Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Szépfalu - Schöndorf - FrumuşeniRomániaErdély és PartiumTemes történelmi vármegye - Sződi castelluma

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Térkép
  • Szállás

A Bánság északi részében fekvő Szépfalu községtől északnyugatra az első katonai felmérés egy árokkal körbevett területet jelöl. A harmadik katonai felmérésen, a településtől 1,5 kilométerre már fel van feltüntetve a „Schanzberg” nevű terület, illetve a 25 000-es térképszelvényen még egy négyszögletes sánc rajza is látható a Maros mellékágának déli széle fölé emelkedő magasparton. Ezen a helyen állt hajdan az 1471 előtt felépített Sződi castellum.

Amint arról az aradi régészeti repertórium is beszámol, D. Popescu 1948-ban egy négyszög alakú, sarkain tornyokkal ellátott épületet tárt fel a Schanzbergen, amely szerinte a 15. századból származott. Római előzmények is előkerültek, így pl. Commodus császár pénze, valamint kerámiatöredékek a 3–4. századból.

Érdemes megemlíteni, hogy a Schanzberg közelében, attól északra, a Maros itt folyó ágának északi oldalán található a Háda-sziget nevű terület. E szigetet, mint a castellum esetleges helyét említi Koppány Tibor, aki feltehetően nem tudott Popescu ásatásáról és korábbi szakírókhoz hasonlóan összekeveri a castellum helyét az egykori Monostori-szigeten álló Bizerei apátság ma is látható maradványaival.

A források többször is említik a Maros partján kettős sánccal övezett Sződi castellumot, melyet 1471 előtt (valószínűleg a 14. század közepén) építettek a szeri Pósafiak. Erődített helyként 1471-72-től tartották számon. A család utolsó férfitagjának, Istvánnak halálával a királyra szállt. 1471 és 1499 között egyik fele a nádasdi Ongoroké, másik fele pedig gúti Ország Mihályé volt. 1500-ban a fele Ország Lőrincé, másik fele 1506-tól gersei Pető Jánosé és Györgyé. A Gerseiek egészen 1552-ig, Temesvár török bevételéig birtokaik között tartották számon. 1770–1771 között teljesen lebontották. Pontelly István ezen a helyen török kori leleteket talált (1885). Terepbejárásunk során 2008-ban sikerült a helyszínt azonosítanunk.


Forrás: Karczag Ákos - Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 439.
Kopeczny Zsuzsanna - Szaszkó Elek: Az Arad megyei Sződi castelluma (Várak, Kastélyok, Templomok évkönyv 2019. 182-185.)

GPS: É 46° 6.899 (46.114986)
K 21° 26.426 (21.440437)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció