Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

PannonhalmaMagyarországGyőr-Moson-Sopron vármegyeGyőr történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Ábrázolások
  • Légifotók
  • Térkép
  • Szállás

A pannonhalmi bencés monostort már építésének első idejében kőfallal vették körül, melynek alaprajzi elrendezése nem ismeretes. A vár későbbi alakját G. Turco 1569.évi felméréséből ismerjük, amely szerint ez időben kettős kőfallal, a külső védőöv hat ötszögű kis alapterületű külső toronnyal és egy négyszögletes kaputoronnyal, az előtte levő híddal rendelkezett. Az egész várat árok vette körül. A belső és külső övező falak között 10 m széles falszoros húzódott. A külsőfalat 1 m falvastagságú két ötszögű torony védte, ami újabb, valószínűleg 1850. év körüli építkezés eredménye. Egy 1859. évi rajz szerint mintegy 2 m vastag fal eredeti, a többi helyen vékonyabb. Kivételt képez a két sarka, ahol 2,5 m vastag falai vannak, amelyek közül az északi sarok ötszögű alaprajzáról a vár öregtornyára lehet következtetni.

Az első bencések, akik Géza fejedelem hívására 996-ban jöttek Magyarországra, Pannónia nevű kis falu felett emelkedő és a középkorban Szent Márton hegyének nevezett 282 m magas dombon telepedtek le.

A Géza korábban megindult kolostorépítkezést I. István király fejezte be. Ezek az épületek azonban időközben elpusztultak, de feltehetően ennek köveit is felhasználták az átépítések során. A kolostor élére 1241-ben Oros vagy Urias apát került, aki az újjáépítéseket megkezdte, de befejezni már nem tudta. A hagyomány szerint 1241-ben mintegy 40 szerzetes védte meg sikerrel a kolostort. Később II. Ulászló foglalta le maga számára Pannonhalmát, melyet 1500 elején Tolnai Máté deáknak adományozott.

A török közeledtére végvár lett, védőműveit azonban csak ideiglenes jelleggel építették ki. A vár többször volt török kézen, falai az ostromok és az anyagiak hiányában állandóan romlottak. Az őrség gondatlansága miatt 1575-ben tűz ütött ki a várban, aminek következtében a templom tetőzete és a lakóházak nagy része leégett. A helyreállítási munkálatokat Suess Orbán vezetésével végezték el.

A bencések 1586-ban a kolostorból elmenekültek és az elhanyagolt vár világi kapitányok kezére került. Pannonhalmát 1594-ben Szinán pasa szállta meg, de 1597-ben Miksa főherceg vezére, Brestein ötezer katonával visszafoglalta. A zsitvatoroki béke után egyházi vezetés kezébe került vissza az apátság, ahol 1638 után újra a bencéseket találjuk.

A század végén 1683-ban megint elfoglalta a török, de rövid idő után ismét a bencéseké, akik igyekeztek a lerombolt falakat helyreállíttatni. Karbert Egyed főapát 1699 őszén újjáépítette a romladozó palánkot, a hétszögűre kiépített várfalakon belül megépítette az ágyútornyot és a belső munkálatokat is elvégeztette.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején a kuruc érzelmű rendtársak Karbertet elfogták, bebörtönözték, s rövidesen meghalt. A kuruc kapitányból bencés főapáttá lett Sajghó Benedek (1722-1768) idején kezdődött meg a kolostor barokk kiépítése a győri karmelita templom tervezőjének, Witwer Márton szerzetesnek vezetésével.

II. József király 1786-ban több szerzetesrenddel együtt a bencés rendet is feloszlatta. Az I. Ferenc király által 1801-ben újra visszaállított rend kezére került vissza az apátság, amely kiépítését új tervek alapján kezdték meg előbb Engel Ferenc, majd Páckh János vezetésével. Ekkor készült a templom új tornya is. Kruesz Krizosztom főapát 1862-ben Stornó Ferencet bízta meg a székesegyház helyreállítási terének elkészítésével, aki 1868-ban a munkálatokat is megkezdte, és kisebb megszakításokkal 1886-ig végezte. A század végére megépült a kolostor lépcsőháza, a Kálvária helyén a Millenniumi Emlékmű, mely utóbbi később megsemmisült.

Az 1940-es esztendőben megkezdődött újabb nagy építkezések során elkészült a 250 bentlakásos diákra tervezett gimnázium és a nevelőotthon, melyeket 1943-ban adta át rendeltetésének. A felszabadulás után 1961-1962-ben az Országos Műemléki Felügyelőség végzett helyreállítási munkálatokat Sedlmayr János építész vezetésével.

GPS: É 47° 33.203 (47.553383)
K 17° 45.351 (17.755850)

INFORMÁCIÓK:A vár és az apátság belépõdíj fizetése mellett, csoportosan, idegenvezetõvel látogatható.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció