Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A Dobra folyó menti Novigrád (Novigrad na Dobri) [1] a Frangepánok birtoka volt, de nem tudni, hogy mikor került a kezükre. Novigrád egészen a Frangepán család bukásáig a kezükön maradt, ami után Herberstein generális kapta meg, aki a máltai lovagrendre hagyta. A lovagrend 1746-ban eladta a várat Patacsich István grófnak, amelynek családja egészen 1809-ig meg is tartotta, amikor eladták egy bizonyos Haramcsicsnak (Haramčić). Az ő leszármazottjaitól aztán a horvát állami ménesbirtok vette meg, amely továbbadta nemes Türk Ferenc károlyvárosi nagykereskedőnek. 
A szabálytalan háromszögletű vár, egy Dobra folyó fölötti hegyen helyezkedik el. A háromszög élén egy hatalmas, kerektorony, míg a többi sarkon két másik torony található. A keleti fal közepén, egy kisebb, félkör alakú torony ugrik ki a fal síkjából. A várat mára az alapjaitól fogva teljesen felújították, de úgy, hogy védelmi szerkezetéből pár lőrésen kívül, semmi sem maradt meg.
[1] Lopašić: Oko Kupe i Korane… (180-192. oldal – bővebben lásd lejjebb, sJz) 

---/---


A vár mai állapota:

Novigrád vára több ízben is felkeresésre került. Először 2002-ben Kósa Pál és Szatanek József kereste fel az akkoriban még meglehetősen romos várat, másodszorra, 2008 nyarán Keserű László, Szabó Tibor. A II. világháborúban tűzvész által elpusztított várkastélyt a 20. szd. hatvanas éveinek a végén vették fel a horvát műemlékvédelmi jegyzékbe, de érdemi beavatkozás a váron nem történt. Az 1991-ben, újonnan megalakult Horvát Köztársaság azonban már fokozott figyelmet fordított a vára, s így 1999-től nagyfokú feltárási és felújítási munkálatokba fogtak, melynek eredményeképpen, mára egy kellemes kirándulóhellyé vált. A felújított délnyugati saroktoronyban egy kilátót alakítottak ki, de a rekonstrukciós munkálatok még jelenleg is tartanak. 

---/---

XIV. A Dobra folyó menti Novigrád (Novigrad na Dobri) A vár és környékének leírása – A legkorábbi híradások Novigrádról – a novigrádi plébánia - Novigrád a Frangepánok tulajdonában (1671-ig) – Herberstein generális 1676-ban megkapja Novigrádot – A máltai lovagrend megörökli a várat és meg is tartja 1746-ig – Novigrád a Patacsichok birtokában 1809-ig – A vár későbbi birtokosai napjainkig. 
Novi, azaz Új nevű várból meglehetősen sok van a szláv országokban, ám némelyek közülük valójában neves városok, s mint ilyenek meglehetősen régiek, így több joggal lehetne inkább Ó (stari) várnak/városnak nevezni őket. Elég itt csak kiemelnünk az orosz Veliki Novgorod-ot, ahol a középkorban egy republikánus alkotmány mellett, ragyogó kereskedelem virágzott, s vásárai ma világhírűek.
Horvátországban, a Velebitek inneni (keleti) oldalán található Novi (Új) nevű várak felsorolásánál kell megemlítenünk a Jaszenovác közeli Novigrádot – ma Novska, a Keglevicsek blinjei Újvárát, az Erdődiek Száva menti Novigrád-ját, de van még Novigrád Szlavóniában, a most Boszniához tartozó horvát részi Una mentén is. Novinak nevezték Lika vármegye egykori székhelyét is, de több Novi van Goszpics környékén és a tengernél, a Frangepánok atyai birtokain Vinodolban, s végül van egy Novigrád a Dobra folyó mentén is. 
Ez a Novigrád, Károlyvárostól (Karlovac) félórányi járásra, nyugatra található. A vár egy keskeny, magasabb hegycsoport rögszerű, de mindkét oldalán dús rétekkel, zöldellő erdőkkel takart völgyek közötti, magaslaton fekszik. Az egyik völgyben a Dobra folyó folyik. A várheggyel szemben, egy „Crkveno selo”-nak (kb. Egyházasfalu) nevezett kicsiny település van, ahol a Szt. Máriának nevezett plébániatemplom áll. A folyó mindkét partját, pont a vár alatt egy ízléses, erős módon megépített kőhíd köti össze, melyen a régi Karolina főút haladt keresztül. A javarészben elhanyagolt úton, szükség esetén, Károlyváros és a tenger felé lehet menni. 
A vár alaprajza, északi irányban nyújtott háromszög. Minden sarkán egy-egy kerektorony van, míg egy negyedik, kisebb torony, a keleti oldal két tornya közti fal mentén emelkedik. A vár tornyaiból, különösen az északiból és a délkeletiből, pazar kilátás nyílik a plébániatemplomra, a Dobra hídjára, a folyó völgyére és a környékbeli hegyekre egészen a Kleka csúcsig. Még a közelmúltban is volt a várban egy működő kápolna, de több évvel ezelőtt leégett, így már nem tartanak benne miséket. Bemenni a várba egyetlen, a délkeleti oldalon nyíló, felvonóhíddal biztosított kapun át lehetett. A kapu fölött egy kőtábla van, melyre katonai jeleket és egy német nyelvű szöveget véstek. A táblát Patacsich grófné állítatta annak emlékére, hogy II. József császár a tengermellékre tartván, 1783. május 4-én megszállt Novi várában. 
A vár egymagában áll, alatta egyetlen, nevét viselő falu sincs, így az egész vidéket, de leginkább a plébániát, annak is a vár környéki területét, a várról nevezik novigrádinak. A vidék falvainak lakosai is novigrádiaknak hívják magukat. A novigrádiakat Károlyváros környékén derék, szorgalmas földművesekként ismerik, akik a károlyvárosi síkság zömét művelik. A novigrádiak beszédje, viselete és látható szokásaik nem különböznek lényegesen a közeli Švarča, Mrežnica, Zvečaj lakosaitól, ám annál inkább a már modrusi püspökséghez tartozó szomszédos Lipa plébánia területén élőkétől, akik részben fekete ruhában járnak, amit a Ribnik és Ozalj felé eső Szt. Kereszt (Netretić), valamint a Lipnik-i plébánia területén lakók után, Brajac-i viseletlenek neveznek (állítólag egy, a római korban itt élt népcsoportot neveztek brajacoknak, a ford.). A novigrádiak ma kajkevác (a „ki” kérdőszót jelentő „kaj” szó használata után, szlovén eredetűnek is tartott) nyelvjárást beszélnek, amit valamennyire az ikavicával (nyelvjárás ez is, jellemzője, hogy a horvát „ije” betűk helyett „i-t” használnak. Pld. a szépet jelentő lijepo-t, az így beszélők lipo-nak mondják, az „e-ző” nyelvjárásban ez lepo) kevernek, de jellegzetes csakavác-os kiejtéssel és hangsúllyal, noha 300 évvel korábban, tisztán csakavácok (leginkább Lika és Korbava területén beszélt nyelvjárás, ahol a mi, mit jelentő što kérdőszó helyett a „ča-t” használják) voltak. 
A Novigrád körüli vidéket a régi időkben Dobra név alatt említették meg, s feltehetően ez a Dobra tűnik fel abban a IV. Béla király által 1260-ban a vegliai grófok részére kiadott oklevélben, amelyben megerősíti őket Modrus és Vinodol megyék birtokában. Ám az is lehet, hogy az előbbi oklevélben említett Dobra, az a Stájer határ menti Zagorjében található Dobrára vonatkozik, amit meg 1271-ben, az Ottokár cseh király és László magyar-horvát király közti határrendezési szerződésben említettek meg [1]. Kifejezetten a „mi” Dobránkat, legelőször egy 1297-es adás-vételiszerződésben említik meg, ami Vucskó (Vučko), Márton, Poznan goricai nemesek és a Mrzopolje-i András között köttetett. Az oklevélben leírják, hogy a megvásárolt birtok a Dobra településre (Dobrenin) és a sztenicsnyáki várba tartó út mentén fekszik. A gorica járásban található dobrai Szt. Mária plébániát, már János goricai archidiakónus is megemlítette az 1334-es jelentésében [2].
A későbbiekben, a legkülönbözőbb oklevelekben számos dobrai nemest említenek meg, ami jól bizonyítja, hogy Dobrán már akkor is éltek a vártól független, szabad nemesek, továbbá, hogy errefelé is csak késésessel fejlődött ki az érett feudalizmus. Így említődtek meg egy, a zágrábi káptalan által 1441-ben, a gecskei Doljaniból való Sáfár Fábián, ozalji kastellán részére kiadott oklevélben, mely alapján bevezették őt a Dobra menti Tomasnica kastélyának birtokába, a Grduni (de Gardo) Iván, a dobrai (de Dobrijan) Ferenc, a sztativi (de Ztathauich) Ivánkovics Lukács, a zadobrai (Zadobran) Fabijanov Mátyás és Miklics György zadobrai ispán nemesek nevei is [3]. Vagy 1454-ben, amikor Sáfár Fábián fiat, Ivánt, Bertalant és Simont vezették be apjuk birtokába, ahol tanúként több tomasnicai nemes is megjelent, mint a tomasnicai Grdanec Iván, a sztativi Pertatics Márton, Dénes fia Mártonnal, valamint Blagoje fia Orbánnal, aztán a zavrh-i (Sv. Križ) Grdóc, végül a Pišćetak-i Márton [4]. A már említett 1441-es oklevél is tanúsítja, hogy a dobrai nemességnek már ekkor is volt saját plébánosuk hasonlóan más, Károlyváros környéki nemesi közösséghez. Csak ez alapján, noha Novigrád alatt is vannak nyomai egy régi, horvát plébániának, mégsem tudjuk támogatni Črnčić azon elképzelését [5], hogy a régi novigrádi plébánia a Korbáv püspökség keretein belül működött volna. Mert igaz, hogy az 1185-ös szpliti zsinat listájában is van egy Novigrád, mely előtt pedig a Lipa melletti Gradacot (jelenleg Gradišće) említik, ahol 1334-ben is létezett már egy Szt. Mária templom és plébánia (S. Maria de Gradec ultra fluvium Dobra), amit aztán Ferenc korbáv püspök 1339-ben elvett János goricai archidiakónustól, de ez a Novigrád, az utóbb Novi Todorovnak nevezett, Kladusa környéki helyre vonatkozhatott, melynek vidékén, 1348-ban is Radoszláv korbáv püspök szedette be a tizedet [6]. Azonban volt, ahogy volt, nem sokkal később a dobrai plébániának még a nyoma is eltűnik, s ahogy haladunk a korban előre, egészen a 16. századig, szabad, azaz nemes embereket csak a Szt. Márk kápolna körüli Felső (nemes) Sztativ-on (Gornja/Plemenitna Stativa) találunk, míg az innen lejjebb található Alsó Sztatívát megkülönböztetésül „adózónak” nevezték (Donja/tlačna Stativa). 
A Frangepán család okleveleiből nem derül ki, hogy mikor jutott Novigrád a tulajdonukba, de lehetséges, hogy már 1193-ban Modrus megyével együtt, vagy 1398-ban, Ozalj megvásárlásával együtt. Az 1449-es birtokmegosztási oklevélben, melyben Frangepán Miklós fiai és Miklós fivére János közt felosztják a családi birtokokat – meg sem említik a Dobra folyó menti Novigrádot. A legrégebbi oklevél, mely a Frangepánok tulajdonában lévő Novigrádról beszél az, az 1495-ös írásos szerződés, melyben Frangepán Bernát elcseréli a Dobra menti, „adózó” Sztativát, Fábiánics György, Modrus megyei Kljucs várára [7]. A Novigrádot érintő oklevelek zöme, az ozalji Frangepán ág utolsó tagjának, Frangepán Bernát unokájának, Ferdinánd fiának, Istvánnak, valamint sógorának, a szigetvári hősnek, Zrínyi Miklósnak a korából ered. Frangepán István leánytestvérével, Katalinnal és Zrínyi sógoraival csak pillanatokra élt békében és szeretetben, annál többet veszekedett és viszálykodott, valamint sokat alkudozott és pereskedett velük, jócskán adva munkát az ország bíráknak. István az öröklött javakat kétszer is, 1550-ben és 1561-ban is megosztotta leánytestvérével, de mindkét esetben kitartott Ribnik, Szkrad és Novigrád [8] tulajdona mellett, ahol sokat is tartózkodott. Frangepán István 1572 nagycsütörtökén írta meg a végrendeletét, melyben a javait unokaöccseire, Zrínyi Györgyre, Kristófra és Miklósra hagyta, mint írta „az ősök és az öröklés jogán” [9]. 
Miután a nemes Kerecsényi László és fia Kristóf elleni rosszaságok és erőszakoskodások miatt Frangepán Istvánt fej és jószágvesztésre ítélték, az ítélet végrehajtásával megbízott bizottság tagjai, Scsitaróczy István és Dubravai István prebendár 1558-ban lefoglalta Ribnik, Novigrád, Lipa, Zvecsáj, Szkrad, Modrus, Plaski, Ogulin és Lukovdol (ma Severin na Kupi) birtokait.
A lefoglalási és értékbecslési oklevél, egy nagyon érdekes és jelentős írásos emlék, mely az akkori Horvátország, feudális viszonyaira vet fényt, különösen a Frangepán javak méretére és azok gazdasági állapotára. Az okirat Novigrádról a következőket írja – falazott vár és jelentős a jövedelme, különösen a vámilletékekből, amit a vár alatti, jarovaci hídnál szednek, melyen a Kranjából, Metlikából induló főút halad át, s megy tovább a Mrezsnica, majd Budácski, Klokocs és Kladusa irányába. A novigrádi uradalom, jelentős allodiális földekkel, szántókkal, gyümölcsösökkel bír Stražnik-ban, a Kostanjevci, vagy Stativi vrh-nál, Vinski vrh-nál, Repnjaki-ban, Babina gora-ban, Brezovac-ban és Skupici-ben. A jobbágyok a vár alatti, a Kuška-i (ma Kučevica), a Stativi-i, a Dubravci vásárokban kereskedhettek. Már ekkor is, minden vár alá tartozónak adót kellett fizetnie, vagy úrbérben dolgoznia heti két alkalommal. Szt. Mihály napján némi készpénzt kellett adni, a tizedet a zágrábi káptalannak kellett megfizetni. A terhek alól egyedül Felső (Nemes) Sztativ szabadosai mentesültek, akik csak évente két librányi készpénzt tartoztak fizetni a várnak. A jobbágyok az egyes falvakhoz tartozó földeken kívül, élvezhették a közös erdők és legelők hasznát is, melyek a ribniki várbirtokkal Modruspataknál (Modrušpotok), az ozalji várbirtokkal meg a Dugo Draga-nál és a Blagoszovi pataknál voltak határosak [10].
Frangepán István azonban nem nyugodott bele a birtokaik elkobzásába, hanem megegyezett a Kerecsényiekkel, akiknek 2.000 forintot fizetett, amit anyósától, a kranjai Egck bárónétól kapott kölcsön. Frangepán István minden hibája és emberi gyöngesége mellett, még is csak jóember volt, hisz számos kisnemest és vitézt tartott, hogy erővel kiűzze a törököket ősei földjéről. Udvari szolgálata alatt is sokaknak adományozott földeket a birtokaiból, többek között családtagjainak és jobbágyainak is. Így ez időben a familiárisainak száma is megsokszorozódott, különösen a Kulpa és a Korana közti vidéken. Frangepán István a tágas novigrádi birtokát 1566-ban megosztotta a likai Mogorics Jánossal, majd ugyanezen évben, Zadoborje falvát és birtokát adományozta a Hrtinić-i (?) nemes Fábián családnak [11]. Ladišić-et (ma Ladišić draga) és Sztativ egy részét az akkori, novigrádi porkolábnak, a gecskei Karincsics Ivánnak adta, míg a másik részét 1567-ben Trkcsics Pálnak, akit a következő évben a zágrábi káptalan előtt be is vezettek a birtok jogába [12]. Az éppen betegeskedő Frangepán István az őt, Zemcsei Gáborral és a brubnói (de Brumanus) Mihállyal meglátogató novobrdoi Belosevics János szolgájának, illendőségből, az elnéptelenedett Jakšić falvát adta, s hozzá 10 telepes jobbágyot [13]. Ez időben telepedett le Zadoborje falvában a híres, Klisszánál hősi halált halt Kruzsics Péter rokonai, akik még 1533-ban távoztak el az akkoriban épp a Frangepánok birtokában lévő Kladusa vára alól. A Kruzsics család leszármazottjainak egyike 1650-ben Zágráb vármegye bírája volt. A család jelenleg is Zadoborjében él, jelenleg földművesekként és ősi családjuk okleveleinek őrzőjeként [14]. Végezetül, Frangepán István még 1573-ban elzálogosította a Ribnik közeli Jakšetić falvát, valamint öt tanyát, a Dobra menti Jarčevo mezőn, Ribnik vár akkori porkolábjának, az Una menti Izacsicsból származó Izacsics Kristófnak, annak hű, nemes és vitézi szolgálataiért [15].
Miután Zrínyi György és Miklós gróf apja, Miklós meghalt, a fivérek 1569-ben új szerződést kötöttek ozalji Frangepán Istvánnal, mely alapján átvehették Novigrád irányítását, és kötelezték magukat arra is, hogy tiszteletben tartják az öröklött birtokrészek arra érdemes kisnemeseinek szerzett jogait is.
Frangepán István 1577-es halála után, Novigád és más javak öröklése miatt, pereskedés kezdődött a Zrínyiek és terzsáci Frangepán Gáspár között, amit 1580-ban egy egyességgel zártak le, hogy a Zrínyiek lemondanak az örökség egy részéről terzsáci Frangepán javára azzal a feltétellel, ha az átadja nekik Frangepán István többi birtokát, mint a tenger melléki Novigrádot, Szeverint, Zvecsájt, valamint Novigrádot a már Mogorics Tamás, Izacsicsi Kristóf, Karincsics Iván, Muratovics Péter, Csernci István, Kruzsics Gáspár, Gojsics Péter, Peráni Iván és az idősebb Karincsics Iván részére elzálogosított falvak és birtokok kivételével, melyeket csak a Zrínyiek válthattak ki. Egy ilyen kölcsönszerződésről Zrínyi Miklós 1610-ben maga így írt: „nagy szükség vitt arra az útra, amit Thurzó György nádor úrral tettünk meg a magyar királyság göröngyös útjain Erdélybe, de nem volt elegendő pénzünk a költségekre, így 1000 forintot kértem a néhai Peráni István vitéz fiától, Peráni János szolgámtól, akinek cserébe a néhai Mihaljevics Mihály, novigrádi járáshoz tartozó, dubravai jurisdictióban található birtokát adtam zálogba. [16].
Kisebb uradalmak (praediumok) alapítása ez időben viszonylag könnyű volt, miután Novigrád környéke a török támadások következtében elnéptelenedett, így számos föld gazdátlan maradt. Egy 1558-as értékbecslésben megemlítik, hogy számos elnéptelenedett falu található Novigrád alatt, melyek talán az 1543-as török betörés során pusztultak el, s amikor felperzselték és kifosztották Novigrád, Ribnik és Metlika várait is [17]. A törökök 1578-ba újra rátámadtak a novigrádi vidékre és a Mrezsnica menti palánkvár (fából, kastélymódjára épített erősség) környékére, mely során 126 embert vetettek fogságba [18]. Ebből a török dúlásból Novigrád újból kilábalt, főleg az után, hogy a birtok irányítását, a megfontolt, gondos és bölcs, terzsáci Frangepán Kristóf Vuk (Frangepán Gáspár fia) vette át, miután legidősebb fivérének, Györgynek az 1610-es halála után, Frangepán Miklós horvát bán és Frangepán Kristóf, utóbb a horvát végvidékek főgenerálisa, felosztották egymást közt atyai birtokaikat. Kristófnak jutott még Novigrád mellett Szeverin is, míg idősebb fivérként, Miklós magának tartotta meg a tenger melléki Novit, Bosziljevót, Zvecsájt és Csernomaljt. Kristóf sokáig Ogulin kapitányaként szolgált, majd a Károlyvárosi generalitás vice generálisa, utóbb főgenerálisa lett. Kristóf számára Novigrád nagyon kellemes lakóhelynek bizonyult, s leginkább ebben a kastélyában élt, amit számos, innen keltezett levele is tanúsít. Kristóf második felesége, Inkofer Orsolya grófnő mellett anyósa, Inkofer, született Sibrik Anna is a kastélyban ált 1622-ben, miután eladták a kettőjük, Körös vármegyei, Kutnjak-i birtokát [19].
Frangepán Kristóf Vuk Novigrádot és a bátyjával történt egyezség után a birtokába került többi birtokát, 1647-ben egyenlő arányban megosztotta fiai, György és Kristóf között. Novigrád az ismert Zrínyi-Frangepán féle összeesküvés szervezése során is kellemes helynek bizonyult, ahonnan az elszánt és tüzes Kristóf figyelemmel kísérhette a károlyvárosi erődben történt dolgokat, valamint a „főnök” (Zrínyi) által kiválasztott személyeket. Kristóf ide gyűjtötte össze azokat a hősöket és eltökélt katonákat, akik a német és az idegen ellenesek voltak. Erről egy 1670. február 13-án kiadott oklevél is tanúskodik, mely szerint Pavisics Gergely és Petrunics Péter egykori jobbágyok fennhangon kiabálva hirdették szabadságszeretetüket, és hogy hívek maradnak Kristófhoz, hogy tisztességesen felfegyverkezve, szolgálatba állnak, ahova a parancs szólítja őket [20]. Frangepán Kristóf 1670. március 8-án egy érdekes levelet küldött Csolnics kapitánynak, melyben azt üzente, hogy mindannyian legyenek készültségben, „hogy kibontott szárnyaik suhogjanak a levegőben”, mivel csak tízdombnyi járásra van Károlyvárostól, 300 jól felfegyverzett emberrel, akik nem ijednek meg a károlyvárosi „békavadászoktól” [21]. 
Miután fellobbant a Zrínyi-Frangepán felkelés lángja, Herberstein generális helyettesei, gróf Ernest Paradeiser és báró Sauer, rátámadtak a Zrínyi, Frangepán birtokokra Károlyvárostól egészen a tengerpartig, könyörtelenül és borzalmas módon kirabolva azokat. Novigrádot báró Sauer rohanta le és teljesen felprédálta. A várból nagy mennyiségű élelmiszert, pazar bútorzatot, gazdagon faragott ágyakat, ezüsttel szőtt vásznakat, számos marhát és jószágot raboltak el. Az elrabolt javak közt volt egy különösen értékes lánc is, amit valamelyik német császár adományozott az egyik Frangepánnak, valamint drága aranykulcsok is. Láthatólag, Frangepán kincsek elrablásban való részvételre, Tomsicsot, Novigrád parancsnokát is belekényszerítették, de neki az ellopott tárgyakat, különösen az ezüstneműt vissza kellett adnia, és még a károlyvárosi börtönt is meg kellett járnia [22].
Herberstein a Zrínyi-Frangepán összeesküvésben résztvevő szabadosokat jobbágysorba vetette, majd besoroztatta őket a krajinai katonasághoz. A Krajinai katonai hatóság alá rendelt novigrádi uradalomból, így 329 legényt soroztak be [23]. Herberstein azt is kijárta, hogy a Zrínyiek svarcsai (Švarča) és a Frangepánok zvecsáji birtokát a károlyvárosi generalitásnak adják haszonélvezetbe, míg Novigrád birtokjogát, maga Herberstein kapta meg, míg Novigrád szabad jogállású falvait, jobbágysorba kényszerítették. 
Herberstein 1689 vége felé, Gradacban halt meg, s Novigrádot végrendeletében a Máltai lovagrendre hagyta, melynek maga is tagja volt, azzal a feltétellel, hogy a birtok jövedelmét a károlyvárosi Szt. József templomnak juttassák. Ám a máltai rend nem kívánt élni a felkínált lehetőséggel, és a rend komturja sohasem költözött Novigrádba, így a Novigrád fölött rendelkező, gróf Ferdinand Herberstein generális fiai részére létrehozott alapítványba delegált küldöttjei által, Novigrádot átadták a károlyvárosi ferenceseknek évi 550 forint megfizetése mellett, amit a birtok jövedelméből kellett kiegyenlíteniük. Noha a máltaiak időközben növelték novigrádi jószágukat, pld. 1699-ben kiváltották a dubravcii birtokot Delisimonovics grófnétól, született Peráni Szidóniától, vagy megvették a fratrescsics-i (Fratrščić) szőlőt, a kamenszkói pálosok szőlőjét, de az így megnövelt birtokot nem maguk irányították, hanem különböző németeknek adták bérbe. Miután a máltaiak 1746-ban eladták Novigrádot báró Patacsich István ezredesnek (róla Adam Krčelić írt bővebben a saját, kéziratos évkönyvében [24]). Patacsich a kosztajnicai végvidék alkapitányaként eleinte meglehetősen szegény volt, de miután Lamberg grófné ráíratta Golgonca (Glogovec) és Bezsánec birtokait, jelentősen meggazdagodott. Patacsich István után, Novigrádot apai nagybátyja, Patacsich Ádám akkori zágrábi prépost, utóbb nagyváradi püspök vette át. A Bécsben megkötött adás-vételiszerződésnél a máltaiak részéről a máltai lovagrend kommendátora, és gróf Althann Mihály, másrészről Pejácsevich Sándor Verbovc (Vrbovc) és Rakolnok (Rakovec) birtokosa vett részt. A horvát szábor, Patacsich Istvánnak pallos jogot (ius gladii) adományozott Novigrádban és átadta részére a Dobra feletti híd vámilleték jövedelmét is, amit ráadásul a horvát rendek segítségével nagyon erősre építettek meg.
A Patacsichok azonban nem élveztek már olyan védelmet a károlyvárosi katonaság részéről, mint azt megelőzően a máltai lovagrend. Így a károlyvárosi generális már 1747-ben elragadta a fraterscsicsi szőlőt, sőt még a mrezsnicai malmokat is, melyek pedig a Szt. József templom alapítványáé voltak. A Patacsichok valamennyi panasza hiábavaló volt. Miután 1768-ban egy külön bizottság érkezett Károlyvárosba báró Koller elnökletével, hogy kivizsgálják a jogtalanságokat, Patacsich Ferenc grófnak, illetve a novigrádi uradalomnak végleg le kellett mondania a végvidéki hatóságok javára a károlyvárosi zsidónegyedben található 17 házáról, a mrezsnicai malmokról, a fraterscsicsi szőlőről, valamint Galovics szelo, Grscsak, Belovics szelo és Venac falvak jobbágyairól, amiért váltságként a következő évben 123.892 forintot kapott, míg a Szt. József templom irányában évi 93 pénznyi járadékot határoztak meg [25].
Novigrád a franciák horvátországi eljöveteléig (1809.) maradt a Patacsichok birtokában, amikor is Patacsich Bertalan gróf egy barátinak mondható árért átadta korábbi ügyvédjének, Haramcsics Imrének, utóbb francia márkinak Később furcsa sors jutott ennek a nagyon híres és nagyon gazdag Patacsich családnak, hisz 1809-ben még kilenc tagjuk volt képviselő a száborban, de alig 25 év múlva (1834), már csak egy, az utolsó nőági leszármazott, Patacsich Bertalan özvegye, Patacsich Eleonóra. 
Novigrád új tulajdonosa, Haramcsics is egy szegény, túrmezei családból származott, de tehetségével, szorgalmával és erőteljes takarékoskodásával, aránylag nagy vagyont szedett össze, felvirágoztatta a novigrádi uradalmat is és más birtokain is ésszerűen gazdálkodott. A Novigrádban, 1846-ban kelt írásos végrendeletével, a horvát néppel is jót tett, hiszen vagyonának egy részét, az általános kultúra felemelésére, valamint humanitárius célokra hagyta. Haramcsics örökösei nem akarták megtartani Novigrádot, így azt nyilvános árverésen a horvát országos ménesbirtok vette meg, mely a birtokot nemes Türk Ferenc károlyvárosi nagykereskedőnek adta tovább. A felújított, berendezett vár, ma is a Türk család kezében van. 
[1] Fejér: Codex dipl. Tom. VI. no. 13. 
[2] Még egy érdekes dolgot kell megemlítenünk a Dobrai-nak nevezett ősi katolikus plébániáról, amiről János archidiakónus már 1334-ben, a híres jelentésében is említést tett, nevezetesen azt, hogy 1350-ben nem más volt a dobrai plébános, mint János helyettese, András vice archidiakónus. Érdekes az is, hogy Novigrád alatt, egykor két templom is létezett: az egyik a már említett Szt. Mária plébániatemplom, a másik a temetőben álló Szt. Háromság kápolna, ezért a régi egyházi évkönyvek, „két templomos plébánosokról” (plebani duarum ecclesiarum) írnak. 
Novigrád 1558-as becsüs jegyzőkönyvében megemlítik, hogy mindkét templom falazott (tehát szilárd anyagból épített) volt, továbbá, hogy a Szt. Mária templomnak volt egy harangtornya is és mindig katolikus (christianorum) volt. A Szt. Háromság templommal kapcsolatban leírják, hogy van egy nagy harangtornya is, de jelenleg néptelen, s valaha a görögöket szolgálta (dicitur fuisse prius grecorum), ami alapján feltehető, hogy a templom valaha egy római, vagy kora keresztény építmény lehetett, miután Novigrád környékére sohasem települtek görögkeleti hívők, továbbá a helyi lakosok máig mesélik, hogy ők a Kulpán túlról származnak, valamint minden római maradványt, görögnek tartanak. Az ősi templom harangtornya kb. 50 évvel ezelőtt omlott le. Meg kell említenünk azt is, hogy a parókia előtt volt egy hatalmas, vésetekkel teli kőtömb is, ami talán szintén a régi templomból való. Az 1558-as esztendőben, a plébániatemplom mellett, volt még két falazott templom is: a Szt. Mária templom a nemesi (ma Donje) Stative faluban és a Szt. Kereszt templom Dubravciban, melyek léte 1518-tól volt követhető, s talán egy török csapat dúlása után pusztultak el. 
A Novigrád alatti plébánia plébánosai voltak, a már említett András papon kívül, 1501-ben Gergely pap, 1561-ben a goricai, kisnemesi származású Pridojevics Máté glagolás pap, akinek a családja jobbágyokat tartott Barilovicsnál, Srednjem vrh-nál és malmot a Koranán. A plébános 1572-1596-ig Fabics Lukács glagolás pap volt, akit Frangepán István az 1572-es végrendeletében unokaöccseinek, a Zrínyi grófoknak a figyelmébe ajánlott. Nagy Péter 1646-ban, Perkó Iván 1649-ben, Kozjak Ambrus 1668-ban, Tuscsics Mihály, a bécsi horvát kollégium növendéke 1692-ben, Muzsanics Iván utóbb zágrábi kanonok 1728-ban, Pecsák Iván 1764-ben, Brezák Márton 1824-ben, Minkovics Ignác 1884-ben, Lovincsics Ferenc 1852-ben, Neralics Ignác 1876-ig, utána átment az újonnan szervezett Priliscse-i (Prilišće) plébániára, amit a novigrádi és a bosziljevói plébániák területéből leválasztva alakítottak ki. Az 1740 körül itt szolgáló Pecski plébánaos ellen fellázadtak a novigrádiák, de leginkább a várbeli szolgák áskálódásai okán, ám miután gróf Eszterházy horvát bán országos szinten rendezte a házasságkötések rendjét (?brakij), a rend helyreállt. A Patacsichok a novigrádi plébánia területén egy apátságot kívántak emeltetni, melyhez a Szt. József templom jövedelm rendelték volna, ám a király elutasította kérésüket. 
[3] Neo. reg. acta, f. 134, no. 8 – korábban a horvát nemzeti levéltárban, jelenleg Budapesten.
[4] ibidem f. 134, no. 13.
[5] Črnčić: Najstarija povjest Krčkoj, Osorskoj, Rabskoj, Senjskoj i Krbavskoj biskupiji (A Veglia-i, Oszor-i, Rab-i, Zengg-i és a Korbáv püspökségek korai története, 39. oldal) [6] A korabeli, kéziratos peres anyagok a zágrábi káptalan levéltárában találhatók meg.
[7] Neo. reg. acta, f. 137, mo. 8.
[8] Neo. reg. acta, f. 1615. no. 22, 25.
[9] Kukuljević: Avta croatica, 266. oldal.
[10] Neo. reg. acta, fast. 1646. no. 22.
[11] Ibidem, 1649. no. 3.
[12] Kukuljevi: Acta croatica, 312. oldal.
[13] Neo. reg. acta, f. 1646. no. 15.
[14] A Kružić család levéltárából.
[15] Kukuljevi: Acta croatica, 272. oldal.
[16] Forrás: saját gyűjtemény [17] Tomasevics Iván krónikája, a Jugoszláv történeti levéltár, „Kaj” IX. 30. oldal.
[18] Valvasor, XII. könyv.
[19] Saját jegyzet [20] A korábbi másolata a saját gyűteményben.
[21] Rački: Izprave o uroti bana P. Zrinjskoga i Franje Krsta Frankopane (A Zrínyi-Frangepán összeesküvés okiratai, 68. oldal) [22] Különböző, külföldi birtokosok levéltárának, kiadatlan okiratainak jegyzetei, valamint a bécsi kamarai levéltárban őrzött, Kostrenčić könyvtár jegyzetei alapján.
[23] Croatica, a hadügyminisztérium regisztartúrájában, 1671. január.
[24] Autográf, a horvát egyetem könyvtárában.
[25] Protocollum commis localis Carolost (másolata a saját gyűjteményben), valamint Verzeichnisse der Grenrakten, a bécsi hadügyminisztérium levéltárában. 

Forrás:

Đuro Szabo: Sredovječni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji, 1920. Zágráb. (61. oldal)
Radoslav Lopašić: Oko Kupe i Korane, Zagreb, 1890. 180-192. oldal.