Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Medgyes - Mediasch - MediaşRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Medgyes


Az Oltmelléki hegysor nyugati részében, az itt nyugat-délnyugatra tartó Nagy-Küküllő bal partján, a délkeletről érkező Muzsnai-patak torkolatánál fekszik Medgyes városa.

Először 1267-ben említi oklevél „Mediesy” néven. Az 1973. évi ásatások székely lakosságra utaló sírokat tártak fel. Az itteni plébániát 1146-ban alapították. A források szerint 1258 körül bencés templomot emeltek ide. Ennek szentélyét az 1971-72-es ásatások alkalmával tárták fel. E templom helyére épült a ma is látható nagytemplom. Építését már a 14. század első felében elkezdték de csak 1447-ben fejezték be. Az Antiochiai Szent Margit tiszteletére szentelt templomot 1453-ban oklevél említi. A csarnoktemplom háromhajós, szentélye a nyolcszög három oldalával zárul. Az oldalhajóknak egyenes a záródása. A főhajót és a szentélyt hálóboltozattal, az oldalhajókat keresztboltozattal fedték. 1550-51-ben a templomtornyot három szinttel magasították. 1927-ben a tornyot betonnal erősítették meg. 

Szárnyas oltára 1480-1490 között készült el. A diadalív felett látható, Passio-jelenteket ábrázoló freskók valamint a bronz keresztelőmedence egyaránt a 14. századból való, a legrégebbi harang 1449-ből származik. 

A templom erődítéseit a 15. században kezdték kiépíteni. 


Történet


1369 Nagy Lajos megerősítette az 1318-as oklevelet, de korlátozta Medgyes- és Zselyk-szék szabadságjogait a nagyszebeni szászok szintjén.

1387 Zsigmond megerősíti az 1369-es oklevelet. A két szék közösen képviseli az érdekeit.

1395 Zsigmond felkeresi Medgyest.

1402 Zsigmond a két széket mentesíti a Székely grófok itélkezési joga alól. Első említése egy medgyesi polgármesternek.

1411 először használják a "Két szék" kifejezést Medgyesre és Zselykre.

1415 okleveles említése egy bírónak Medgyesen.

1419 Medgyest vásártartó mezővárosként - "oppidum" - említik meg.

1438 Medgyest feldúlja a török.

1456 vita a grófi család és Medgyes között.

1477 Mátyás király 32 főben határozza meg a hadba hívás létszámát Medgyesen. A többi hadképes férfi köteles a templom védelmére rendelkezésre állni.

1487 első korház Medgyesen.

1490-1534 a városfal kiépülése.

1495 és 1498 Medgyest városként említik meg.


Templom (Szent Margaréta)


A 13. sz. második felében megépült az első templom, aminek alapfalait az 1971-72-es ásatások alkalmával feltártak. Ennek az épületnek a szentélyrészét sikerült a felszínre hozni.

A 14. sz. első felében, feltehetően helyszűke miatt, lebontották és a helyén egy csarnoktemplomot emeltek.

A 14. sz. végén a második templom É-i falát lebontották és a helyén egy oldalhajót építettek, ahol a régi fal vonalát oszlopok jelzik.

Az oldalhajó É-i falában a 15. sz. kezdetén egy gerinctartót képeztek ki és az É-i oldalhajót beboltozták.

1440 körül átépítik a szentélyt.

1447 első okleveles említése a templomnak. Christian lelkész Nagydemeterből panaszt emel a Gyulafehérvári püspök által elkövetett törvénytelenség ellen.

A templom legrégebbi harangja 1449-ből származik.

A 15. sz. második felére esik a szentély a főhajó és a D-i oldalhajó építése.

1488 Georg Soterius "Historia Transilvaniae" szerint elkészült a templom.

1550-1551 megemelik a templomtornyot.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 707-708.



GPS: É 46° 9.912 (46.165203)
K 24° 21.078 (24.351299)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció