Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Major - MaieruRomániaErdély és PartiumBeszterce-Naszód történelmi vármegye - Radna

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

A Radnai-havasok és a Borgói-hegység között, a közigazgatásilag Major (Mayerhof, Maieru) községhez tartozó, tőle 2-2,5 km-re ÉK-re fekvő Dombhát (Anieş) település felett állnak Radna, vagy mai nevén Dombhát várának romjai.

A vár kerületével együtt a székely ispánok honorjához tartozott. Egy oklevélből kiderül, hogy Stibor első vajdasága idején (1395-1401) már állt, ekkor Balicki Prokop honorbirtokos várnagya ült benne. A vár eredete azonban valószínűleg még ennél is jóval korábbra, talán a 13. századra nyúlik vissza. 1409-ben Kretschmer Péter besztercei bíróé volt. 1414-ben Nádasi Mihály székely ispán itteni várnagyát említik. Zsigmond 1437 előtt kusalyi Jakcs Mihály székely ispánnak zálogosította el. 1440-ben, amikor Erzsébet királyné a Jakcs családnak adta örökbe, lakatlannak mondják. 1450-ben a Jakcsok egyéb birtokai között itteni „turris seu castellum”-ukat is felsorolják, de nem tudni, azonos volt-e a korábbi várral.

Az ovális alakú vár több négyzet alaprajzú bástyával volt megerősítve, melynek alapjai itt-ott kibukkannak a földfelszín alól. Az egykori várfalak földdel fedett vonulata könnyen követhető a jól áttekinthető platón, sőt, két helyen 1-1,5 m-es falmaradványok is látszanak. A várat a meredek K-i oldal kivételével árok és sánc veszi körbe. Az É-i oldalon kettős sáncot emeltek. A vár belterületének középső részén tátongó mélyedés ciszterna maradványa lehet. A vár D-i végében emelkedő földhalom alatt feltehetően jelentősebb épület maradványai rejtőznek.

A várat először ásató A. Martian a 14-15. századra keltezte az erősséget. Ő készített először rajzot maradványairól, nagyot tévedett azonban, hiszen az általa rajzolt bástyák kör alakúak, nem pedig négyszögletesek, mint ahogy az a valóságban volt.

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 301.


GPS: É 47° 25.628 (47.427128)
K 24° 46.505 (24.775082)

(Dombhátfürdő - Anieş) A Radnai-havasok és a Borgói-hegység között, a közigazgatásilag Major (Mayerhof, Maieru) községhez tartozó, tőle 2-2,5 km-re ÉK-re fekvő Dombhát (Anieş) település felett állnak Radna, vagy mai nevén Dombhát várának romjai.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció