Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

SzécsényMagyarországNógrád vármegyeNógrád történelmi vármegye - Kerekdomb, Szentgyörgy-hegy

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

Szécsény - Kerekdomb

A Szécsényből Nagylóc felé vezető út mentén található a meredek oldalú, szabályos domb, korábbi nevén a Szentgyörgy-hegy. Átmérője 30 és 40 méter, a dombon pedig sánc, illetve terasz fut körbe, amely csigavonalban kanyarodik fel a tetőre – egy néhai út maradványai.

A dombon sok leletet feltártak már a 19. és 20. század régészei, őskori kerámiák mellett három sírcsoportot is. A legmélyebb, bronzkori leletekkel együtt emberi csontok is felszínre kerültek.

A hegytetőn számos szög, pánt, kulcs és nyílhegy került elő a földből, középkori kerámiákkal együtt, közvetlenül a felszín alatt pedig I. Ferdinánd és II. Rudolf idejében keltezett pénzérmék.

A domb északkeleti oldalában öt Árpád-kori sír került feltárásra a 19. század végén. A szécsényi Kerekdomb tehát egy olyan különleges, többrétegű település, amit a kőkortól kezdve a 16. századig laktak.

A dombon Árpád-kori templom is létesült, erre utalnak a kör átmérőjű terméskőből rakott alapfalak is. A templomot Szent György tiszteletére emelték, ezt őrizte meg a régi helységnév is.

https://www.nool.hu/helyi-kozelet/2019/04/nograd-telis-tele-van-elfeledett-varakkal-es-eroditmenyekkel

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 48° 4.308 (48.071804)
K 19° 33.075 (19.551256)

Információk: a Szécsényből DK-i irányba kivezető úton, a hosszú egyenes szakasz végén, a kanyar előtt találjuk a Kerekdombot.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció