Gjuro Szabo:
A XVI. század vége folyamán épült fel Károlyváros (Karlovac). A középkor letűntével, eltűntek a még álló középkori várak is, mivel vagy modernizálták őket az újabb idők követelményei szerint, mint például Varasdot, vagy teljesen felhagyták őket. Károlyvárost erődként tervezték és építették is meg, 1579-től kezdve, elsőként Horvátországban. K á r o l y v á r o s e r ő d j e, a kezdetekben egy gyöngécske erődítés volt. Már 1660-ban, azt jelentette M. Stier hadmérnök, hogy csak, nemrég emelték fel a 6 bástyát „Paluerden” és a földből készült sáncokat (Bollwerk), ám a szilárdságuk máris meggyöngült, az általuk hordozott nehéz tüzérség miatt. Az összes fala olyan gyönge volt, hogy éppenséggel, semmilyen biztonságot sem nyújtott, a földsáncokon lévő út oly szűk volt, hogy csak egy ember mehetett el a másik mellett. Ennek az erődítménynek a helyéül, a Kupa és a Korana összefolyását választották, az is világos, hogy az erődöt, elsődlegesen Karintia és Stájerország védelmére emelték, nem pedig a maradék Horvátország védelméül. Számos rajz maradt fenn a károlyvárosi erődítésekről, még számosabbak az ilyen-olyan indítványokról és módosításokról, melyeket, soha senki nem valósított meg14. Az erődöt hatszögletűre építették, minden sarkán egy-egy bástyával (31. ábra), melyeknek nevet is adtak: új, karintiai, tornyos, krajinai, Auersperg és Zrínyi bástyának. Károlyvárosnak már 1594-ben, ellent kellett állnia egy török támadásnak. Ezután az erőd lassacskán kezdte elveszteni a jelentőségét, ami 1777-re vált teljessé, amikor is Károlyváros szabad királyi várossá lett, ami után, egy nagyon élénk kereskedővárossá fejlődött.
Károlyváros - Karlovac
Károlyváros (Karlovac), a maga 59.999 fős lakosságával és 112 m tszf. magasságával, fontos útvonalak, vasúti és főutak találkozásánál, Közép Horvátországhoz tartozik. Zágrábtól 26 km, Rijekától 130 km, a Szlovén Köztársaság béli Metlikától 30 km, a Bosnyák-Hercegovin Köztársaság béli Valika Kladušától 40 km. távolságra esik. A Dinári hegység és a Pannon síkság szélén helyezkedik el. Károlyvárosnál, a Kupa folyó jobb partjánál végződik a Pannon síkság, és kezdődik a Mediterránum felé haladó dombsági, hegyvidéki tájék (a Károlyvárosi hegyvidék és a Gorski Kotar hegyei). A hasonnevű megye, mely 174.185 főnyi lakosságával, 3.311km2 terül el, közigazgatási székhelye.
A Horvát Köztársaság összes megyeszékhelye közül, Károlyváros a legfiatalabb város. Egy katonapolitikai határozat alapján építették fel, 1578. márciusától kezdődően, abban az időben, amikor az Osztrák császárság és nyugat Európa északi részét kellett megvédeni a török betörésektől. A Mura menti Bruckban tartott országgyűlés hagyta jóvá azt a pénzösszeget, amiből felépíthették a határőrvidék, horvát határ legfőbb erősségét, de még az előtt, hogy határoztak volna arról a helyről, ahova felépíteni szándékozták.
Az erődöt, a Dubovac patak és a Korana folyó kupai torkolatánál helyezték el, Habsburg Károly stájer főherceg és a horvvát-szlavón határőrvidék főparancsnokának, 1578. augusztusi határozata alapján. Az erőd felépítésére vonatkozó határozatot 1579. májusában, a Horvát szábor is helybenhagyta.
A leendő erőd terveit, egy várostervezői teammel rajzoltatták meg, olyatén módon, ahogy az a reneszánsz várostervezők felfogásában, mint „ideális város” szerepel. Maga a város, egy szabályos hatágú csillag belsejében helyezkedik el, geometrikusan megrajzolt, szabályos téglalap alakú háztömbökkel és egy főtérrel a közepén. A megrajzolt „csillag” szárait földsáncból emelték fel és mind a kiugró sarkot egy-egy erőddel (bástyával) erősítették. Annak ellenére, hogy első rajzolatban a károlyvárosi erőd már kész volt, a város építésének megkezdésével leálltak (1579. július 13.), feltételezhetően azért (M. Kruhek: Karlovac, 21. oldal), mert egy ilyen város kivitelezéséhez – az erőd, már előbb elkészült, elő kellett készíteni a Kupa és a Korana közti területet.
A Korana és Kupa torkolati területének a végében, már 1579. nyarán, hatalmas építkezés zajlott. Az erőd építését a határőrvidéki és a karintiai nemesség is támogatta, de jelentős segítséget adtak a horvátországiak is. Feltehető, hogy az építkezésen, összességében kb. 1.000 ember dolgozott. A szükséges kőanyagot Ozalyból, a faanyagot a közeli erdőségekből, az egyéb építkezési anyagot a határőrvidék területéről és Karintiából szállították. Egy év múlva, az erőd a felépítése után, már 3.000 gyalogos és 40 lovas huszár befogadására volt képes. A katonaságon, a tisztviselők és családjaikon kívül, a városban laktak polgári személyek is, a közeli Dubovác első lakosai, aztán iparosok is, akik maguknak és családjuknak, munkát találtak az erődben. Az új város a nevét, az alapítójáról, Károly főhercegről kapta, ám néha és időnként csak úgy emlegették, hogy „a Dubovác alatti új erőd”, aztán több, mint egy évszázadig – egészen addig, míg a város ténylegesen el nem érkezett a polgári öntudatához – mint a „Dubovác környéki Károlyváros”.
Károlyváros erődje, katonai közigazgatás alá tartozott, de már az első évtől kezdve (és folyamatosan) számon tartották a polgári lakosságot. Erről tanúskodik Rudolf király 1581-es Privilégium oklevele is. Az erődben emelt házaknak biztosították az örökölhetési jogát, de avval a megkötéssel, hogy csak annak a személynek lehetett eladni, akinek nem voltak birtokai „Stájerországban, a Határőrvidéken és többi szövetséges tartományban”. Az összes városlakónak ugyanazok voltak a jogai, de mindenben kötötte őket, az elrendelt katonai előírások tiszteletbe vétele. Szabályozták az éves vásárok megtartásának a jogát is, „amit nem lehetett, más környékbéli település, legkevésbé Dubovác kárára megtartani”.
Alig tizenhárom évvel azután, hogy felemelték az erődöt, 1593-ban, a törökök történelmi vereséget szenvedtek Sziszek falai alatt. Ezt az évet a török történetírók, „a romlás évének” nevezték, tekintet nélkül arra, hogy időközben a törökök északon, Bécsig törtek előre, mivel ettől kezdve a török ereje leszálló pályára került, annyira, hogy a XVII. század végére, Európának ezen a részén, valamint Ausztriában és a Magyar királyságban megszűnt a török veszély. Európa ezen részének, katonapolitikai képének változását, jól defíniálja az 1699-es karlócai, aztán az 1718-as pozsareváci béke, ami után a katonai szolgálatot felváltotta a kereskedelmi tevékenység. Károlyváros ettől kezdve megszűnt elsődleges katonavárosnak lenni.
fordította: Szatanek József
