Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Sátorhely - ŠatorišćeMagyarországBaranya vármegyeBaranya történelmi vármegye - Törökdomb

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Sátorhely-Törökdomb

Az egykor Nagynyárád határába tartozó Sátorhely-pusztán, a Mohácsot Udvarral összekötő főút K-i oldalán van az ún. Törökdomb. Távolsága Mohácstól 8, Udvartól kb. 3,5 km. Nem messze tőle helyezkedik el a régi Földvár, más néven Ipoltlaka falu helye, ami vélhetően azonos a mai Sátorhellyel. Ugyanúgy a szekszárdi apát birtoka volt, mint Homokmégy-Halom. Utóbbi tény arra utal, hogy talán hasonlóképpen I.Béla adományozhatta az általa alapított monostornak. Rómer Flóris Gerecze Péter által idézett leírása szerint a “Törökhalom” sánccal körülvett, fákkal beültetett halom helyezkedik el az úttól keletre. Területe 6 x 8 négyszögöl lenne (a felső részen?). Ennek megfelelően ábrázolja helyszínt a Baranya megye földrajzi neveit feldolgozó munka vonatkozó térképe is (BMFN II.523.). A topográfiai térkép szerint talpátmérője 50 m körüli lehet, Ny-i felét elbányászták. Magassága 4 m, a Duna ártere felől 10 m-es meredek magaspart övezi. Az 57-es kilométerkőnél 100 m-rel túlhaladva közvetlenül az út mellett van. A szomszédos Udvar település neve jelezheti az eredtei királyi curtist. 1626-ban Athanasio Georgiceo császári kém járt itt, szerinte: a “kis dombot” a janicsárok készítették amikor itt táborozott Szulejmán szultán. Evlia Cselebi 1663-ban járt a helyszínen, akkoriban Császár-dombnak (“Khunkiár tepeszi”) nevezték és egy Hasszán budai pasa által építtetett kioszk állt rajt. Elbeszélése szerint a mohácsi csata idején Szulejmán szultán is itt imádkozott. Kiss Attila 1969-ben megkutatta a Szulejmán szultán sátorhelyének tartott dombot. Az ásatás során kiderült, hogy a domb teljes egészében mesterséges feltöltés eredménye. Visy Zsolt római őrtorony helyének tartja, egy általa bemutatott fotón a domb metszetében "opus spiccatum" rakott alapfal látszik. Ez a falazási mód azonban a kora Árpád-korban is ismert volt (lásd Somogyvár). Bakay 1989. 160. (80. kép), Visy 1989. 121., Visy 2000. 99.(177-180. ábra), Evlia I.223., Gerecze 143., BMFN II.525 (224/85), Györffy 1987. I.302-303, Tóth 1997. 854.

http://www.oroksegvedelem.hu/denes_jozsef_kiralyi_halmok/

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 45° 55.592 (45.926533)
K 18° 39.628 (18.660469)

Információk: a Mohácsról Udvard felé tartó 56 sz. úton a sátorhelyi elágazás után az út nyugati oldalán levő állattartótelep bejáratának közelében parkoljunk. A telep bejáratától délre kb. 50m-re egy alig látható ösvényen juthatunk a halom megmaradt részéhez.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció