Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

A Nagyhomoród völgyében fekvő Homoródszentmárton (M�rtiniş) község középpontjában, enyhén kiemelkedő magaslaton áll unitárius temploma. A templomot hajdan hat védőtoronnyal megerősített, ovális alaprajzú várfal övezte.

Homoródszentmárton plébániáját az 1333. évi pápai tizedjegyzék említi először.

Mikor 1613-ban a falu fegyverforgató népe Báthori Gábor mellett hadat viselt, az otthonmaradottakat váratlanul tatár had lepte meg, és mind emberi életben, mint anyagiakban nagy kárt okozott. Hasonló csapások elkerülése végett a település lakói a templomot az elkövetkező években kőfallal és védőtornyokkal erősítették meg. A falak 1625-ben még mindig épültek, 1636-ban pedig már bizonyosan készen álltak, melyről egy ekkor kiállított kiváltságlevél is tanúskodik. Az 1661-es törökdúlás idején komoly károkat szenvedett. 1691-ben tatárok ostromolták, a hagyomány szerint Bíró Gábor hősiesen védte az erődtemplomot. Az 1789. évi egyházvizsgálati jegyzőkönyv szerint az erődfal már meglehetősen rossz állapotban volt, amikor pedig Jánosfalvi Sándor István 1839-ben itt járt, a hat védőtoronyból csak kettő állt, ezek is meglehetősen rossz állapotban. A hálóboltozatos, sokszögzáródású szentélyű, régi gótikus templomot – melynek falait a Szent László-, és Szent Margit legenda 14. századi freskói díszítették – 1888-ban bontották le a védőfalak egy részével együtt. A várfal anyagát különböző építkezésekhez használták föl. 1888-89-ben épült a jelenleg látható unitárius templom.

Az erődtemplom bejárata a középkori eredetű harangtorony alatt nyílott. E torony feltehetően a 15. század végén épült, a templom épületétől külön, tőle megközelítőleg 10 méterre (valószínűleg a templomot már ekkor, a 15. század végén alacsony kőfal vette körül). A torony alatti bejárat csúcsíves (gótikus, 15. századi), a kapualjat pedig csúcsíves dongaboltozat zárja. Az első és második emeleten lőréseket figyelhetünk meg, a második emelet feletti rész 1775-ben, valamint 1861-ben épült.

A harangtorony ÉNy-i falától kiinduló falszakasz peremvonala nagyjából egyenletes, lőrést ma már nem látunk rajta, mivel felső részét az idők során lebontották. E meglehetősen ép falszakasz után két, egymáshoz közel épült védőtorony helye látható, kissé délebbre pedig egy ötszögű védőtorony alapja sejthető. Itt egy elfalazott, téglából rakott szegmensívvel záródó ajtónyílás is van, amely egykor a torony földszinti helyiségébe nyílott. A toronyhelytől a következőig a védőfal egyenes vonalban halad. Ezen a szakaszon három, mellmagasságban elhelyezett, szemöldökgerendával záruló lőrés található. Az egyenes vonalú falszakasz végén, a déli oldalon egy szöglet töri meg a fal ovális alaprajzát. Itt állott egy másik védőtorony. Alaprajza enyhén trapezoid lehetett. Innen megközelítőleg 25 méterre újabb védőtorony helye vehető ki. Egyszerre épülhetett a várfallal, amit a fal síkjából kiálló szegletkövek bizonyítanak. Tovább haladva a kaputorony felé, nem messze az előbbi torony helyétől egy elfalazott szemöldökgerendás ajtó látható. Kissé arrébb a vár hatodik és egyben utolsó védőtornyának nyomai tűnnek föl.

A védőfalak lőrései meglehetősen rendszertelenül, némelyek mellmagasságban, mások ennél magasabban helyezkednek el. Nyílásuk téglalap vagy négyzet alakú, fülkéjüket felül szemöldökgerenda vagy lapos épületkő zárja le.

A napjainkban is tovább omladozó várfalak magassága régen a védőtornyokéval egyezett, a lepusztult maradványokon gyilokjáró maradványa ma már nem fedezhető fel.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 654-655.