Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

TihanyMagyarországVeszprém vármegyeZala történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

A tihanyi bencés monostor

A tihanyi bencés monostort I. András király (1046-1060) 1055-ben alapította Szent Ányos és Szűz Mária tiszteletére. Az alapító királyt itt temették el 1060-ban. A kolostor alapító oklevele a legrégebbi, eredeti formájában fennmaradt magyarországi oklevél, melynek latin nyelvű szövegében magyar szavakat, kifejezéseket is használtak. Ezért a magyar nyelv legrégibb írásos emléke is.

Szent Ányos (Anianus) titulusa a történeti Magyarországon és a környező országokban szinte egyedülálló jelenség. A hagyomány szerint Szent Ányos Orléans püspökeként imáival megmentette városát Attila hunjainak dúlásától, majd tiszteletét a francia uralkodók évszázadokon át gondosan ápolták. Nem tisztázott, miként került a szent tisztelete hazánkba, de bizonyosan az alapító királlyal hozható kapcsolatba.

A középkori kolostorról csak a XVI-XVII. századi ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az egyenes szentélyzáródású, keletelt templomhoz dél felől csatlakozott a szabályos kolostor négyszög, mely a nyugati oldalon a templomnál rövidebb volt. Napjainkra az egész együttes szinte nyomtalanul eltűnt, alig tizenegynéhány kőfaragvány és a szinte érintetlenül ránk maradt XI. századi altemplom fennmaradása minden bizonnyal az itt eltemetett I. András tiszteletéhez kapcsolható.

Magyarország történetében a XVI-XVII. század jelentős változásokat hozott. A török támadások miatt a szerzetesi élet megszűnt Tihanyban, a kolostorba katonák költöztek. Az épületegyüttes végvárrá vált, védelmi szempontok szerint átalakították. Köréje erődítést építettek.

A török elleni felszabadító háborúk után a királyi kamara a felszabadított területeken álló birtokokat csak ún. fegyverváltság kifizetése után adta vissza egykori tulajdonosaiknak. Tihanyért ezt a magyarországi bencés rend nem tudta kifizetni. Így 1702-ben az ausztriai Altenburgi Bencés Apátságnak tulajdonába került. A Pannonhalmi Bencés Apátság csak 1716-ban tudta visszavásárolni Altenburgtól.

A XVIII. század három apát nevével fémjelezhető, akik egy-egy történeti, építéstörténeti periódust képviselnek a kolostor életében. 1716-1740-ig Grassó Villebald, 1740-1760-ig Lécs Ágoston, 1760-1786-ig Vajda Sámuel volt az apát. Először a szerzetesi élet alapfeltételeinek megteremtése és a kolostor birtokainak pénzügyi stabilizálása volt a fő cél. Az 1720-as évektől megindult a templom és a kolostor újjáépítése, amit 1763-ban tűzvész szakított meg. Feltételezhető, hogy 1740 után, Lécs Ágoston idején, már egységes építészeti koncepció alapján folytatódott az építkezés, és készült el a templom a kolostor szárnyaival együtt jelenlegi formájában. A templomot 1754-ben szentelték fel ideiglenesen. A végleges felszentelésre csak 20 év múlva került sor.

https://www.tihanyiapatsag.hu/Az_Apatsagrol/Az_apatsag_tortenete.html

 

Tihany elveszett várai

Tihany, ahol a legkeskenyebb a Balaton, mindig stratégiai fontossággal bírt. A kutatások szerint már háromezer évvel a rómaiak megjelenése előtt földből hányt sáncokkal védték magukat az itt élők. A rómaiak pedig a tó első szabályozása mellett hadiutat építettek az északi parton, Tihanynál pedig kompátkelőt, amit őrtornyokkal is védelmeztek. A Csúcs-hegyen és a Külső-tónál is állt állítólag egy-egy ilyen kőből rakott, négyszögletes építmény. Ezek természetesen az idők folyamán az enyészeté lettek, mint ahogyan a IV. Béla idején épült védelmi rendszernek sem maradt sok nyoma. A második honalapító északról cölöpkerítéssel és árokkal zárta el a félszigetet, a kapuhoz pedig felvonóhidat és két 6,5×6,5 méteres kőtornyot építtetett. Állítólag.

Az viszont biztos, hogy a török megérkeztekor már állt a kolostort és a templomot körülvevő, körbástyás földvár. Amit a korábbi cikkeinkben már említett Turco mester le is rajzolt 1569-ben. A földhányásból emelt falakat természetesen vizesárok és cölöpkerítés is védte, de néhány kisebb rajtaütésen kívül a török nem ostromolta igazán. A bencések viszont kiszorultak innen, a kolostorban katonák laktak egészen 1650-ig. Az első ismert nevű kapitánynak, Horvát Márknak 1548 és 1554 között 50 lovasa és 40 gyalogosa volt, de az itt 1560 és 1569 között kapitányoskodó Gyulaffy mellett Pisky István (1585-1589) vitézségéről maradtak adatok. Ismerünk egy levelet is, melyben Ibrahim balatonendrédi aga válaszolt Pisky kihívására. A nyomdafestéket nehezen tűrő írásból csak ízelítőül idézünk:

"Adassék az hazug, tekéletlen, hitetlen, bestye kurvafiának, Pisky Istvánnak Tihonba, tulajdon kezibe. Te, hamis hitető, hitetlen, bestye rossz kurvafi, eb, ország kóborlója, nem Pisky István, hanem Kurvafi István és kurvafia az te neved; az volt, az van is, az légyen. Bestye, hitetlen kurvafi, talánd azt tudtad, hogy én Konstáncinápolyba mentem tetőled való féltemben, bestye kurvafia, azért utánom ilyen levelet írtál? De bestye, hitetlen kurvafi, ha az jégen nem lött, mert énnékem nem írtad, és énnékem tudtomra nem volt, hogy jégen köll megvíni; de immár most értem, mi az akaratod. Készen vagyok, bestye kurvafi, és ezelőtt is kész voltam, de te nem voltál ember hozzá, hanem rossz kurvafi voltál. Azért, ha holnap akarod, vagy holnapután akarod, én itt készen vagyok, valamikor te akarod".

A párbaj végül döntetlenül végződött, az agának az orra, Piskynek pedig egyik füle maradt ott a szántódi parton. Aztán Pisky elfoglalta csellel Endrédet is, de mégis csúf véget ért a harcias kapitány. Az uralkodó egy adószedő halála miatt kivégeztette, hozzá hasonló vitéz férfiú nem is kapitánykodott többé Tihanyban. Ahol a török idők végén a vár is a levegőbe repült, vagy éppen elbontották. Visszatértek időközben a bencések is, és azóta ima és munka van ott a vitézkedés és a tivornyázás helyett.

http://forumhungaricum.hu/kulturkincs/tihany-elveszett-varai/

 

 

 

 

GPS: É 46° 54.827 (46.913788)
K 17° 53.380 (17.889671)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció