Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

ZalaszentgyörgyMagyarországZala vármegyeZala történelmi vármegye - Templom

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Zalaszentgyörgy, templom

Temetőben, szabadon álló, keletelt, egyhajós, poligonális szentélyzáródású, Ny-i homlokzati tornyos templom, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a szentély É-i oldalához csatlakozó sekrestyével. Ny-i homlokzatán félköríves záradékú, bélletes kapu. Hajójának oldalfalán vakívsoros párkány, a D-i oldalon, a párkány alatt félköríves, román kori rézsűs ablakok, támpilléres szentélyén csúcsíves, mérműves ablakok. Levéldíszes pillérfők, egy másik templomból beépítve, 12. század. Síkmennyezetes hajó, bordás keresztboltozatú szentély, a hajó bejárati oldalán fakarzat. Falképek: szentélyben töredékek, 15. század eleje; 16-17. század. Berendezés: jellemzően 20. század második fele. A 13. század második felében épült templomot a 14. században átépítették, a hajót meghosszabbították, új, nagyobb szentélyt építettek, ekkor egy másik kőtemplomból származó bontott anyagot is felhasználtak. Az 1664-ben súlyosan megrongálódott templomot 1690-ben javították, majd 1756-ban átépítették. 1984-1985-ben helyreállítva.

Külső leírás

Temetőben szabadon álló, keletelt, sokszögzáródású szentéllyel, főhomlokzata felett gúlasisakos toronnyal, cserépfedésű kontyolt nyeregtetővel álló, É-i oldalon sekrestyével bővített épület.

NY-i (fő)homlokzata bélletes kapuzata félköríves záródású. az ívbéllet dísztelen, az ajtónyílás egyenes záródású. A homlokzat sík, az oromfal egyenes, a tetőszinten lőrésszerű nyílás. A torony előt a tetősík alatt záruló ívbéllet figyelhető meg. A harangszinten minden irányba szalagkeretes, félkörív záródású ablakok nyílnak, felette órapárkány, a tornyot fémlemezfedésű gúlasisak zárja. A sekrestyétől NY-ra eső falszakaszon az ereszvonal alatt mintegy 30 cm-re ívsor húzódik.

É-i homlokzat ablaktalan, a sekrestye tömegét a hajó gerincére merőleges, kontyolt nyeregtető fedi, K-i oldalán zsalugáteres, rácsozott négyzet alakú ablak nyílik.

A szentély a 8szög 3 oldalával zárul, az éleket cserépfedésű támpillérek támasztják. A tengelyben és a D-K-i oldalon egy-egy kávás, csúcsíves, lőrésszerű, faragott díszű (egyszerű mérműves) ablakok nyílnak.

D-i homlokzatot az ereszcsatorny két szakaszra osztja, melyek a különböző építési fázisoknak felelnek meg. Így a homlokzat 3+2 temgelyében félköríves záródású, kávás, románkori ablakok, és a szentélyzáródáson látott gótikus ablakok nyílnak. A román rész felett az É-i oldalhoz hasonlóan ívsor húzódik.

https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/11116

GPS: É 46° 52.013 (46.866882)
K 16° 41.730 (16.695505)

Információk: a templom a település nyugati végében a temetőben kereshető fel.

Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció