Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Kljucs - KljucHorvátországDalmáciaDalmácia történelmi vármegye - Kljucs vára (Stari grad Ključica )

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Térkép
  • Szállás

A Krka és a Čikola összefolyásától északkeletre, a Čikola szurdoka felett emelkedő meredek szirten találhatók maradványai.

A vár régészeti kutatása még nem történt meg, azonban az tudható, hogy a Nelipićek építették a 14. század első felében.[1] Feladata az volt, hogy ellenőrizze a velencei kereskedelmet Šibeniktől a hátországgal és Boszniával. A vár közvetlen közelében a Čikola felett híd ívelt át, melyen a Nepilićek hídvámot szedtek. Emiatt összeütközésbe kerültek a šibenikiekkel, akik elfoglalták és felgyújtották a várat. A két fél közötti viszály váltakozó szerencsével még hosszú ideig folytatódott, végül 1522-ben a török elfoglalta és csak 1648-ban a kandiai háború során szabadult fel uralma alól. A várat ezután jelentőségét veszítve kőbányaként használták, anyagát a környék építkezéseihez hordták el.

Ključ vagy Ključica vára a településtől délre, a Čikola-folyó jobb partján található meredek sziklacsúcsra épült. Jól megerősített vár volt, melynek építését stratégiai és politikai szempontok indokolták, hiszen innen az egész vidéket ellenőrzés alatt tarthatták. A középkori vár központi része szabálytalan négyszög alaprajzú, melynek nyugati részén ötszögletű torony és kerítőfal állt. A falakon belül még felismerhetők a háromszögű palota, az őrség szállásának és az északi falra támaszkodó helyiségek maradványai. Alattuk található a ciszterna és a tömlöc. Fennmaradt a zárófal legnagyobb része, valamint a két íves udvari kapu. Közelében egy történelem előtti vár maradványai is találhatók.

Forrás: Wikipedia

 

GPS: É 43° 49.860 (43.831001)
K 16° 1.824 (16.030399)

Információk: AZ A1 autópályát Sibeniknél hagyjuk el, Észak-keletnek fordulunk. Pokrovnik közelében elhagyjuk a főútat és Nyugatnak fordulunk, a szerpentines úton átkelünk a Krka folyón. Amint kiérünk a völgyből Kljuc helységbe érünk.

A várhoz a helység Dél-nyugati végébe kell menjünk, a házakat elhagyva egy jó minőségű kőzúzalékos úton (ez az út levezet a folyóhoz). Célszerű parkolni a hármas útkereszteződében, mert a továbbiakban olyan szűk az út, hogy nem lesz megállásra alkalmas hely.

Innen az úton megyünk tovább amíg az Nyugatnak nem fordul. Itt a gerincen leereszkedünk a völgybe, majd fel a túloldalon a várba. A vár szabadon bejárható és fényképezhető, de a fa kilátóra ne menjünk ki mert az életveszélyes (2015.)

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció