Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Újegyház - Leschkirch - NocrichRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor területén, az itt délre tartó Hortobágy (Haarbach)-patak jobb oldalán fekszik Újegyház község.

Újegyház Szűz Máriának szentelt háromhajós temploma a 13. században épült. Több oklevél is megemlíti a 14. és 15. században. 1801-ben a középkori templomot lebontották, helyette 1803–1806 között modern templomot emeltek a Bruckenthal család anyagi támogatásával.

A román stílusú templom köré egy szabálytalan ötszögű védgyűrűt építettek a 15. században. Délen egy falszorost hoztak létre. A várfalat öt torony erősítette: északnyugaton a „Szalonna-torony”, nyugaton a „Török-torony”, északon egy félkör alakú torony, északkeleten az „Iskola-torony”, délkeleten pedig a „Kapu-torony”. Ma ebből az ötből még három torony áll. 1520-ban a település Nagyszeben vármegyétől támogatást kapott a templom erődítési munkálataihoz.

A falszoros délnyugati és délkeleti sarkát egy-egy kis torony erősíti. A déli falszorost a 16. század második felében építették. A templomvár körül mocsár terült el, amely szintén jelentős védelmet nyújtott, és még a 18. század végén is megvolt. 1673-ban a matrikulába bejegyezték egy új torony építését. Minden bizonnyal a létesítmény északnyugati részén található saroktorony javításáról volt szó, amelyen az 1673-as évszám olvasható.

1855-ben felújították a körfalat és a tornyokat. 1895 és 1897 között eladták a várudvart, a várfal és a tornyok építőanyagával együtt. 1898-ban még állt a templomvár mind a hét tornya. 1900–1901 között a védőfalak legnagyobb részét és két tornyát is lebontották. Az építőanyagból hivatali épületeket emeltek. Három torony maradt meg a nyugati oldalon, valamint egy a keleti és egy az északi részén. A várfal hiányzó szakaszait ma egyszerű kerítés pótolja.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 825-826.

GPS: É 45° 53.751 (45.895851)
K 24° 27.303 (24.455042)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció