Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Zólyom - ZvolenSzlovákiaFelvidékZólyom történelmi vármegye - Mátyásfalva, Árpád-kori sáncvár (Priekopa)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Mátyásfalva, sáncvár

Zólyom városához tartozik közigazgatásilag az attól délre fekvő Mátyásfalva (Môťová) község. A település Ény-i szélén, a Korpona felől Zólyomba tartó 66-os főút jobb oldalán, az autóskemping és a tőle K-re lévő futballpálya között félúton, egy ÉNy-ra kinyúló földnyelven állt valaha Zólyom első, fontos középkori erődítménye, melyet a helybéliek „Priekopa” néven ismernek.

A Szlatina és a Neresnica összefolyása felett emelkedő Árpád-kori várat oklevelek nem említik. Fennállása és pusztulása az itt talált leletek alapján a 11. századra tehető. Helyette Zólyom urai a sáncvártól DK-re, 2 km-re, a Várhegyen építették fel új erődítményüket, mely 1095-ben már bizonyosan állt, mivel ekkor halt meg e várban Szent László király.

A nagyméretű, 9821 négyzetméter belterületű, azaz közel 1 hektáron elterülő várban az 1987-ben folytak jelentősebb régészeti feltárások. A vár legtámadhatóbb, DK-i oldalát erős sánc védte, mely jelenleg 290 cm magas. Mesterséges bejáratának kitisztításakor, amikor a sáncprofil kibontásra került, két építési fázis jeleit állapították meg: Az első fázis a belső rész kőfalának külső oldalát érintette, amihez egy kamraszerkezet csatlakozott. A második pedig egy agyaggal töltött kamraszerkezet, ami a beomlott kőfal utólagos erősítésére épült. Ez a vár pusztulásakor kiégett és elsalakosodott, nyilván a faszerkezet gyulladt meg. A sánc felső része hatalmas, agyaggal töltött blokkokra oszlott, melybe andezitet és mészkövet kevertek.

A várdomb peremén habarccsal megkötött kőfal húzódott, melyet a sáncvár ÉK-i részén részben feltártak. Az egyik ásatási szelvényben, a vár területének közepén egy 11. századra datálható, kerámiaburkolattal bevont, megsemmisült tűzhely került elő.

A vár területét a 20. század második felében felparcellázták, területén hétvégi házak sorakoznak. A DK-i sáncot középen átvágva utat létesítettek, mely ÉNy-i irányban szeli át a vár területét. Mellette kétfelől üdülőtelkek terülnek el, melyek külső szélei a vár egykori, kőfallal védett peremére esnek. E perem jelenleg már alig kivehető, kerítések húzódnak rajta. A vár belső térsége részben megművelt, gyümölcsfákkal van beültetve, a kerttulajdonosok engedélyével korlátozott mértékben bejárható.

Források:

Marta Mácelová: Príspevok k stredovekému osídleniu Zvolena. Archeologia Historica. 1989/14. 171-180.
Marta Mácelová: Prvá sezóna výskumu hradiska priekopa vo Zvolene. Avans v Roku. 1988. 107.
Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák kalauza III. Bp. 1983. 243.
Dr. Nováki Gyula szíves közlése.

GPS: É 48° 33.887 (48.564777)
K 19° 8.231 (19.137184)

Információk: Zólyom városához tartozik közigazgatásilag az attól délre fekvő Mátyásfalva (Môťová) község.

A település Ény-i szélén, a Korpona felől Zólyomba tartó 66-os főút jobb oldalán, az autóskemping és a tőle K-re lévő futballpálya között félúton, egy ÉNy-ra kinyúló földnyelven állt valaha Zólyom első, fontos középkori erődítménye, melyet a helybéliek “Priekopa” néven ismernek.

A vár belső térsége hétvégi házakkal parcellázott. Részben megművelt, gyümölcsfákkal van beültetve, a kerttulajdonosok engedélyével korlátozott mértékben bejárható.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció