Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

ArlóMagyarországBorsod-Abaúj-Zemplén vármegyeBorsod történelmi vármegye - Várhegy

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Arló - Várhegy

A Várhegyet Arló községtől D-re, az utolsó házak felett, egy keskeny hegyvonulatot lezáró kúpon találjuk, amelyet Ny-ról a Hódos-patak völgye, K-ről pedig a Szohony-völgy fog közre, 294,2 m tszf. magasságban. A hegy kis kúpja messziről látszik. Kis platóján mesterséges földmunka nyoma nem látható, de alatta északról egy kisebb, D-re a gerinc emelkedésének irányában egy nagyobb mesterséges bevágás halvány nyomai figyelhetők meg. A plató ovális alakú, átmérői 20, illetve 26 m, területe 0,04 ha. Figyelmet érdemelnek a vár északi oldala alatt lévő különös földmunka nyomok.1

A várat Dobosy László ismertette elsőként. Mint írja, Pesty Frigyes gyűjtésében a vár ugyan nem szerepel, de a „Vártó” nevű kaszáló utalhat a vár létére. Dobosy hivatkozik Csépányi Árpád helytörténeti kéziratos munkájára is, aki a várat Rátold-várának nevezi és szerinte már a honfoglalás előtt volt ott földvár, amit a törökök közeledésének hírére megújítottak. Csépányi szerint ezt a füleki bég 1583-ban elfoglalta és felégette. Az adtok forrását azonban – amint erre Dobosy is utalt – nem adta meg.2 Az erődítményre vonatkozó adatokat – a középkoriak között említve – 1992-ben a Borsod megyei vártopográfia foglalta össze, amikor szintvonalas felmérését is közzétették (3. ábra). Ekkor korára vonatkozóan csak azt állapították meg, hogy alakja alapján nem honfoglalás előtti, de mindenképpen korai eredetű lehet.3

A várra vonatkozó történeti adat nem ismert, területéről korhatározó lelet nem került elő. Nem zárható ki, hogy középkori eredetű. Arlóról tudjuk, hogy már a 14. sz. elején két faluból állt. A Várhegy területe a később Nagyarlónak nevezett településrészen helyezkedett el, amely 1301 és 1588 között a Rátót nembeli Pásztói családé volt.4 A Rátold-vára elnevezés minden bizonnyal az itt birtokos Rátót nemzetségre utal.

1 A 0,5–1 m mély, hosszúkás gödrök profiljában 20–30 cm vastag gyepvasérc rétegek húzódnak. Az ezekből vett minták vizsgálatát Szabó Zoltánnak köszönjük. Későbbi kutatás fogja eldönteni e gödrök eredetét, de felmerülhet egykori vasérc bányászat, vagy kerámia festéséhez szükséges anyag kitermelésének a lehetősége.

2 DOBOSY L., 1975. 8–10. – Későbbi újraközlése: DOBOSY L., 1993. 18. 7. – Hivatkozik Csépányi Árpád: „Arló-Járdánháza népének élete és szokásai” című, 1956. évi kéziratos munkájára.

3 NOVÁKI GY. – SÁNDORFI GY., 1992. 25, 112. – A felmérés a leírással összhangban a Várhegy magasságát 255,0 m tszf. magasságban adja meg, Dobosy László 340 m magasságot említ, azonban a hegycsúcs az M = 1 : 10.000-es térképen (EOV 87-124) jelölt magassága 294,2 m.

4 KLEIN G. – PÉCHY-HORVÁTH R., 1939. 6.; GYÖRFFY GY., 1987. I. 752–753.; NAGY K. – TÓTH P. – SERESNÉ SZEGŐFI A., 1984. 38.; ENGEL P., 2002. passim

NOVÁKI GYULA – SÁRKÖZY SEBESTYÉN – FELD ISTVÁN

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VÁRAI AZ ŐSKORTÓL A KURUC KORIG, 

Castrum Bene Egyesület – Herman Ottó Múzeum

BUDAPEST – MISKOLC, 2009, 17-18 oldal

 

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 48° 9.864 (48.164402)
K 20° 15.654 (20.260893)

Információk: Arló központja irányából, a Kassai utcán addig kell menni, amíg az első üres telket (jelenleg kaszáló) elérjük. A mezőn kelet felé haladva, a sövény mentén, meg kell keresni azt az ösvényt amely a bozótoson áthalad. Az ösvény felvezet a gerincre, ahol déli irányba fordulva hamarosan a várterületre érkezünk.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció