Dobrakutya
Szaplonca tulajdonosai évszázadokon át, haragos viszonyban éltek, a szomszédos vár, Dobrakutya (Dorba kuca) uraival, mely a középkorban e vidék legjelentősebb erősségei közé tartozott és ennek okán nagyon sűrűn felemlítették. Ez a vár jó néhány kézben, mindig élénk központja volt ennek a valaha nagyon eleven és gazdag tájéknak. A várnak a XIV. században kellett keletkeznie, jóllehet valamivel későbbi mint Szaplonca, először 1335-ben említették meg.
Amíg Szaplonca várhelye már messziről látszik, addig Dobrakutyát, valódi menedékhelyként (refugium), egy hegyekkel minden oldalon körbefogott, magányos dombhátra építették fel, mivel egészen addig nem látszik, míg az aljába nem érünk. Ez a vár is kicsiny volt. A kaput torony védte, melyből csak egy kevés maradt fenn, innen indul körbe, az egész várat körbefogó várfal is.
Az öregtornyot, egy sziklacsúcsra építették, a bejárata az első emeleten volt, és az ablakai is csak az egyik oldalon voltak (úgy, mint a szomszédos Szaploncánál). A kaputól balra, négy helyiség romjai láthatók, a "B" jelzettel ellátott helyiség alatti pincének, részben még fennmaradt a boltozata is. Az öregtorony falai 1,5 méter vastagok, ám az összes többi épület kivitelezése sokkal gyöngébb minőségű és felületesebb, Szapolncáénál. Az elég szűk várudvaron egy ciszterna is található, melyet 14 méter mélységben, az élő sziklába véstek.
Az okiratok szerint a vár királyi jószág volt, csak miután I. Lajos király letörte Kurják fia (Kurjaković), idosebb György túl hatalmát, tűnik fel fia, György (írták Georgijnak és Gregorijnak is), mint Dobrakutya kastellánusa, ám ő már 1358-ban, Meinhard goricai és tiroli gróf, ratspurchi várát foglalhatta el. Ezután a király Dobrakutyát, a Horvátiaknak adta oda, a boszniai Greben várukért cserébe.
Dobrakutya egyik urát, Nelipich Benedeket, a közeli Basztajban, a pálosok Szt. Anna kolostorában, mint annak kegyura, temették el 1412-ben, a templom a kolostorral máig fennmaradt és a pravoszlávok búcsúhelyeként szolgál. 1476. körül eltűntek a Nelipichek, és leszármazottjaik, a Horvátiak bírták a várat, majd Hampó Ernuszt pécsi püspök és Szengyörgyvár uráé lett, 1480 után a vár a kevendi Székelyek kezén volt, míg a törökök, 1542-ben el nem foglalták, akik itt 30 fős helyőrséget tartottak. A törökök kitakarodása után ez a vár is üresen romlásnak indult.
Engel Pál adatai szerint:
A vár neve Dobrakucsa, és a dobrakucsai uradalom székhelye volt. A vár 1495-ben, a kevendi (kövendi) Székelyek birtokában volt. Dobrakucsa mezővárosát, mint oppidum, 1507-1517-i említik meg, ekkoriban Bjelovár Körös vármegyéhez tartozott.
A vár mai állapota:
A vár egy sánccal kettévágott hegynyereg végén lévő, kúp alakú ormon található. Északról, a sáncon átkelve, a valamikori kaputorony pontosan kettémetszett részén átkelve juthatunk a vár belsejébe. A várplató a várkaputól, kb. 5 méternyivel magasabban, ettő, még három méternyivel magasabban található, az élő sziklára alapozott, méreteit tekintve, öregtorony.
A kaputoronytól balra, felfelé, láthatók a valamikori palotaszárny sűrú bozóttal benőtt romjai. Jobbra az öregtorony emelkedik, az aljában a külsővár falnyomaival. Az öregtorony déli része, az egykori várudvarra dőlt, bemenni egy keskeny nyomvonalon, nyugatról lehet. A palota máig 5 méter magaságig álló, a bozót miatt nehezen kivehető falaitól délebbre, szintén megfigyelhetok az egykori külsővár falai.
Maga a várdomb csak északról volt megközelíthető, a már említett sáncon keresztül, nyugaton egy kb. 80 méteres szakadék van, míg délről és keletről egy patak övezi, ahonnan a relatív magasság, kb. 50- 60 méter . A vár falainak vastagsága kb. 80- 100 cm , az öregtoronyé, kb. 2,5 m . A váron semmilyen datálható építészeti részlet sem figyelhető meg.
A terepet bejárta: Szatanek József, Pécs 2004. június 17-én.
Forrás:
Ðuro Szabo: Sredovjecni gradovi u Hrvatskoj i Slavoniji : Védelmi építmények a Papuk hegység nyugati és északi részén