Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szásztyukos - Deutsch-Tekesch - Ticuşu VechiRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysorhoz tartozó Hortobágy-hegység területén, a Tyukos- (Tekesch-) patak mellett fekszik Szásztyukos község.

Szásztyukos falu első említése 1373-ból ismert. Ekkor feltehetően már temploma is volt. 1494-ban a község a Hét-széktől nyolc arany támogatást kapott templomépítésre. Ekkor feltehetően késő gótikus stílusban átépítették korábbi templomukat. 1520-ban a templom erődítési munkálataira a község ismét a Hét-szék pénztárától kapott támogatást. Ezt követően nem sokkal, a templom ma már ismeretlen okok következtében romba dőlt, ezért 1550-ben a Hét-szék 10 arany támogatást jutatott a templom újjáépítésére. 1641-ben a szászok és a magyarok megegyeztek a templom közös használatáról. Az 1802-ben pusztító földrengés következtében a templom boltozata, tornya, valamint a védőfal összedőlt. 1804 és 1806 között a templom nyugati oldalán új harangtornyot emeltek, majd 1823–1827 között 6295 arany költséggel megépült az új templom. Az építőmester a morgondai Michael Schneider volt. Az egyhajós templom szentélye trapéz alaprajzú, a hajó három boltszakaszos. A hajót cseh boltozat, a szentélyt pedig a trapéz alakhoz igazodó dongaboltozat fedi. A csarnok nyugati részében falazott karzatokat emeltek. 

A 16. század első felében egy szabálytalan négyszög alakú, közel 8 méter magas várfal épült a templom körül, sarkain négyzet alakú tornyokkal. A várfal északi oldalán két sorban lőrések láthatóak, egymástól hatméternyi távolságban. 1803-ban, egy földrengést követően a részben leomlott nyugati falat helyreállították. A templomvár délkeleti részén álló tornyot és a déli védőfal egy szakaszát 1895-ben lebontották, helyébe iskola épült. A többi torony még áll, a terméskőből emelt várfal jelenleg kb. 5-6 méter magas.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 797-798.

GPS: É 45° 55.722 (45.928692)
K 25° 5.945 (25.099077)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció