Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Gura Vaii - Gura VaiiRomániaBánságKrassó-Szörény történelmi vármegye - Insula Banului

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

INSULA BANULUI SZIGETÉN VOLT VÁR

A BÁNSÁG KÖZÉPKORI VÁRAI

Vár Insula Banului szigetén

A Duna által körbefogott, egykor „Banus szigetén” található várról igen kevés információ áll rendelkezésünkre. 1432 óta egyik ismert okmány sem tett említést a várról. Dr. Theodor N. Trâpceának köszönhető a vár és a „Banus sziget” legújabb leírása.

A sziget, amelyen egykor a vár állt, és amely mintegy 1969-ig a román Netot (Gura Vaii) város közelében volt, mára már nem létezik. A szigetet részben kikotorták, egy része a „Vaskapu" vízerőmű alapzataként szolgál. Az építés során itt emberi élet leleteire bukkantak a régi kőkorszakból.

A vár eredetét a mai napig nem sikerült felfedni, mert a maradványok római, bizánci és középkori elemeket mutatnak. Igazából azt állapították meg, hogy a fellelt romok két különböző korból származó vár maradványai. Minden további információ kutatói feltételezés. Így például Dr. Trâpcea azt feltételezi, hogy az egyik vár római eredetű. Abban az időben innen felügyelték a Traian császár idejéből származó „Vaskapu” csatornát. Miután Justitian bizánci császár meghódította ezt a területet, valószínűleg meghagyta nyomait az általa kibővített váron. Dr. Trâpcea azt feltételezi, hogy a falak vastagsága 1,5 és 1,65 méter között volt, míg magasságuk 5 méter lehetett. A vár szempontjából különleges jelentőségű az a tényező, hogy meredek sziklákra építették, amely fokozott biztonságot nyújtott. A várat vélhetően a behatoló szlávok a 7. évszázadban rombolták le.

Valószínű, hogy a bulgárok egy új várat építettek a 9. évszázadban. Egy évszázaddal később a magyarok hódították meg ezt a területet, azonban a bulgárok ellen a 13. évszázad második feléig védekezniük kellett. A magyarok feltehetően abban az időben építették a középkori várat. Összesen csak két beszámolót ismerünk erről az épületről. Tudjuk, hogy 1426-27-ben a szigetet II. Murad szultán meghódította, aki egy időben valamennyi itt kikötő vitorlást is zsákmányul ejtett. A második beszámoló Dr. Trâpcea szerint Redwitz Miklós, a német lovagok magyarországi ügyintézője tollából származik. Erich Joachim szerint ő azonban azt jelentette, hogy „a Saan sziget 216 személyből áll”. Vajon Saan szigete jelenti a későbbi „Insula Banului”-t? Azt feltételezik, hogy a szörényi Bánság védelmi rendszeréhez tartozó várat 1432-ben a törökök semmisítették meg.

Dr. Trâpcea szerint 1689-ből származik ennek a mindig is a Duna forgalmát őrző várnak részletes leírása, mégpedig az osztrák gróf Marsigli katonatiszttől. A grófot megbízták, hogy találjon egy olyan helyszínt, ahová egy hidat lehet építeni a Duna fölött. Ekkor bukkant a „Banus sziget” várromjaira. Ennek vizsgálatát követően a következő leírást adta: a középkori várat egy római vár romjaira építették. A római vár négyszög alakú volt, 36 x 30 öl méretű. Északi oldalán toronnyal és öt zárt erődítménnyel rendelkezett. A sziget közepén egy magas védelmi létesítmény állt, amely fölé egy torony emelkedett. A kisebb középkori vár szabálytalan négyszög alakú volt, és négy kőből épült védőtoronnyal volt ellátva. Mivel ebből három a keleti oldalon állt, azt feltételezhetjük, hogy a veszély általában ebből az irányból fenyegetett. Az erődítmény falai 2,5-2,8 méter vastagok voltak.

"Banus szigete” büszke várának romjával együtt 1971-ben örökre a beton és a víz fogságába került. Ezen a helyen áll ma a sokkal nagyobb „vár”, a „Vaskapu” vízerőműjének gátja. Vajon az új épület örökre maga alá ásta az "Insula Banului" várának identitását? Dr. Csánki Dezső „Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában – 1890-97“ című könyvében ugyanis azon a véleményen van, hogy „Saan” szigete tulajdonképpen Ada-Kaleh (Orsovánál), vagy éppen Simián (Szörényvárnál) is lehet. Ezzel kapcsolatban Redwitz Miklós jelentésében (Erich Joachim a „König Sigmund und der Deutsche Ritterorden (Zsigmond király és a német lovagrend)-ben való idézetével) egy „Vaskapu” nevű várat is említett, ugyanakkor azzal a megjegyzéssel, hogy „das huws ist wuste, azaz „a ház sivatag", tehát elhagyatott.

1991, Anton Zollner

A sziget, amelyen egykor a vár állt, és amely mintegy 1969-ig a román Netot (Gura Vaii) város közelében volt, mára már nem létezik. A szigetet részben kikotorták, egy része a „Vaskapu" vízerőmű alapzataként szolgál.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció