Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Mardos - Mardisch - MoardăşRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor területén, a Mardosi-patak mellett fekszik Mardos község. Neve már 1373-ban jelentkezik az oklevelekben, „Mardisch” néven. Szt. Miklós tiszteletére szentelt templomát 1373-ban, 1414-ben, majd 1415-ben is említik. Utóbbi említésekor plébánosa Bertalan volt.

A ma látható templomot a nyugati toronnyal 1472-ben építették, egy régebbi, feltehetően 13. századi templom falainak felhasználásával. Szentélyének keresztbordás boltozata különösen szép: konzolokon nyugszik, melyeket különféle kőfaragványok díszítenek.

1719-ben egy templombejárás alkalmával megállapították, hogy a templom és a paplak nagyon rossz állapotban van. 1869-ben a lelkész is panaszkodott a templom elhanyagoltságáról. 1874-ben lebontották a sekrestyét. 1875-re a nyugati oromfalhoz épített, négyzet alakú harangtorony is omladozni kezdett. A helyiek mégis csak évekkel később, 1880-ban döntöttek megerősítéséről, ám amíg az erdőben a javításhoz szükséges fát keresték, a harangtorony összedőlt. 1913-ban nagyobb renoválás zajlott a templomban.

A templomot szabálytalan sokszögű, lőrésekkel ellátott várfal vette körbe, amely a 15. század vége táján épült. A falat az északkeleti sarokban erősítő kerek, kúptetős, lőréses torony még fennáll. A templomvár bejáratát a délnyugati oldalon, az egyemeletes lőréses „kapuház” védte. A támpillérekkel is megerősített kerítőfal maradékai jelzik, hogy annak egykor jelentős magassága lehetett.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 701.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 0.508 (46.008465)
K 24° 21.169 (24.352810)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció