Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Dejte - DechticeSzlovákiaFelvidékPozsony történelmi vármegye - Szent Katalin kolostorrom (Katarinka)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

ALEXANDRIAI SZENT KATALIN-TEMPLOM (KATARÍNKA, ROM) - DECHTICE (DEJTE)

DEJTE (DECHTICE)

A Nahács irányába vezető út mellett álló ferences rendi kolostort és Szent Katalin templomot Erdödy Kristóf gróf alapította 1618-ban. Az előttük lévő területen később félkörben elhelyezett hét kis kápolna épült, amelyet az északi oldalon, az erdő mellett a Keresztrefeszítés szoborcsoport zár le. A Szent Katalin létesítmény ismert zarándokhely volt; a kolostor ugyanis olyan helyen épült, ahol az előtte itt lévő, ősrégi Szent Katalin kápolna arról volt híres, hogy a közelében csodák történtek. A zarándoklatokat Fehérvasárnap, Pünkösdhétfőn és Szent Katalin napján tartották. Főleg Nagyszombatból járt ide sok zarándok. Azt követően, hogy II. József 1786-ban hozott rendeletével megszüntette a ferences kolostort, az építmények enyészetnek indultak. A Keresztrefeszítés szoboregyüttest 1811-ben a Dejte-i plébánia épülete elé szállították és helyezték el. A kolostort jelenünkben az iskolai szünetekben lelkes fiatal műemlékvédők javítják.

Napjainkban a templom romos falai és a torony láthatók és a kolostor épület szárnymaradványai. Szent Cirill és Metód ünnepén hagyományosan megrendezésre kerül a Nyitott ajtók napja rendezvény. A kolostor bekapcsolódik a Várak és romok éjszakája és a Templomok éjszakája rendezvénybe is. A Szent Katalin kolostor romjait gépkocsival kényelmesen megközelíthetjük, egészen a Dejte és Nahács között található parkolóig. Innét a kolostor 20 percnyi gyalogútra van. A „fiatal turisták“ számára útközben táborhelyeket alakítottak ki, ahol természeti környezetben akár szalonnát is süthetnek.

Forrás: https://krajzazitkov.sk/objavuj/place/zrucanina-katarinka/

GPS: É 48° 33.296 (48.554935)
K 17° 32.143 (17.535709)

Információk: a kolostorrom Dejte településről jelzett turistaúton megközelíthető.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció