Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Ćoralići, Csoralicsi - ĆoralićiBosznia-HercegovinaBoszniaZágráb történelmi vármegye - Radetina kula, Radotin

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Archívum
  • Térkép
  • Szállás

Radetin/Radotin tornyának történetéről szinte semmit sem sikerült előtalálni Lenkovics Iván 1563-as jelentésén kívül, melyben az áll:. "A torony Kobaszics főúr (knez Kobasić) tulajdona. Senki sincs ki őrizné és senki sem akarja tovább őrizni. Le kell rontani." Tekintve, hogy Cazintól légvonalban alig 3 kilométerre található, feltehető, hogy Cazin 1576-os elestével került török kézre. Miután ma is jó állapotban van, az is elképzelhető, hogy valami helyi bég használta erődített lakhelyéül.

A torony feladata sem ismert, így szintén csak feltételezhető, hogy a Radotin patak mentén haladó egykori kereskedelmi út védelmére, ellenőrzésére, esetleg vámszedőhelyül szolgált.

Védelmi szempontból a torony nagyon kedvezőtlen helyen fekszik - a patak viszonylag szűk és mély partdolának a közepe táján. Emiatt a védelmi értéke nagyon csekély volt.

A toronynak helyet adó sziklatömb aljában, egy kb. 35 m hosszúságú barlang is található, melynek száját egy bejárattal és lőréssel ellátott, kb. 2 m vastag fallal látták el, ami által egy barlangvárat sikerül kialakítani. A barlang benyúlik a torony alá, s feltehető, hogy egykor összeköttetésben állhatott a toronnyal is, ám a barlang mennyezetén felvezető folyosónak, vagy beomlásnak nincs nyoma. A barlang szája előtt egy sánchoz hasonló terepalakulat található, ami lehet természetes, de mesterséges is.

Maga a torony a gyilokjáró szintjével, 4 emelet magasságban maradt fenn. A legalsó szint javarész föltöltődött, a bejárat az első emeleten volt, míg a második, harmadik emelet lakóhelyül szolgálhatott a nagyobb ablaknyílások, a kandalló, a háromkonzolos erkély és a kéménykürtők alapján.

A három konzolon nyugvó erkély rendeltetése ma már nem megállapítható. Használhatták az ozorai várban található, szintén részben konzolokon nyugvó kápolnához hasonló módon, de, lehetett egyéb reprezentációs feladata is, vagy akár árnyékszékként is működhetett.

Összeségében, a viszonylag könnyű megközelítése és tekintélyes maradványai, valamint a környező terepalakulatok formája és a barlangvár okán, annak aki Cazin felé jár, okvetlenül érdemes megnéznie.

A tornyot 2010. 04. 16-án bejárta: Keserű László, Szabó Tibor és Szatanek József.

/Szatanek J ózsef/

GPS: É 44° 59.728 (44.995472)
K 15° 55.263 (15.921058)

Ćoralići települése,a Velika Kladuša - Cazin (Bihać) közti főúton érhető el. Ha északról jövünk, akkor a település előtt balra, egy jó minőségű úton kell lekanyarodnunk, a "Bazeni Kula" táblával jelzett hévízfürdő irányába. Ha Cazin felől megyünk, akkor nem sokkal a településjelző tábla után, jobbra kell fordulnunk, hogy a fürdő kékre festett gazdasági kapujához érjünk. Noha az út tovább megy a fürdő főbejáratához, majd tovább a környező tanyákhoz, nekünk a gazdasági kapu környékén kell leparkolnunk, mert utunkat a továbbiakban gyalog kell megtennünk. Parkolás után átkelünk a Radetina patakon, hogy a patak déli, azaz a bal partján haladjunk egészen a toronyig. A patak menti erdei út váltakozó magasságban halad kb. 1,5 km-en át, mely során hol leér majd a patakig, hol fölmegy a meredek patakoldalban. Az is megeshet, hogy a patak helyenként elmossa az utat, ezért vízálló cipőről időben gondoskodjuk, a barlang bejárásához, amúgy is gumicsizma szükséges.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció