Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kiscsűr - Klein-Scheuern - Şura MicăRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Kiscsűr temploma a 13. században, a tatárjárás után épült. Ebből a háromhajós, Szűz Máriának szentelt román kori templomból napjainkra a középhajó maradt meg, valamint a sekrestyével megtoldott déli oldalhajó és az északi oldalhajó egy része.

A templom első okleveles említése 1323-ból való, plébánosa ekkor János, Vízaknai Mihály comes testvére. A templomot és a falut 1493-ban a törökök felégették. A megsérült templom át- illetve újjáépítésére 1500 körül került sor. Félkör záródású szentélye helyett ekkor sokszögzáródású szentéllyel látták el, amely későgótikus ablakokkal és festett, bordás boltozattal készült el. Csúcsíves diadalíve faragott terméskövekből áll. A főhajó csillaghálós boltozatot kapott. A templom északi bejáratát egy négyszintes, megerősített toronnyal látták el, a nyugati homlokzathoz védelmi célból szintén egy erődített tornyot emeltek. E torony legfelső emeletén gyilokjárót alakítottak ki, fölé piramistető került. 1676-ban a templomot renoválták, majd 1711 és 1717 között több javítást végeztek az épületen. A harangtornyon 1765–1769-ben zajlottak építési munkálatok, ekkor egy toronyórát is beépítettek.

1781-ben, majd 1856-ban ismét javítások következtek a templomon, az 1913. évi munkálatok során pedig kiszabadították a befalazott nyugati kaput. 1964-ben betonövvel erősítették meg a nyugati tornyot. A legutolsó tatarozási munkálatok az 1977-es földrengés után, 1980-ban történtek.

Várfalait a 19. században lebontották, csak egy kis szakasz maradt meg belőle a délnyugati oldalon.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 673-674.


GPS: É 45° 49.964 (45.832733)
K 24° 3.224 (24.053740)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció