Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

PerkátaMagyarországFejér vármegyeFejér történelmi vármegye - Faluhelyi dűlő

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Perkáta, Faluhelyi dülő

Az erősséget Kulcsár Mihály ismerte fel és erről értesítette Nováki Gyulát, akivel 2002. március 9-én bejárták a területet, majd ugyanezen év március 23-án megkezdték a kisebb területű várrész felmérését. Ezt azonban a kedvezőtlen időjárás miatt hamar abba kellett hagyni. Az erődítmény teljes felmérését Nováki Gyula 2010. május 7-én végezte el. A kisebb területű, északi várrészt a sűrű, járhatatlan, bozótos erdő miatt nem lehetett részletesen felmérni, ennek alakját a felmérés az 1:10.000-es térképről átvett szintvonalak hozzáadásával érzékelteti.

A földvár területén ásatás még nem volt, de annak korát az említett leletek egyértelműen a vatyai kultúrába valószínűsítik.

Későbbi kutatásoknak kell eldönteni az ugyancsak jelenlévő urnamezős kultúra esetleges összefüggését a földvárral, de a kisebb területű északi várrész vonatkozásában ma még nem zárható ki annak középkori eredete sem.

TEREI GYÖRGY – NOVÁKI GYULA – MRÁV ZSOLT– FELD ISTVÁN – SÁRKÖZY SEBESTYÉN

FEJÉR MEGYE VÁRAI az õskortól a kuruc korig 

GPS: É 47° 3.717 (47.061951)
K 18° 46.220 (18.770336)

Információk: a várhely a helység északi részén található. Földúton és mezőn megközelíthető.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció