Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gyimesfelsőlok - Lunca de SusRomániaErdély és PartiumCsík történelmi vármegye - Alte Schanze

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

A Csíkszeredától a Gyimesi-hágón keresztül vezető 12/A jelű út mentén fekszik Gyimesfelsőlok falu. A falutól délre, Ciherékpataka felé nyugati irányba ágazik ki egy alsóbbrendű út. Ettől az úttól délre, kb. 300 méterre emelkedik lankásan a Csapó-hegy, ahol újkori sáncokat figyelhetünk meg.

A 19. század közepéig a Csíkszépvíztől a Gyimesi-szoros irányába haladó út első szakasza egészen a mai Gyimesfelsőlokig nem a ma használatos, csak 1843-ban elkezdett és az 1860-as években befejezett útvonalon haladt, hanem attól északra, a Pogány-havason, Szép-havason, és a Csapó-hegyen vezetett keresztül. Ezt az útvonalat védték a 18. század első éveiben épült sáncokkal a tatár betörések ellen. Az építkezésen 1701-ben 643 ember, 1702-ben 400 ember egy héten át dolgozott.

A Csapó-hegy északi lejtőjén kelet–nyugati irányban, 250 méter hosszan húzódó „Alte Schanze” egy szabályos koronamű, amely az első katonai felmérésen is jól látható.

 

Az északi védekezési irányba tekintő sáncmű két végén egy-egy félbástya alakú, közepén ötszögletű földsánc maradványait figyelhetjük meg. A koronamű keleti fele mára erősen lekopott. A védmű nyugati fele előtt, annak északi oldalán 10-15 méter széles, ma is 2-3 méter mély árok látható a jól áttekinthető, legelőként használt domboldalon. 

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 227-228.

GPS: É 46° 30.847 (46.514114)
K 25° 56.717 (25.945290)

Csíkszereda felől a Gyimesi szoros felé haladva még Gyimesfelsőlok előtt le kell térni a főútról balra, Ciherékpataka felé. Szinte közvetlenül a letérés után déli irányba fordulva vágjunk neki az első dombnak; a sánc lentről is jól látható. megközelítéshez szükséges térképek és adatok

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció