Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Árpád-házi II. Géza magyar király uralkodása idején érkeztek meg az erdélyi területekre azok a németajkú, szász telepesek {„hospesek”}, akik eleinte földműveléssel és állattenyésztéssel, majd a középkor későbbi századaiban kereskedelemmel és fejlett kézműiparukkal virágzó területet varázsoltak az addig erdőkkel borított, szinte lakatlan tájon. Bár a szászok legnagyobb része békés polgári foglalkozást űzött, de az egyes települések vezetői – korabeli szóhasználat szerint a „gerébek” – számára kötelező volt a királyt fegyveresen szolgálni, ami által az egyre inkább elkülönülő nemesség soraiba emelkedtek.

Szászorbó gerébi családja feltehetően az 1241 – 1242-es pusztító tatárjárás elmúltával, az országos méretű erődítési program során emeltette a várát a település központjában. Csak igen keveset tudunk a történelmi félhomályba vesző múltjáról, de valószínűsíthető, hogy a szász nemesi família kihalta után – hasonlóan Kelnekhez – ezt az erődítményt is átvette e helyi lakosság. A XV. században egyre erősebb török rablóportyák elleni védekezésül megerősítették a védőműveit, de sohasem számított jelentősebb ellenálló erejű helynek, csak a helybeli lakosságnak nyújtott menedéket a gyakori vérzivataros háborúkban. 1599-ben szenvedte el a legsúlyosabb ostromát, amikor Mihály havasalföldi vajda csapatai bevették és felgyújtották. Egykorú forrás szerint a település 400 szász családjából csak 16 élte túl a vérengzést. 1625-ben állították helyre a falait a betelepülők, így 1658-ban már képes volt kivédeni a tatárok rohamát. A háborús idők elmúltával – úgy, mint a Szászföldön bármerre – a lakosság raktárul használta, értékeit és élelmiszerét őrizve a vastag falak mögött. Az 1890-es években az öregtorony megmagasításával harangtoronnyá alakították át a központi részét, így látható napjainkban is a szászorbói vár.

Leírása:

Szászorbó várának korai magját a helyi szász nemesi család {„geréb”} a XIII. század második felében emeltette, hogy a továbbiakban, mint földesúri szállás szolgáljon nekik. Ez egy 10 x 10 méter nagyságú, vastag falú öregtorony volt, amit majdnem szabályos ötszög alakban, a sarkain lekerekített kőfal övezett. Bejáratát az É-i oldalon alakították ki, egy négyszögletes kaputornyon keresztül, mely elé később – igen ritka megoldású! – ferde nyomvonalú barbakánt emeltek, ezzel is fokozva a bejárat védelmét. Kisebb épületeket emeltek még a kaputér belső oldalaira is. A kőfal tetején – a környékbeli szász erődítmények analógiája alapján – lőréses és szuroköntős védőműk sorakozhattak, de ennek napjainkra már nem maradt nyoma az alacsony, rongált pártázatú kőfalon.

-- Szászorbó felett, egy alacsony dombtetőn még láthatók egy romos templomerőd, valamint egy közeli erdős hegycsúcson egy korábbi vár maradványai is.

(Szatmári Tamás)

Források:

Karzcag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 414-415.