Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Székelyzsombor - Sommerburg - JimborRomániaErdély és PartiumUdvarhely történelmi vármegye - parasztvár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor Homoródi ágát a Hargitához tartozó Rika-hegységtől elválasztó Kis-Homoród patak két partján fekszik Székelyzsombor (Jimbor) falu. Felette magasodik Székelyzsmobor vára. A 16-17. században állt fenn a vár, okleveles nyoma alig maradt.

A szász eredetű falu 1488-ban említett neve (Sommerburg) valószínűvé teszi, hogy ebben az időben már állt a vár.

A bejárat fakeretes szemöldökén az 1692-es évszámot láthatjuk. Ez talán a Thökölyt támogató tatárhad 1690. évi átvonulása után szükségessé vált javításokra utal.

A ma már nem látható külső falgyűrűt 1818-ban bontották le. A vár épületei ezután már csak a lakosság javainak tárolására, őrzésére szolgáltak.

Orbán Balázs a 19. század 2. felében így ír róla: „Az emlitett vár a falu mellett északról önállólag felmagasuló hegytetejét koronázza, ezen minden oldalról kerekded meredeken lehanyatló hegynek csekély terjedelmü fennlapját egészen elfoglalja a távolból oly szépen felötlő s idecsatolt képünkön bemutatott ódon vár. Hegyét csigaszerüleg körülkanyargó várútja igen ügyesen volt felvezetve. Ezen még most is meglehetős ép állapotban lévő vár jelentéktelen nagyságu. 50 lépés átmérőjü ötszög udvarát magas, fogrovátkos és lőréses falak környezik. Északi oldalán belől nyitott kis bástya szökel ki a falak vonalából. Délnyugati szögletén egy magas négyszögbástya magasul fel, melynek sokkal ódonabb kinézése van, mint a vár többi falainak. Ezen főbástyához van támasztva a várnak – most gabona-raktárként használt – emeletes épülete, melynek alsó osztályába vezet a szük vaspántos várkapu, egyedüli bejárata e fekvésénél fogva erős várnak. A felirat, mely e kapu felett volt, most olvashatatlan. A vár délkeleti szögletéről gyönyörü panorámai kép tárul fel.”

Napjainkra a vár vaskapuját ellopták, a várudvaron derékmagasságban áll a bozót. A falak még igen magasan fennállnak, de állagmegóvás nélkül hamarosan a leomlás veszélye fogja fenyegetni a romokat.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 431.

GPS: É 46° 6.635 (46.110584)
K 25° 22.939 (25.382311)

Mirkvásár felől közeledve Székelyzsombor felé azonnal szemünkbe tűnik az út bal oldalán, a falu nyugati széle fölé magasodó hegyen álló várrom. A falu déli végénél indul az a földút, amely a várhegyet nyugat felől megkerüli és amelről gyalogösvényen indulva juthatunk fel a várba.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció