Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Bazin - PezinokSzlovákiaFelvidékPozsony történelmi vármegye - Városfalak

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Bazin - városfalak

Az egykori középkori várból kialakított Öregkastélytól D-re fekszik Bazin települése. Egy 1425-ös oklevél szerint akkoriban 325 telek volt a városban. Négy malom őrölte meg a búzát, ebből 3 kettő, míg 1 egykerekű volt.

A fejlődő mezővárost csak viszonylag későn, 1615 és 1643 közötti időpontban vették körbe erős kőfalakkal. A szőlőtermesztéséről is híres Bazinnak három városkapuja és 11 bástyája állta az útját a hívatlan látogatónak. A Sur-láp vizeit felvevő Fekete patak szelte keresztül. Ennek ellenére, a legtöbbször sikerült az ellenséges hadaknak elfoglalniuk a bőséges zsákmánnyal kecsegtető települést.

Napjainkban az egykori városi erődítmény vonalának csak kisebb részletei láthatók a polgárházak közé beépítve.

Története:

A Kis Kárpátok Ny-i lejtőjén meghúzódó helységet először 1208-ban említette oklevél, amikor a Hontpázmány nemzetség tagja kapta meg az uralkodó adományaként. A rövidesen megépült kővártól D-i irányban alakult ki egy település, melynek lakossága főleg szőlőműveléssel foglalkozott. A híresen jó borokkal kereskedve egyre gazdagabbá váltak, de önállósodásukat megakadályozta a földesúri függés, amely igen sok bonyodalmat okozott a polgárok életében.

A középkorban Bazini, majd 1580-tól Illésházy nemesi família uralta helység csak 1647-től tudott a szabad királyi városok közé emelkedni. Korabeli adatok szerint évi 250 hordó kitűnő minőségű borral adóztak a polgárok.

Súlyos csapást jelentett a lakosságra az 1663-as év, amikor a török nagyvezér felvidéki hadjárata során megostromolta és elfoglalta a hadászati fontosságú Érsekújvár várát, majd Nyitra, Léva és Nógrád végvárait. Egy kisebb portyázó török sereg ekkor rohanta meg Szentgyörgy szabad királyi városát is,amit a közelében épült kicsiny várral együtt feldúltak, lakót pedig kardélre hányták. Ugyanekkor fosztották ki a közeli Bazin és Modor kereskedővárosokat is a hódítók.

A Thököly és Rákóczi szabadságharcokat is végigszenvedte a lakosság, melynek vagyona az éppen arra vonuló katonaság biztos zsákmányává esett. A XVIII. századtól elcsendesedtek a viharok, így a feleslegessé vált erődítéseket jórészt lebontották a terjeszkedő polgárok.

Források:

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I. 1996 275. old.
Burgen und Schlösser Slowakei {1990} német nyelvű 152-153. old.
Csorba-Marosi-Firon: Vártúrák kalauza III. 1983 149. old.
Kovács – Veresegyházi: Magyarország történeti – topográfiai kislexikona 1996 25. old.
Révai Nagy Lexikona 2. 730-731. old.
Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon 1994 86-87. old.
Fügedi Erik: Vár és társadalom a XIII-XIV. századi Magyarországon 1977 106. old.
Engel Pál: Királyi hatalom és arisztokrácia viszonya a Zsigmond-korban 1977 96. old.
Szombathy Viktor: Szlovákiai utazások 1980 65. old.
Slovakia {1995} angol nyelvű kiadvány 73-80. old.
Herényi István: Magyarország Ny-i végvidéke 800 – 1242 - 1997 90. és 94. old.
Házi Jenő: Pozsony vármegye középkori földrajza 2000 71-79. old.

Összeállította: Szatmári Tamás

GPS: É 48° 17.355 (48.289249)
K 17° 16.017 (17.266953)

Információk: Szlovákia Ny-i részén, Pozsony (Bratislava) városától ÉK-re az 502-es közúton érhetjük el Bazin {Pezinok} városát.

Napjainkban az egykori városi erődítmény vonalának csak kisebb részletei láthatók a polgárházak közé beépítve.

A sétát célszerű az Örgevárnál kezdeni, melynek megtekintése után a délre elterülő régi házakkal övezett utcákon járva lelhetőek fel az város védőfalainak kisebb-nagyobb szakaszai.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció