Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Mese - Meschendorf - MeşendorfRomániaErdély és PartiumNagy-Küküllő történelmi vármegye - templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Térkép
  • Szállás

Az Oltmelléki hegysor területén, a Hangás- (Lauter-) patak mellett fekszik Mese község. A falut először 1322-ben említik, eredetileg a kerci apátság birtoka volt.

Egyhajós gótikus temploma 1350 körül épült. Eredeti boltozatának csak nyomai maradtak. Tornyát erős védőbástyává alakították át, befalazva a földszinti bejárat kapuját. Középkori szentségfülkéjét megőrizték, Harangját 1515-ben öntötték.

1495-ben a templom köré homokkőből és terméskőből várfal épült, amely napjainkban is öt méter magas. A függesztőbakokkal alátámasztott, lőrésekkel ellátott, fedett gyilokjáró, amely a déli részben meg is maradt, kétméteres magasságban található. További két, háromszintes védőtornyot építettek fel a templomvár délkeleti, illetve délnyugati sarkában.

A 16. században létrehozták a külső várat: egy második, lőrésekkel ellátott külső védőfal – amely még ma is három méter magas – épült fel a nyugati, a déli és a keleti oldalon. A templomvárat 1701-ben helyreállították, renoválták. 1888-ban a külső várfal egy részét és a belső várfal délkeleti sarkában található tornyot lebontották. A délkeleti sarokban álló, előreugró tornyot, valamint a várfal keleti oldalát omlásveszély miatt 1958-ban bontották le.

 

Forrás:

Karczag Ákos – Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Budapest, 2012. 708-709.

A galéria alsó részében a helyszínről belső fotók és panoráma képek is megtekinthetők.
GPS: É 46° 5.436 (46.090595)
K 24° 58.802 (24.980034)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció