A pótharasztpusztai földvár és templom Csévharaszt határában
Dr. Varga László kakucsi állatorvos tájékoztatása alapján, Czagányi László inárcsi kutató, helytörténész hívta fel Kulcsár Gabriella (MTA Régészeti Intézet) figyelmét a Pótharasztpusztán található objektumra.
Előzőleg, 1986-ban – szintén – Czagányi felhívására a Nagykőrösi Arany János Múzeum munkatársa, dr. Simon László muzeológus szállt ki a helyszínre. Véleménye szerint föld határjel maradványát lehet látni.(1)
A birtok vagy falu határát – nemcsak a kora Árpád-korban, de – a 13.-14. sz.-ban is gyakorta határjelekkel biztosították. E határjelek árokkal övezett, védhető területeket mutattak, melyek biztonságot jelentettek az idegenek és az állatok ellen. A határjelek általában 12 x 72 öles, azaz 864 négyszögletes területet jelentettek.(2) A környéken több határjelet emeltek, ezekből Újlengyel térségében kettő – egyikőjük megbontva, részben széthordva ma is látható. Az ún. „hármashatár” – három falu határának találkozása – mesterséges dombja a méreteit tekintve jóval szerényebb a pótharaszti objektuménál.
A kérdés tisztázása végett, 1992-ben Czagányi javaslatára, a kakucsi Balla-dombon bronzkori telepet ásató Kulcsár Gabriella és kollégái tekintették meg a helyszínt. Inspirálásukra a tárgyban szakértő Miklós Zsuzsa (MTA-RI) 1992. október 23-án terepbejárást végzett a területen s várként definiálta az objektumot.(3)
Földvárként, megnyugtatóan Miklós Zsuzsa 2000 m-ről készített légifelvétele azonosította. A fotókon jól kivehetőek a vár kontúrjai.(4) A hozzávetőlegesen 30 m átmérőjű, a környező ingoványos területből 2 m-re kiemelkedő, 1,5 m mély és több méter széles körárokkal övezett kisvárat Miklós Zsuzsa a jellege alapján Árpád-korinak határozta meg. Érdekessége, hogy a Duna-Tisza közti síkságon eddig még nem figyeltek meg hasonló földvárat.(5)
A kisvár környékén végzett szántások nagy tömegű középkori kerámiatöredékei közt Bicskei Ferenc újlengyeli műgyűjtő számos fémtárgyat, így nyílcsúcsokat, lándzsahegyeket, de még a 15. sz.-ra jellemző láncosbuzogányt is gyűjtött össze.(6) Czagányi, majd Kulcsár terepbejárásai során a mocsaras területből kiemelkedő dombokon a 14-16. sz.-ra keltezhető kerámiatöredékek mellet, 12-13. sz.-i körbefutó vonaldíszes fazéktöredékeket is találtak.(7)
A kisvárral sem a korabeli, sem az újkori forrásokban nem találkozhatunk, még a környező falvak lakói sem őrizték meg emlékét. E területen az Árpád-korban – ma még csak sejtett elhelyezkedésű – kis települések, így Foncsol, Szentlászló, Bödre, Fileharasztja, Pótharasztja feküdtek. Ezek a falvak vagy elpusztultak a tatárjárás során vagy ezt követően pusztásodtak el, ugyanis a 15. sz. elejére már csak, mint dűlőnevek szerepelnek a mezővárossá fejlődött Pótharaszt határán belül.(8)
A Nagykőröst Pesttel összekötő forgalmas kőrösi útnak köszönhetően Pótharaszt virágkorát élte a 14-15. sz.-ban. A települést először határjárás kapcsán említik 1280-ban. 1284-ben pereskedik Guleus három fia, és Miklós vajda (vajon a nádorispán Kőszegi Miklósról van szó?) fia Miklós Pótharasztja és Fileharasztja birtokok miatt. Az ügyet IV. László király – aki ismerte a környéket, gyakran tartózkodott a kőrösi út mentén élő kedvelt kunjaival – döntötte el, Pótharasztot Miklós, Fileharasztot a Guleus fiak kapták.
Azonban a világi nagybirtok térhódítását meghiúsította az egyre duzzadó köznemesi rétegek ellenállása. E régióban mindössze két falucsoportot tudunk pontosan nagybirtokos kezén azonosítani. Tördemic és a kőrösi út mentén fekvő Vacs az Igmánd nembeli Miklós és Lőrinc birtoka. Közülük Miklós részt vesz a Borsa Kopasz-féle lázadásban s ezért 1316-ban vagyonelkobzásra ítéli Károly Róbert. Pótharaszt átmenetileg királyi kézbe kerül, majd csak 1404-ben lesznek csere révén a Haraszthyak az új földesurak. A birtokon 1415-től kezdődően már osztozni kénytelenek a Kapyakkal, s később sem szerepelnek egyedüli birtokosként.(9)
Ekkoriban – 1416-ban – említik egyházát, melynek romjai mai napig láthatóak a kőrösi út és az Újhartyán-Vasad közötti, ún. monori út kereszteződésétől keleti irányban, a felszínből kúpszerűen kiemelkedő akácfákkal benőtt dombon. 1997 nyarán Fülöp András vezetett itt ásatást, amely fényt derített arra, hogy a jelenleg felszínen látható romtemplomnak ugyanitt állt Árpád-kori előzménye. Belső hosszúsága 8,5 m volt, szélessége megegyezett a későbbi gótikus temploméval, ám – attól eltérően – szentélye félkörívesen záródott. A későbbi templomé viszont négyzetes volt.
E templom belül 13 m hosszú és 4,6 m széles, falvastagsága 74 cm-es, északról pedig még egy téglalap alakú kápolna is csatlakozott. A templom építőanyaga a természeti hatásoknak nehezen ellenálló homokkő, ezért feltételezhetően vakolt lehetett. Az ásatáson előkerült két vörös vakolattöredék a fal belső feléről származhat. A körülbelül 5 m magasan álló nyugati falat körablak töri át, melynek tölcsérbélletét középkori téglákkal falazták ki.
Megtalálták az erősen feltöltődött temetőárkot, amely a templomot övező középkori temetőhöz tartozott. Bár több kutatóárokkal vizsgálták, a templomot övező kerítésfalat nem sikerült felfedezni. A magasan álló nyugati fal konzerválását Albert Tamás, az Állami Műemlék-helyreállítási és Restaurálási Központ munkatársa végezte el.(10)
A földvárat a térképek nem jelölik, megtalálása izgalmas feladat. Csévharaszton a pusztatemplom felé útba tudnak igazítani. Újlengyel fő utcája a régi kőrösi út egy szakasza. A 405-ös főúton átkelve érintünk egy panziót, rövidesen elhaladunk a földúttól kissé bentebb álló vadászház (hajdani betyárcsárda) mellett.
Hamarosan a beszédes nevű Akasztó-domb kiemelkedése kísér bennünket jobbról, majd megérkezünk a kőrösi-monori utak találkozásához. Könnyen felismerhető egy vízelvezető csatorna árkáról, ill. az útszéli fa-feszületről. Itt jobbra, a monori útra fordulva kisvártatva meglátjuk a szántók között az akáccal benőtt kiemelkedést, melyhez öreg nyárfák szegélyezte bekötőúton érve megpillanthatjuk a templom romját.
A földvárhoz az újlengyelből jövő kőrösi úton kell tovább haladni az útelágazást követően. A baloldalt legelső, alig járt földúton, amely öreg nyárfa tövében vezet a szántóra, térünk le. Bokrok és sás kísér néhány méteren, majd a szántásra kiérve, annak túloldalán lévő turjános-bozótos területen öreg vadkörtefa lesz az ismertetőnk. A földvár előterében állat-etető helyet látunk, a füves földváron pedig fém magasles rejtőzik a körtefa lombjai között.
Az Újlengyel felől érkező kőrösi út kiadós távon lakatlan területen, javarészt erdőben vezet, majd csak Alsópakonynál keresztezi az Ócsa-Üllő utat. A térkép-vázlaton a barna szín a szántót, a sötétzöld a vegyes, felnőtt erdőt, a világoszöld a kaszálót, bokros, gyér növényzetű területet, a kék pedig az ingoványos, sással benőtt részt jelöli.
Összeállította: Altstadler Zoltán
Irodalom:
(1) Czagányi 1995.I./3.178.
(2) Czagányi 1995.I./3.103.
(3) Czagányi 1995.I./3.178. Kulcsár 1995.I./2.73.
(4) Czagányi 1995.I./3.170.
(5) Kulcsár 1995.I./2.65.
(6) Czagányi 1995.I./3.178.
(7) Czagányi 1995.I./2.64. Kulcsár 1995.I./2.73. Az 1989. évi terepbejárási eredmények.
(8) Czagányi 1995.I./3.100-101;108; Bába 1989.24.
(9) Czagányi 1995.I./3.108; Uő: 1993.42; Bába 1989.21-22;33;202; Méhész 1996.15.
(10) Fülöp 1998.VIII/3.6.
Dr. Bába József – Adatok Nyáregyháza, Csév, Pótharaszt történetéhez 1989
Nyáregyháza, 1997
Czagányi László – A régió kalendáriuma. Dabas, 1993.
Uő. - Inárcs története 1263-1993. I. kötet 3.fejezet: A község kialakulása.
Inárcs, mint a köznemesi falvak jellemző típusa
Fülöp András - Ásatások a csévharaszti templomromnál
Inárcsi Hírmondó VIII. évf. 3. sz.
Kulcsár Gabriella- Inárcs története 1263-1993. I. kötet. 2. fejezet: Régészeti emlékek
Inárcson és környékén. Inárcs, 1995.
Méhész György - Újlengyel Újlengyel, 1996.
