Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

GyőrMagyarországGyőr-Moson-Sopron vármegyeGyőr történelmi vármegye - Kismegyer-Tarisznyavár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Kismegyer

A Győr egyik külvárosát jelentő Kismegyer az 1809. június 14-én vívott napoleoni csata helyszíne volt. Innen, a kis dombtetőn épült kápolna mellől irányította a végül vereséget szenvedő Habsburg-csapatokat János főherceg. Onnan lehetett ugyanis szépen belátni az egész harcteret.

Korábban ugyanott a török hódoltság idején Győr erődvárosának egyik elővára (vagy inkább előváracskája) volt, a beszédes nevű Tarisznyavár. Az elnevezés arra utal, hogy elemózsiával megpakolt tarisznyával jöttek ki ide megfigyelni a székesfehérvári törökök részéről esetleg fenyegető portyákat.

Még régebbi múltja is van azonban a mesterségesen összehordott dombnak! Igaz, írott adatunk csak egy van s az sem teljesen direkt. A krónika szerint Salamon király 1073 őszén Székesfehérvárról jövet egy darabig Megyer falujában tartózkodott. Innen ment tovább a Rábca (Répce) folyó felé – azaz Hegyfalura, majd a Rába melletti Ikervárra.

Alaposan feltételezhető, hogy mind a három helyen királyi udvarház állt abban az időben. Ezek szimbolikus eleme volt a mesterségesen felhalmozott domb s a rajta álló torony. Hogy manapság hasonlót lásson az ember, Windsorig kell elmenni!

Régészetileg egyelőre mindhárom helyszín kutatatlan. Feltárásuk nagyban bővítheti majd ismereteinket 11. századi királyaink vidéki udvarházairól.

A tetején kis kápolna áll, ki tudja mióta? Körülötte Kismegyer régi temetője található.

https://djnaploja.wordpress.com/2017/02/24/kismegyer/

GPS: É 47° 38.871 (47.647842)
K 17° 40.156 (17.669262)

Információk: Kismegyer Győr déli része. A templom a temetőben található.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció