Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Vándor László írja:

A Kanizsától délre eső terület a korai időktől kezdve a Bikács nemzetség birtokában volt.

A nemzetség egyik jelentős tagja, Csapi András - fiúutóda nem lévén - 1459-ben megszerezte Mátyás király engedélyét lányai 'fiúsíttatásához'. Négy leánya az 1465-ben kelt végrendelet alapján birtokba is lépett. Közülük Apollónia Bajnai Both János felesége lett, aki 1478-ban, majd 1523-ban megvette felesége testvéreinek a birtokait.

Botszentgyörgy várát 1480-ban kezdték építeni a bajnai Both család tagjai, miután castellum építésére kaptak engedélyt Mátyás királytól. 1507-ben említik várnagyát, Vidi Kis Mihályt.

Az 1538-ban kelt az az ostálylevél, amely részletesen felsorolja a castellum helyiségeit.

1566-ban, Szigetvár eleste után, Both Gáspár vezetésével őrsége sikeresen ellenállt a török ostromnak. Tahy Ferenc kanizsai főkapitány ezután királyi őrséget is helyezett ide.

G. Turco 1569-es felmérési rajzán látható az akkoriban épült külső palánk.

Az 1570-es években a várat délről, nyugatról és északról földsánccal is megerősítették.

1574-ben a már végvárként nyilvántartott Botszentgyörgyöt felsorolják a Kanizsa védelmére szolgáló erősségek között.

1575-ben a török ismét sikertelenül ostromolta. Az ezután kialakított új védelmi koncepció alapján a védelmi vonalat a Kanizsa folyó (ma Principális csatorna) vonaláig húzták vissza, így - többek között - Botszentgyörgy (a mai Romlottvár) feleslegessé vált és 1577 után felrobbantották.

1969-ben Müller Róbert végzett itt kisebb ásatást.

1973-ban Vándor László, majd 1974-ben Koppány Tibor azonosította a várkastély okleveles anyagát.

1976-ban Vándor László és Horváth László feltárták a nyugati szárny területét az északnyugati és a délnyugati saroktornyok között. A feltárás 1989-ben és 1990-ben folytatódott. Ekkor a castellum teljes területét feltárták és a falak egy részét konzerválták.

A castellum zárt udvaros, egyemeletes épület volt, amelynek főbejárata kelet felé nézett. A boltozatos kapualj két oldalán helyezkedett el a várkápolna és a nagyterem. Az első emeleten és az északi alápincézett szárny felett lakószobák sora húzódott. A nyugati szárnyban voltak a konyhák és a tárolóhelyiségek. Az udvar déli felében 27 méter mély kút állott. A vár védelmét a déli oldalon egy nagyméretű öregtorony, nyugaton egy szögletes és egy kerek bástya szolgálta.

A várban síkfödémes, díszesen festett mennyezetű és falú szobák, gyönyörű mázas csempéjű későgótikus kályhák álltak.

A főúri életmód gazdagságáról az előkerült tárgyi emlékek vallanak, köztük velencei üvegpoharak rátétdísszel és arannyal futtatva. A gótikus és reneszánsz kőkeretes ablakokban ólomba foglalt többszínű kerek üvegablakszemek engedték be a világosságot. Az északi szárnyban épített mellékhelyiség nyomai is előkerültek.