Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Apold - Trappold - ApoldRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Apold temploma valamikor a 13. században épült, feltehetően torony nélkül. Ebből a korai román-kori templomból a szentély déli kapuja és a diadalív maradt meg. Eloször 1309-ben említik a templom plébánosát, Miklóst.

A 15. században egy késo gótikus templommá építették át, nyugaton pedig egy zömök harangtornyot emeltek hozzá, melyből két bejárat vezet a hajóba. A keresztboltozatos templomhajó 13 méter hosszú és 11,5 méter széles lett, a szintén keresztboltozatos szentély pedig 11 méter hosszú és 7,5 méter széles. Ekkor készült az a négy oszlop is, amelyek azt az érzetet keltik a látogatóban, mintha háromhajós lenne a templom.

A szentély sokszögzáródású, ablakai csúcsívesek. A szentélyben a román-kori diadalív elé egy szélesebb diadalívet emeltek, mely csúcsíves, és 4 m-rel magasabb, mint elodje volt. Szentélyének északi falában gyönyöruen faragott, csúcsíves díszekkel ellátott fali szentségfülke készült 1500 körül. A szentélytől északra egy kis sekrestyét építettek.

A templom körüli erodítések kiépítésének idejét az 1504 - 1507-ből fennmaradt okmányok jelzik. A harangtornyot megemelték, lőrésekkel és gyilokjáróval látták el. A szentély fölé védelmi emeletet építettek, ami a támpilléres boltozaton nyugodott. A boltozat mögött szurok öntőket alakítottak ki. A templomhajó boltozata fölött is védelmi szintet rendeztek be, amit lőrésekkel láttak el, késobb ezeket befalazták.

A templomot két erős kerítőfallal vették körbe. A külso, támpillérekkel erősített kerítőfal jól megmaradt, 3- 4 m magas és lőrésekkel ellátott. A belso falat mára részlegesen elbontották. A kerítőfalat tornyok és bástyák erősítik. Délkeleten áll a Fehér-torony, ami háborús időkben lakható volt. A legújabb időkben gyilokjáróját lebontották. A templomtól délnyugatra áll a Zabtorony, ami a belso falgyuru kaputornyaként is szolgált. A torony déli oldalán felismerheto a valamikori csapórács vezetosíne. Az elso emeleten alakították ki a kapuorség szobáját. A háromemeletes toronynak gyilokjárója és lorései figyelhetok meg.

A templomtól északra áll a felso terményház, egy kétemeletes, 20 méter hosszú, lorésekkel és szurok öntokkel ellátott épület.

Szintén északra áll a templomtól a második kerítofalnál a második terményház. Ez egy kétemeletes, 18 méter hosszú, a falazatból kiugró épület. A belsejében üres terménytárolók találhatók.

A másodi kerítofalnak is van kaputornya. A bejárat mögött a régi városháza magasodik. A templomtól nyugatra egy további épületben rendezték be késobb a várgondnok lakását.

Délnyugaton egy háromszintes védelmi torony áll, nyeregtetovel és csonkakonttyal, ami a toronynak egy parasztház benyomását adja. A templomtól délre és délkeletre egy düledezo tornyot lebontottak a 19. század során.

Forrás:

Karczag Ákos - Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 562-563.

GPS: É 46° 7.510 (46.125160)
K 24° 49.027 (24.817116)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció