Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sámsonháza, Fejérkő vára

A falutól északra emelkedő Várhegy 299,3 m tszf. magas csúcsán emelkedő várrom 30 × 50 m-es kiterjedésű, ovális alaprajzú magjához 7-8 m-el mélyebben – attól egy sekély árokkal elválasztott – hasonló méretű elővár csatlakozik. Míg az utóbbi területén nem figyelhetők meg épületmaradványok, a magasabb várrészből északon két jelentős, 7 m-es magasságot is elérő falszakasz áll. Ezek az egykori lakóépület - a 2,5 m vastag várfallal azonos külső falszakaszai - a nagyobb keletiben két egykori szintre utaló gerendafészek-sorral, illetve belül a merevítést szolgáló kötőgerendák helyével. Ez utóbbi épület déli falából már csak egy alacsonyabb szakasz maradt meg, benne egy ablaknyílás figyelhető meg.

Nyugaton és délen hasonlóan lepusztult falszakaszok rajzolják ki a középső udvar körül az alaprajzot. A nyugati falszorosban helyezkedik el az erősség ciszternája. Tőle délnyugatra sejthető a belső várkapu. A felszínen megfigyelhető további nyomok arra utalnak, hogy délről és keletről egy alacsonyabban elhelyezkedő falszoros övezte az előzőekben ismertetett építményeket – a meredek északi és nyugati oldalon erre nem volt szükség. Egyúttal ide nyílhatott északkeleten a külső kapu, bár ezt a feltevést a terepviszonyok nem támasztják alá.

A várral már Mocsáry Antal 1826. évi megyemonográfiája is foglalkozott, a későbbi irodalomból az 1954. évi műemléki topográfia emelendő ki, ahol tömör leírása is megtalálható. Röviden említi Gerő László várkönyveiben, továbbá Csánki Dezső és Fügedi Erik adattárai és legutóbb Györffy György történeti földrajza.

A várról a Mocsáry-monográfia Lányi-Lehnhardt-féle metszete a legkorábbi ismert ábrázolás, mely azonban érdemi információt nem tartalmaz, leszámítva azt, hogy még kopáran ábrázolja az azóta beerdősült Várhegyet. Nem tekinthető hitelesnek Könyöki József 1890. évi tusrajza. Az országos műemléki fotótár ugyanakkor értékes korai fényképfelvételeket őriz.

A Feyerkwm megjelölés 1328-ban fordul elő először az okleveles anyagban, ekkor azonban már nem említik a várat. 1409-től számos alkalommal csak, mint várhely (locus castri) szerepel.

2005-ben helyi kezdeményezésre Rácz Miklós végzett itt falkutatást és ásatást – az utóbbi vonatkozásban egy, a vármag észak– déli hossztengelyében húzott, négy szakaszra tagolódó kutatóárokkal vágta át a területet. Eredményeiről először már 2006-ban beszámolt, majd több kisebb közlemény után 2013-ban tett közzé egy részletes dokumentációval és leletanyag-feldolgozással ellátott kutatási jelentést.

Rác Miklós birtoktörténeti adatok alapján feltételezi, hogy a terület birtokosa – s így a vár valószínűsíthető építtetője az 1254-től, illetve 1265-től adatolt Jurge/Gurge, annak fia Jobag, vagy az utóbbi leszármazottja, az 1290-től ismert Sámson lehetett. Nem zárja ki, hogy az 1401-ben feltűnő Sámsonháza falu birtokosa, a Kókai/Kacsi család is ez utóbbiakkal rokoni kapcsolatban volt. Györffy György ugyanakkor úgy véli, hogy a Verebi-családhoz köthető az erősség építése.

A vár későbbi sorsáról nem rendelkezünk írott forrásokkal. Az eddigi, igencsak korlátozott régészeti kutatásokat értékelve az ásató először feltételezte, hogy a kővárat megelőzően a várhegyen állt már egy alapvetően faszerkezetű „erődített épület”. Palánkjának/paliszádjának cölöplyukait eddig a magasan álló északi fal külső oldalán találta meg. Egy vesszőfonatos, agyagtapasztásos, esetleg boronaszerkezetű épület nyomai ugyanakkor a várudvaron jelentkeztek. Újabban az előbbi maradványokat már a vár építéséhez kapcsolódó ideiglenes építményként is el tudja képzelni, s az utóbbiak esetében sem tartja kizárhatónak, hogy azok egy, a kővárral egyidős faépületre utalnak.

A kőfalak építését a leletek alapján 13. század második felére-középére helyezi, s úgy véli, hogy ekkor már nem csak az északi, L-alaprajzúnak s kétszintesnek tartott, 10 m széles palotaszárny épült meg a vastag várfallal együtt, de a falszoros is. Ennek északi zárófala ugyanakkor nem volt bekötve a belső várfalba, s hasonló építészeti megoldások léte ekkor még másutt csak ritkán bizonyítható. Az erősség pusztulását a palotaszárnyban feltárt vastag égett réteg alapján a 14. század közepe elé helyezi. Végül a leletanyag alapján biztosra véli, hogy a 15. század közepén ezt a várromot is megszállták a husziták, sőt az ágyúgolyó-lelet alapján egy esetleges ostromot sem tart kizárhatónak.

Történelem, helytörténet:

A hagyomány szerint a várat II., vagy Vak Béla király uralkodása idején egy pártütő főúr, Sámson építette, aki 1132-ben Borics trónkövetelő híve volt. A vár első okleveles említése azonban csak 1409-ben történt, amikor Zsigmond király Zheten-i András deáknak és testvérének Gergelynek, a Zaránd vármegyei Egregh nevű várukért, a Pest vármegyei Tétényben levő birtokrészükért és más birtokokért különböző királyi birtokokat adott cserébe, köztük a Kachy János fia Pál magtalan halálával reá szállott Sámsonháza melletti Fejérkő várhelyet - "possessio Samsonhaza cum loco castri Fejerkw".

Ekkor tehát már romokban hevert a vár, amely többé már nem is épült fel, és a török harcok idején sem szerepelt. Egy év múlva azonban Zsigmond visszaszerezte Sámsonházát és azt 1424-ben Borbála királynénak adományozta.1424-ben Tari Lőrincet iktatták be a birtokba, mely 1439-ben Tari Rupert, 1454-ben pedig Tari György kezére került. Mátyás király 1472-ben Tari György birtokait - aki a néhai Pásztói Péter szemeit kiszúrta és emiatt hűtlenségbe esve fej- és jószágvesztésre itéltetett - köztük "Samsonhaza simul cum loco castri Fejerkw"-t Gúthi Ország Mihálynak adományozta. 1548-ban a Losonczi család, 1598-ban Török István a birtokosa.

Forrás: Nováki Gyula – Feld István – Guba Szilvia – Mordovin Maxim – Sárközi Sebestyén:

Nógrád Megye Várai az őskortól a kuruc korig ( Magyarország várainak topográfiája 4. kötet )