Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Nagytalmács - TălmaciuRomániaErdély és PartiumSzeben történelmi vármegye - Redutok

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

A tüzérségi ütegállások sorát a Nagytalmácstól északra felvő kelet-nyugati irányban elhúzódó dombháton találjuk. A dombok déli lábánál kissé kiszélesedik a síkság, ami éppen alkalmas arra, hogy a sebesen rohanó Olt völgyében, a Vöröstorony-szoroson át, délről érkező ellenség rendezhesse sorait.

A dombokon megépített redoutokban elhelyezett ütegek éppen ezt voltak hivatva megzavarni. Az ütegek minden redoutban dél felé, a síkság felé néztek.

Ezeket, a főleg földmunkával megépített létesítményeket valószínűleg a 19. század első felében emelték. Az 1773-ban befejezett első katonai felmérésen még nem láthatóak, azonban a második és a harmadik felmérés térképszelvényein már ott vannak.

2005 tavaszi terepbejárásunkkor a harmadik katonai felmérésen látható mind az öt redout sáncait megtaláltuk. A sáncok számozását önkényesen végeztük, mert az eredeti elnevezéseket nem ismerjük. A jelenleg birkalegelőként hasznosított területen rendkívül jól áttekinthető a terep. A II. számú kivételével mindegyik sánc rendkívül jó állapotban van.

A redoutoktól kissé északra egy nagyobb épület, talán barakk alapozásának nyomait találtuk.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 344-345.

GPS: É 45° 41.313 (45.688553)
K 24° 14.361 (24.239344)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció