Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Boldogváros - Seligstadt - SeliştatRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

 

BOLDOGVÁROS

Egyes vélemények szerint a Szent Miklós tiszteletére szentelt boldogvárosi templom a 13. században épült. 

Feltehetően a korai templom alapjainak felhasználásával a 14. század első felében egy gótikus csarnoktemplom épült fel, sokszögű szentélyzáródással, harangtorony nélkül. 

A templomhajó 12,5 méter hosszú és 7,3 méter széles, a gótikus szentély 6 méter hosszú és 4,8 méter széles, közöttük egy masszív diadalív helyezkedik el. A szentély északi oldalán sekrestye épült.

15. sz. végén a templomot védhetővé tették. A szentély fölé háromszintes védelmi tornyot emeltek folyami-, és terméskőből. A fa gyilokjárót támpillérek tartják. A gótikus templom hat új támpillért kapott, ezeket a már meglévőkre helyezték. Az új támpillérek három csúcsíves ablakot takarnak el. A szentély tornyát lőrésekkel látták el az íjászok számára. A védelmi szint fölé kontytetőt emeltek. Ugyancsak a 15. században a templomot kerítőfallal vették körbe. 

Az északkeleti háromszintes bástya, melyet belül két téglaboltozat merevít, a termény tárolására is szolgált. Egy hasonló bástya állt a kerítőfal északi oldalán. A kerítőfalon egy függőbakokon (?) nyugvó gyilokjáró fut körbe.

A megerősítések második lépésében 1500 körül a templomfalat támpillérekkel érősítették meg, ezeket boltív köti össze. Fölötte védelmi szint húzódik, ami lőrésekkel van ellátva. A hajó és a szentély ugyanekkor gótikus csillaghálós boltozatot kapott.

A 16. sz. elején a templomhajó északkeleti sarkában egy kutat ástak. A templom nyugati bejáratát csapóráccsal biztosították.

1848-ban a korábbi, gótikus csillaghálós boltozatot a ma látható téglaboltozatra cserélték. Ez egy dongaboltozat, amit szalagbordák erősítenek. A 18. században a szentély falán négyszögletes ablakokat nyitottak. 1896-ban javításokat végeztek a templomon, melynek falait 1964-ben betongyűrűkkel erősítették meg. A szentélytorony ma egyszerre harangtorony és óratorony, azonban a toronyóra 1908 óta használaton kívül van..

1912-ben a templomtól északra álló védelmi épületet (tornyot?) lebontották. A templomtól délre, az iskola építése során a kerítőfal egy részét is elhordták.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 582-583.

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 45° 59.229 (45.987156)
K 24° 51.762 (24.862694)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció