Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A községtől keletre emelkedő 376 m magas bazalthegy nyugati végében állnak a szabálytalan alaprajzú, belsőtornyos, kisméretű vár maradványai.

Nagyjából kör alaprajzú várfalak falgyűrűje mintegy 35 m átmérőjű, belső oldalához 5-6 m belsőméretű helyiségsort építettek. A vár legrégibb része, a XIII. században épült, az északi sarkon álló 14x14 m külső méretű, 3 m falvastagságú, többemeletes öregtorony. Keletkezésének idején, mint lakótornyot, a fennsík déli végén mély árok és ezen belül magas sánc zárta le, melynek tetején feltehetően palánk húzódott. A toronyhoz csatlakozó körítőfal a XIV. században épült, ehhez később lakó és egyéb helyiségek csatlakoztak, melyeket támpillérekkel is megerősítettek. A vár bejárata a nyugati sarkon volt, amit elfalazott állapotban a feltáráskor megtaláltak.

Leányfalusi Ágoston somlói várnagy 1491 első felében építkezett itt, ,,a vár körül igen hasznos épületeket emelt".

Feltehetően ő építette meg a külső falakat, a sáncokat, az új délnyugati kaputornyot az előtte levő farkasveremmel, a vár udvarán a ciszternát és a fennsíkot megszaggató árkokat, gödröket, amelyek az ellenség ostromgépeinek használatát akadályozták.

Giulio Turco rajza szerint a vár nagyjából négyzetes alakú, melynek északi sarkában állt a hatalmas támpillérekkel erősített öregtorony. A délnyugati oldalon volt a belső kaputorony, előtte kis kapuudvar, mindkettő előtt egy-egy farkasverem a felvonóhíddal. A várudvar három oldalát épületek szegélyezték, ezek közül az L alaprajzú keleti szárny emeletére szabad lépcső vezetett az udvarról.

Az egész várat övező palánk északról és keletről a sánc tetején, délen pedig a külső fal alatt húzódott, míg nyugatról kapuszorost alkotott, amit hosszan kinyúló kőfal védett. Turco rajza is feltüntette azokat a gödröket, melyek az ostromgépek használatát akadályozták.

A romos vár maradványainak biztosítására 1953-ban kisebb konzerválást végeztek, melynek során a várudvar feltárásakor a ciszternát is megtalálták.

A honfoglaláskor e vidéket a Lád vagy Vérbulcsú vezérek szállták meg, csak a X. század második felében jutott a fejedelmi nemzetség birtokába. Csobánc hegyét egy 1220-ben kelt oklevél említi először, amikor az Atyusz nembeli Sal comes ajándékozta el. Maga a hegy a Keszi királyi udvarnokoké volt, akik azért pereskedtek, mert a diszeli nemesek szőlőt telepítettek, és a hegyen egy kőházat is emeltek. Az 1225-ben történt megegyezés szerint a hegy ugyan a keszieké maradt, de a szőlőt és az épületet a diszeliek használhatták továbbra is. Várat nem említ az oklevél, de feltehetően a kőház a vár őse lehetett.

A vár 1272-ben szerepel először okleveleinkben, de birokosát nem ismerjük. 1300-tól a Rátót nemzetségből származó Gyulaffy Demeteré lett, kinek itteni várnagya bizonyos Csaba. E család közel 400 éven keresztül birtokolta Csobánc várát és uradalmát. Ezután 200 évig alig van hírünk a vár sorsáról.

Rátóti Gyulaffy László 1490 körül meghalt. A várban özvegye gersei Pethő Margit s fia János maradt. Az 1491. július 22-e körüli oklevél szerint Margit asszony Csobánc várát fiának Gersei Pethő Jánosnak adta át, Kinizsi Pál temesi gróf beleegyezésével. A török terjeszkedésével Csobánc 1543 után került a végvárak sorába. A török eredménytelen ostroma után Gyulaffy László királyi őrséget kért a vár védelmére, amely ezután a győri főkapitánysághoz tartozott. Az 1568-as drinápolyi békekötés miatt csalódott magyar urak egy része az egri hős Dobó István vezetésével elhatározta, hogy Erdélyhez csatlakozik. A szervezkedés egyik tagja Gyulaffy László volt. Amikor az összeesküvést felfedezték, 1568-ban Gyulaffy családjával Erdélybe menekült, míg Dobót börtönbe zárták. Ennek ellenére Csobánc továbbra is a Gyulaffyak birtoka maradt és a király 1574-ben Gyulaffy János fiait erősítette meg javadalmaikban, miután kegyelmet is kaptak az Erdélyben élő Lászlóval és annak fiaival együtt.

A Haditanács 1601-ben a vár megerősítését rendelte el. Az őrség létszáma 1625-ben 2 huszár és 21 gyalogos, 1632-ben 20 lovas, 25 gyalogos és 1 tüzér.

A Gyulaffyaktól 1669-ben a várat Esterházy Pál vette meg, aki az épületeket rendbe hozatta, a falakat kijavítatta. Az 1690-es években itt katonáskodott Béri Balogh Ádám, II. Rákóczi Ferenc híres brigadérosa.

I. Lipót király 1702-ben a vár lerombolását rendelte el, de II. Rákóczi Ferenc szabadságharca ezt megakadályozta. A Dunántúlt Bottyán generális kurucai foglalták el. Csobánc más várakkal együtt az utánpótlás központjai lett.

Rabutin császári tábornok 1707 tavaszán Kreutz tábornokot bízta meg Csobánc elfoglalásával. A tábornok mintegy 1500 katonával kezdte meg az ostromot. A várat Domokos Ferenc kapitány távollétében Szász Márton hadnagy és tiszttartója Dóczy Péter 30 hajdúval környékbeli nemessel sikeresen védte meg a túlerőtől. Az ostrom során elesett maga Kreutz tábornok, 25 császári tiszt és 350 katona.

Az ostrom után a kurucok a megrongált várat kijavították de egy 1708.évi jelentés szerint a vár romos állapotban volt. A következő évben a kurucok a várból kivonultak, melyet ezután a császáriak teljesen leromboltak.

Forrás:

Koppány Tibor-Sági Károly: Csobánc (Bp. 1965)