Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Céke - CejkovSzlovákiaFelvidékZemplén történelmi vármegye - Várhegy

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Céke, Várhegy

A Céke (Cejkov) falu fölötti meredek, 215 m magas Várhegyen találhatók Céke várának nyomai. A várat a Zemplénből Terebesre vezető út megfigyelésére építették. A Kaplyon nb. Cékeieké (és Imregieké) volt, őseik – talán a Jákot alapító Márton ispán utódai – emelték még valószínűleg a 13. században. Zsigmond 1403-ban hűtlenség címén elkobozta Cékei Mártontól és Györgytől, majd lerontatta a várat.

Márton 1438 után - valószínileg 1439-ben - visszaperelte és helyreállította. Borovszky zempléni monográfiája szerint az 1450-es években már a Pálócziak a földesurai. 1458-ban a Pazdicsi, 1462-ben a Czékei, 1471-ben és 1478-ban a Sóvári Soós család birtokában találjuk.

Az 1471. évi országgyűlés a vár lebontását rendelte el, de ezt nem hajtották végre, 1478-ban ismét említi oklevél. II. Ulászló király 1511-ben Tharczay Miklósnak adományozta a várat, amelynek uradalmához Zemplén megyéből 26, Bereg megyéből 2, Szabolcs megyéből 4, Biharból pedig 6 helyiség tartozott. Csupán az 1670-1680-as évek kuruc mozgalmai idején vált lassan romossá, 1692-ben már romként említik. Falait a helyi lakosság lebontotta és köveit építkezéseihez hordta el.

A várat helyi kőből építették, melyet mészhabarcs fogott össze. Az erődített terület központi része egy 14 x 10 m-es rész lehetett, amelyen feltehetően egy lakótorony is állt. A vár hatalmas sánccal és árokkal van megerősítve. Az északkeleti oldalon volt egykor a vár bejárata, itt kis udvar állhatott. A vár előterét 4 m mély védőárokkal és sánccal is erősítették, valamint egy kerek kis toronnyal, melynek már csak 7 m átmérőjű, kráterszerű helye látható. A területén történt ásatás során számos 14-15. századi kerámiát találtak.

Források:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája. Arcanum CD.

Michal Slivka – Adrián Vallašek: Hrady, a hrádky na východnom Slovensku. Košice. 1991. 

Kovács Eleonóra – Oláh Tamás: Felső-Magyarországi várak és kastélyok a hegyaljai felkelés idején 1. Várak, 

kastélyok, templomok. 2008/3. 29.

Dongó Gy. Géza: Czéke várának tartománya 1511-ben. Adalékok Zemplén vármegye történetéhez. 1911. (17). 283-285.

(Karczag Ákos) 

GPS: É 48° 27.971 (48.466175)
K 21° 46.031 (21.767189)

Információk: A Céke (Cejkov) falu fölötti meredek, 215 m magas Várhegyen találhatók Céke várának nyomai. A várat a Zemplénből Terebesre vezető út megfigyelésére építették.

A várhely könnyen megközelíthető a település nyugati részénél, a kertek feletti erdei úton.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció