Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Petőszinye - SvinicaSzlovákiaFelvidékAbaúj-Torna történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Petőszinye református temploma

Petőszinye kezdetben az Aba nemzetség faluja volt, később a Perényieké, akik ennek a településnek mezővárosi jogokat is biztosítottak.

Az első templom a 12. század közepén épült román kori elrendezésben: keleten félköríves szentély (alapjait a mai szentélyben feltárták), téglalap alakú hajó, a déli oldalon bélletes portálé. A portálé ívmezejét falikép díszítette, fölötte megmaradt egy teljes és egy fél rézsűs ablak.

Az 1300-as évek elején a nyugati oldalon a hajót meghosszabbították, és egy gótikus tornyot építettek hozzá. A toronyba épült be belülről a kegyúri karzat, melyhez a déli oldalon külön följáratot készítettek. A torony nyugati falába kőből faragott portálét építettek. A kegyúri karzat alatt bordás keresztboltozat van, a karzat nyomott csúcsíves diadalívvel nyílik a hajóba.

A 15. század elején a román félköríves szentélyt lebontották, és egy sokszögzáródású gótikus szentélyt építettek, melyet két rakott keresztboltozattal fedtek. Az új szentéllyel egy időben a toronyra még három emeletet ráépítettek. A templom délnyugati sarkán egy kosfej látható (hasonló állatfej van a cseklészi, a csütörtöki és a boldogfai templomon).

Nagyon értékes elemei a templomnak a 14. századi falfestmények. A déli oldalon a passiótörténet látható, valamint az Utolsó ítélet egyes jelenetei három sávban. Központi helyen látható Szent Mihály arkangyal, fölötte az Ítélő Krisztus, balra az üdvözültek, jobbra az elkárhozottak menete. Aránylag épen megmaradtak az Ábrahám kebele kép és a Szent Anna a gyermek Máriával. A templom külső falán töredékesen maradt meg Szent Ilona a kereszttel, és a Vir dolorum kép.

A petőszinyei templom ma műemlék jellegű, időnként koncerteket rendeznek itt.

https://ma7.sk/aktualis/petoszinye-reformatus-temploma

GPS: É 48° 44.121 (48.735348)
K 21° 27.538 (21.458960)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció