Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Márcfalva, erődtemplom

A Márcfalva területén talált kőbalták, köeszközök, vonaldíszes cserépmaradványok igazolják, hogy már a kőkorszakban is éltek itt emberek. Az ezt követő vaskori jelenlétet a hallstatti kultúra idejéből származó vaskori halomsírok bizonyítják. A római korból egy villagazdaság alapfalai, számos kisebb tárgy, pénzek, cserépmaradványok, illetve késő római sírok maradtak fenn.

A középkori települést 1202-ben „villa Mouruch” néven Imre király adománylevelében említik először, ahol a Nagymartont határoló települések között sorolják fel. 1230-ban Moruch, 1237-ben Movroch, 1346-ban Poss. Mowroch, 1381-ben Maruch, 1411-ben Poss. Moroch, 1432-ben Moroczhel, 1434-ben Morocz, 1449-ben Marocz néven említik a korabeli források.

A magyar államalapítás után Márcfala a templomos helyek egyike volt. A 13. század elejétől a besenyők fejedelmi nemzetsége, az Osli nembeli Móroc ágának birtoka volt. Ágoston-rendi prépostságát 1223 előtt az Osli nembeli Sur fia Péter alapította. Kolostorát 1242-ben a tatárok valószínűleg elpusztították, de az Osli nemzetség újra felépíttette, és 1438-ig állt. Emlékét ma már csak a Klosterbreiten dűlőnév őrzi.

A birtokot Nagy Lajos király adományozta Nagymartoni Pálnak, és a falu ekkor került a magát később Fraknóinak nevező család birtokába – ebben az időszakban Márcfalva volt a környék egyik legnagyobb települése. 1346-ban egy okirat abban a korban egyedülállóan név szerint is felsorolja családfőit. A 14. század végén a Fraknóiaknak az Ostfi családdal voltak birtokvitáik Márc elfoglalása miatt.

A 14–15. században a települést többségben német ajkú parasztok lakták, lakói a mezőgazdaság mellett főként kézművességgel foglalkoztak. A falu életében döntő jelentősége volt Sopron város közelségének, mert az vész esetén menedéket nyújtott az itt lakóknak.

A török Márcfalvát 1529-ben és 1532-ben is elpusztította. A szultán és a császár békekötése után császári katonaság állomásozott a faluban. 1605-ben a Bocskai felkelés során a felkelőkkel szövetséges török-tatár csapatok égették fel, és sok lakóját hurcolták fogságba. 1620-ban a Bethlen-felkelésben újabb súlyos károkat szenvedett.

1683-ban a Bécs ellen vonuló török a települést ismét feldúlta, a Szent Péter tiszteletére szentelt erődtemplomát pedig elpusztította. A templomot azonban már 1691-ben újjáépítették, és a Szentháromság tiszteletére szentelték fel. 1900 körül újraszentelték; azóta Mária Megkoronázásának temploma.

A falu közepén fekvő dombon álló templomot, ovális lőrésekkel kiképzett 15. századi védőfal veszi körül. Az 1683-as török dúlás következtében a kora gótikus épület nagy része elpusztult. A mai templom 1691 óta áll. A hatalmas, erősfalu épület bejárata fölött kőből faragott Madonna-szobor áll. Az impozáns tornyot nyolcszögletes kősisak koronázza. A toronyfalon olvasható felírásból kiemelkedik az építés évszáma: 1691, valamint az alapító címere.

Hogy az épület templomerőd volt, azt nemcsak az 1968-ban eredeti formában helyreállított védőfal, de a templom keleti oldalának támasztópillérei fölött látható lőrések is igazolják. A belső díszítés legérdekesebb alkotása a déli kapuzat freskója (14.sz.), amely egyrészt a keresztre feszített Krisztust ábrázolja Máriával és Szent Jánossal, a jobb oldalon pedig a Védőköpenyes Mária látható, akinek prémmel bélelt palástja alatt emberek, feltehetően a gyülekezet tagjai állnak (A lelkész, az alapító és családjával, valamint a festő).

A templomerőd védőfala alatt, a domb tövében két oszlop áll az útszélen. Az egyiken barokk Madonna-szobor látható, míg a régebbi második oszlop, csavart, csúcsos tetejű, melynek a fülkéje üres.

Források:

Juhász László: Burgenland, Várvidék (Lakitelek, 1999)

A település honlapja

Németh Adél: Burgenland. Panoráma Regionális Útikönyvek. Panoráma, Budapest, 2003. 139-140.old.