Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Monostorszeg - Bački MonoštorSzerbiaVajdaságBács-Bodrog történelmi vármegye - Bartán vára

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Bartán várát, mint castrum Barthan említették meg 1475-ben, 1480-ban Nagyvölgyi László özvegyéhez tartozott (Csánki Dezső: Magyarország földrajza a Hunyadiak korában, 1894. II. kötet, 188. oldal).

Engel Pál adatai szerint: a középkorban Bodrog vármegyéhez tartozó birtok, 1368-1511-ig a Bártányi - Peres családhoz tartozott, ám 1455-1480. között a Nagyvölgyi családé, majd a Matucsinai családé (1511.). A törökkorban a várat már nem, ám települését, mint Bortan említik meg és zombori nahijéhez tartozott. Az adóbesorolása hane volt, fennmaradt egy 1578-as defteri összeírása is.

A vár mai állapota:

A vár fákkal borított sáncai, a mai Monostorszeg /Bački Monoštor/ nevű településtől, kb. 4 kilométerrel északkeletebbre, egy kb. 2,5 méter magas kerítéssel övezett, vadas-parki erdő kiszögellésében találhatók. A vár belső, kb. 20x20 méteres területét tekintélyes méretű, kb. 3-4 méter mély és kb. 12-15 méter széles sáncárok, valamint az árok külső felén felhalmozott földből álló sánc övezi. A vár déli oldalán, a sánc egy félkör alakot vesz fel, ahol akár egy külsővár is elhelyezkedhetett. Ezt a részt egy újabb sánc övezi, így a sáncrendszer ezen az oldalon kettős sáncból állt. A várterületet északnyugatról ma is mocsár és mocsári erdőség övezi. A vár belsejében régészeti kutatóárkok, kincskereső gödrök találhatók. A felszínen sok téglatörmelék található, de az egykori épületnyomok csak besüppedésekként észlelhetők. A terepalakulatok alapján a vár bejárata keleten lehetett, de északon is található egy olyan sáncmegszakítás, mely szintén alkalmas lehetett, valamiféle bejárat elhelyezésére. A bejárat pontos helyét, csak régészeti kutatásokkal lehetne megállapítani. A vártól kb. 300 méterrel délebbre, megtalálták a várhoz tartozó egykori település templomának alapjait és a körülötte lévő temetőt. A régészetileg kutatott templomot, jelenleg fóliával és kb. 5 cm-es földtakaróval védik a további pusztulástól.

Az internetes anyagok alapján tudható, hogy a várat és a hozzátartozó települést a szerb régészek már egyszer megkutatták. A meg nem erősített információk szerint a kutatási anyag, így a vár rétegvonalas felmérése is, a zombori helytörténeti múzeumban találhatók!

A vár megközelítése:

A 2007. március 15-én a várat a mai Monostorszeg /egykor Bácsmonostor/, (Bački Monoštor) települése felől közelítettük meg. Ennek során, áthaladtunk a településen átmenő, Zomborba vezető főúton, majd a ma már használaton kívüli Zombor-Bácsmonostor-Bezdán-Bács-Béreg vasútvonal mentén indultunk kelet felé. Ennek során először átmentünk a Ferenc csatorna felett ívelő vashídon, majd a Kígyós-patakon átvezető hídon is. A kishíd utáni első, balra leforduló, mezőgazdasági útra kell rátérnünk és még kb. 1,5 kilométeres földúton északnak kell mennünk, amíg egy vadas-parki kerítéssel övezett erdőség kiszögelléséhez nem érünk. A vár eben a kiszögelésben található.

Hogy a várhoz közvetlenül is hozzájuthassunk, ezen a kerítésen át kell másznunk.

A várat 2007. 03. 15-én bejárta: Szabó Tibor, Karczag Ákos és Szatanek József.

/Szatanek József/ (köszönet a megközelítési információért Beck Antalnak)

GPS: É 45° 48.821 (45.813690)
K 18° 59.953 (18.999222)

A 2007. március 15-én a várat a mai Monostorszeg /egykor Bácsmonostor/, (Bački Monoštor) települése felől közelítettük meg. Ennek során, áthaladtunk a településen átmenő, Zomborba vezető főúton, majd az egykori Baja-Zombor vasútvonal mentén indultunk kelet felé. Ennek során először átmentünk a Ferenc csatorna felett ívelő vashídon, majd egy újabb, kisebb patakon átvezető hídon is. A kishíd utáni első, balra leforduló, mezőgazdasági útra kell rátérnünk és még kb. 1,5 kilométeres földúton északnak kell mennünk, amíg egy vadas-parki kerítéssel övezett erdőség kiszögelléséhez nem érünk. A vár eben a kiszögelésben található. Hogy a várhoz közvetlenül is hozzájuthassunk, ezen a kerítésen át kell másznunk

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció