Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SomoskőújfaluSzlovákiaFelvidékNógrád történelmi vármegye - Somoskő (Hrad Šomoška)

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Archívum
  • Videók
  • Térkép
  • Szállás

Somoskő vára

A várat a tatárjárás után feltehetően az itt birtokos Kacsics nemzetség egyik tagja építhette, de ennek pontos idejét nem ismerjük. Tudjuk, hogy e nemzetségből származó Péter fiai Csák Máté pártjára álltak, és 1310-ben Hollókő, Baglyas, Sztrahora és Somoskő váraikat is neki átadták. Az oligarcha hatalmát Károly Róbert király 1312-ben a rozgonyi csatában megtörte, birtokait és várait, köztük Somoskőt is elvette.

A király ez utóbbit 1323-ban kelt oklevelében a Kacsics nembeli Szécsényi Tamás erdélyi vajdának adományozta. Az 1411. Évi osztálykor Szécsényi Tamás és fia Simon birtoka, melyet 1455-ben Szécsényi László Gúthi Országh Mihálynak, 1461-ben pedig Losonczi Albertnek zálogosította el, és az László halála után 1461-ben és 1481-ben királyi adományként szállt e családokra.

Ali füleki bég 1574-ben a vár elfoglalására indult, melynek kapitánya az Ungnád Kristóf által kinevezett, de a várvédelemben tapasztalatlan Modolóczy Miklós volt. A török a vár körülzárása után azonban megkezdte az ágyúzást, amitől Modolóczy annyira megrémült, hogy az éj leple alatt kiszökött a várból, így a török kardcsapás nélkül foglalhatta azt el.

Miután Pálffi Miklós és Tiefenbach Kristóf serege 1593 őszén Füleket felszabadította, a sereg egy részét Prépostvári Bálint vezetésével Somoskő és Salgó várat visszafoglalására küldték. Közeledtük hírére a török mindkét várat elhagyta, így azok is a magyarok kezére kerültek vissza. Ungnád Kristóf halála után özvegye, Losonczi Anna, Forgách Zsigmondhoz ment feleségül, így Somoskő vára is e család birtoka lett.

A Habsburg-ellenes küzdelmek során 1605-ben Bocskai István fejedelem csapatai foglalták el, azonban az 1606. évi bécsi béke értelmében királyi birtok lett. A harmincéves háború idején, 1619-ben Bethlen Gábor fejedelemmé, de az 1622. Évi nikolsburgi béke ismét a királynak juttatta vissza. A megrongált vár helyreállítását az 1608-19. és az 1647. évi országgyűlések rendelték el azzal, hogy e munkálatokat a megyék közmunkával végeztessék el.

II. Rákóczi Ferenc hadjárata során 1703-ban a vár őrsége a fejedelem mellé állt, és az őrséget harc nélkül adta át. A szabadságharc bukása után I. Lipót király elrendelte a vár lerombolását, azonban ezt csak részben hajtotta végre zálogbirtokosa, Ráday Pál. Később a báró Péterffi család, utána pedig gróf Stahremberg Antal kapta királyi adományul.

GPS: É 48° 10.283 (48.171391)
K 19° 51.417 (19.856956)

Információk: Somoskő falu Magyarország területén helyezkedik el, míg a vár már Szlovákia területén áll. A várba a legrövidebb úton a Várhegy déli lejtőjén álló ún. "Petőfi-emlékkunyhó" melletti pihenőhelyből felvezető ösvényen lehet feljutni a magyar oldalról. A vár belépődíj fizetése mellett látogatható.

Somoskő legismertebb látványossága a kétségkívül a vár, de az épület alatti hegy olyan különleges kőzetformákat rejt, melyre a geológiára kevésbé fogékony látogatók is emlékezni fognak. A látványos bazaltömlés, pontosabban szólva, oszlopos elválású bazaltorgona a térségben 5 millió évvel ezelőtt lejátszódó bazaltvulkanizmus eredménye és igen ritka látnivaló.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció