Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kapronca - KoprivinicaHorvátországHorvát-SzlavónországBelovár-Körös történelmi vármegye - Kőkapronca, Kővár vára (Kamengrad)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Kőkapronca vár

Kőkapronca várának maradványai a várostól 7 km-re délre az erdővel borított Zakleti dombon állnak.

A település déli részén emelkedő Zakleti bregen (azaz Eskü-dombon) már a 13. században állt Kőkapronca, vagy más néven Kővár vára, melyet 1272-ben "castrum Kopurnycha" néven említenek először. A vár 1272-ben nevezetes ostromot állt ki. V. István király hadai ostromolták sikertelenül a lázadó Gutkeled Joachim szlavón bán híve, Vid fia Bachaler ispán által védett várat. A lázadók ugyanis itt tartották fogva az elrabolt trónörököst, az akkor tízéves Lászlót. A király az ostromlott vár alól már betegen tért haza, majd néhány hét múlva meghalt. A vár a Buda felől Zágrábba tartó fontos kereskedelmi és hadiutat ellenőrizte és ebben az időben a Drávától délre eső első fontosabb útmenti erősség volt. 1446-ban a Hunyadiak és a Cilleiek közötti hatalmi harcok áldozata lett, Hunyadi János romboltatta le és már nem építették újjá.

A régészeti feltárás 1982-ben indult meg, mely során a domb fennsíkjának a vár által egykor elfoglalt részét megtisztították. A várfal a keleti oldalon mintegy 50 méter hosszúságban maradt meg. A központi platón a vár alapfalainak szerény maradványait tárták fel. A régészeti leletek között számszeríj nyílhegy, sarkantyú, több használati tárgy, fenőkő, kalapács, olló és vasszegek kerültek elő. Utóbbiak azt igazolják, hogy a vár faépítményeit vasszegekkel erősítették össze. Délnyugati oldalán még jól kivehető az egykori árok nyomvonala. A vár teljes szerkezetének megállapításához még további régészeti feltárásra van szükség.

Forrás: Wikipedia, Branko Nadilo:Podravske utvrde u blizini Koprivnice (A Građevinar horvát építészeti folyóirat 2004. évi 9. számában) 

Kőkapronca ostroma

Kapronca, Kőkapronca és Kővár néven is szerepel a Bilo-hegység területén, a hasonló nevű várostól (horvát: Koprivnica) nem messze található várhely. Nevével ellentétben téglából épült! Az alatta létrejött váralja-település középkori magyar neve Óváralja (jelenleg horvátul: Starigrad).

1272-ben nevezetes ostromot állt ki. V. István hadai ostromolták sikertelenül a lázadó Gutkeled Joachim szlavón bán embere, Vid(a) fia Bachaler ispán által vitézül megvédett várat. Az elrabolt trónörököst, az akkor tízéves leendő IV. Lászlót tartották itt fogva.

V. István váratlanul meghalt s a győztes “puccsisták” a gyermek-király nevében rögtön meg is jutalmazták a várnagyot: “Bachaler ispán, Kapronca vár várnagya, abban a kényszerű időben, amikor a várat a mi legkedvesebb, fényes emlékezetű király apánk parancsából hadak sokasága kerítette körbe, vérének hullásával számtalan szolgálatot végzett nekünk”…

Vajon Joachim bánként tartotta kezében Kőkaproncát, vagy magánbirtokként? Nem tudjuk, de talán az utóbbi a valószínűbb. Erre utalhat a közeli Rasinja melletti Apajvár neve is, amelyik biztosan a Joachimmal rokon, s szintén Gutkeled nembeli Apaj bán (1237-1239) nevét viseli.

Forrás: Dénes József naplója – Kőkapronca ostroma

GPS: É 46° 7.536 (46.125599)
K 16° 48.570 (16.809500)

Információ: Kőkapronca várának maradványai a várostól 7 km-re délre az erdővel borított Zakleti dombon állnak.

Kaproncát a Starigradska utcán hagyjuk el Déli irányba. Starigrad településrész központjától Déli irányba a Prvomojska utcán haladva érkezünk a várdombhoz. A szabadidőpark parkolójában hagyjuk az autót.

A várdombra célszerű Déli irányból felkapaszkodni.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció