Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Arad városának a történelem folyamán több vára is volt, sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848/49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.

Arad már a 11. században várispánsági központ volt. Első, Árpád-kori vára a mai Aradtól 7 km-re keletre, az egykori Öthalom v. Glogovác falu területén feküdt. A tatárjáráskor (1241/42) ezt a várat és Arad (vagy ahogy akkor mondták: „Orod”) városát is elpusztították a mongol seregek. A felégetett város alig volt képes magához térni, majd később, a török beütések elől menekülők megvetették a mai Arad városának alapjait az elpusztult „Orod”-tól nyugatra, a Maros partján. Az új város mellett a törökök 1552-1554 között palánkvárat emeltek, mely véglegesen csak 1688-ban került vissza keresztény kézbe. A részben átépített, több ostromot túlélt régi vár a 17. század végére meglehetősen rossz állapotba került. Bár 1698-ban kijavították, III. Károly király megígérte Aradnak, hogy szabad királyi várossá teszi és egy új várat építtet. Arad új várának felépítése csak Mária Terézia uralkodása idején vált valóra. A királyné az 1750-ben kelt rendeletével megtiltotta a város lakóinak, hogy a készülő vár közelében letelepedjenek, és ott házakat emeljenek. A város az építkezés céljaira átengedte a Maros kanyarulatában lévő erdős szigetet, ahol Philipp Ferdinand Harsch tábornok tervei alapján megkezdték a Vauban-rendszerű, szabályos hatszög alaprajzú, csillag alakú, többszintes kazamatákkal ellátott vár felépítését.

Az 1763-1783 között felépült hatalmas vár kerülete 3180 m, területe pedig megközelítően 730.000 négyzetméter lett.

Minden oldalán külön bástyákat helyeztek el, hat kapuval. Az egész várat külső sánc vette körül, melybe szükség esetén a Maros vizét ereszthették. A várban mintegy 3600 katonát lehetett elhelyezni 296 ágyúval.

Az 1848-as szabadságharc eszméihez Arad ifjúsága és polgársága is csatlakozott; a várat a katonasággal együtt körülzárva hosszú és véres ostromot követően 1848. június 28-án elfoglalták, miután a megkötött megállapodás alapján a császáriak kivonultak belőle. A világosi fegyverletétel után, augusztus 17-én adta át az erődöt az orosz csapatoknak Damjanich János tábornok, akit tizenkét társával együtt október hatodikán az aradi vár előtt végeztettek ki az osztrákok. A kivégzések helyén, a vártól délre 1881-ben emeltek kőemléket, amit a románok később ledöntöttek. Helyén ma emlékoszlop áll. A vár a 20. század második felében szigorúan őrzött katonai objektum volt. Napjainkban kívülről már megtekinthető, körüljárható, sőt, egyes mára lakatlanná vált részeibe betekinthet a kíváncsi utazó.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 79-83.