleg a tetőszerkezet csomópontjainak felelt meg. A tetőszerkezet kialakítása belülről látható volt. A szentélyzáródás tipikusan gótikus, ám szabálytalan kialakítású, mivel a három oldala között, 10; 20; 30 cm-es eltérések mutatkoznak: a szentély északkeleti oldala 232 cm hosszú, a keleti oldala 210 cm, a délkeleti oldala 220 cm. A szentély kelet felé enyhén szűkül. Nem maradt nyoma, hogy a szentély boltozott lett volna, ablaknyílásokra utaló maradványok sem kerültek elő, melyek valószínűleg kicsinyek és ritkásan elhelyezettek voltak, s valószínűleg a parapet is jó magasan lehetett.
A templom melletti kerengő nyitott része kb. 10,5x11,5 m volt, ami azonosnak tekinthető más, szlavóniai (Lepoglava, Kamensko) pálos kolostorok kerengőinek méretével, ám kisebb a többi, korabeli szerzetesrend kolostorában található kerengőnél. A kolostor épületei a kerengő keleti és északi oldalán sorakoztak, azonban a kerengő nyugati oldalának szerkezeti kialakításáról, régészeti kutatások nélkül nem lehet mondani semmit.
Annak sincs nyoma, hogy a templom nyugati homlokzata előtt állt e harangtorony, vagy nem. Az azonban világos, hogy a templom keleti oldalán volt egy sekrestye, az mellett pedig egy a kolostor tömegéből kiugratott, négyszögletes szentéllyel ellátott kápolna (káptalan terem) volt. Ez után egy, a gazdasági udvarra és a kertbe vezető folyosó következett, amely már a kolostor északi szárnyát képezte. Ide csatlakozik a kolostor második kerengője is. A kolostorkápolna hajója megközelítőleg négyzetes, míg a szentéje hosszúkás. A szentély mindegyik oldalában egy-egy négyszögletes falfülke található.
A kolostor együttes északi oldala egy újabb kerengővel folytatódik, három oldalán épületsorral. Tekintettel mindkét kerengő viszonylag kis méretére, valószínű, hogy a kolostor szárnyak egy részének volt egy emelete is. Legalább is erre utalnak a második kerengő északi szárnyépületének megvastagított falai, a helyiségek meglehetősen széles fesztávja és a kő csigalépcső maradványa. E szárny két helyiségének fennmaradtak az ablakai is, melyek csak kicsiny nyílások a falban.
A kolostor együttestől keletre elhelyezkedő külső udvar kerítésének falának nyomvonala a terepet lezáró meredély peremét kísérte. A fal a kolostortól délre, egy kb. 10 m magas függőleges sziklafal aljában zárul. Az övezőfalból helyenként csak kőomladékok, helyenként falszakaszok, helyenként pedig csak habarcsnyomok figyelhetők meg. A külső tér elég nagy volt ahhoz, hogy kertek, karámok, zárt és nyílt színek is helyet kapjanak benne. A romok legérthetetlenebb része a kolostor együttes nyugati oldala, amely előtt halad el, a Modrusból Zenggbe tartó, un. régi út. Ez az oldal pusztult ugyanis a leginkább. A gvozdi, Szt. Miklós pálos kolostor a középkori, korbáv-modrusi, majd a zenggi püspökség területének legnagyobbika volt, amire az is utal, hogy egyes források szerint, egyszerre 80 szerzetes is élt itt. Noha ez az adat kissé túlzónak tűnik, de a szerzetesek nagy számát erősíti a két kerengő léte is.
biskupije – Senjski Zbornik, (1999. 26. sz. 123-178 oldal)
A kolostor mai állapota:
A kolostorrom területét 2012. április 22-én, Keserű László és Szabó Tibor társaságában látogattuk meg. A főúttól kb. 1500 méterre, az erdei úttá silányult egykori főút mentén, egy sűrű erdőben, növényzettel sűrűn takarva találhatók a kolostor tekintélyes romjai. A legmagasabb falrom kb. 5 m magas és a templom északi, a szentély és a hajó találkozásában lévő falcsonk. Az egyéb épületek maradványai 1-1,8 m magasságik állnak. A sűrű bozót miatt még alaprajzi vázlattal is követhetetlen volt az egyes helyiségek kiosztása, így a romok egy komolyabb kitisztításra várnak, ami után a látogatónak kb. a jakabhegyi kolostorromhoz hasonló élményben lehetne része.
Szatanek József
Forrás:
Robert Stipetić, prof. http://www.modrus-kcs.hr/crkva_u_modrusu3.php
Zorislav Horvat – Srednjovjekovna pavlinska arhitektura na području senjske i modruško-korbavske
