Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

Pinkaóvár - BurgAusztriaBurgenlandVas történelmi vármegye - Vár

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép

Árpád-kori vár nyomai: A Pinka folyótól szegélyezett félszigeten már Szent István korában vár állott. A ránk maradt sáncok a 12 – 13.századból származnak. A védelmi gyűrű átmérője közel 600 méter. A Pinka túlsó partját egy elővár védte, amelyet Toboy-várnak (Mons Toboy), vagy Tolvayvarhegy-nek hívtak. A tolvaj szó itt csempészt jelent. Ezt a hídfőt a fő erődítménnyel, az Óvárral felvonóhíd kötötte össze.

Efölött volt a sáncokkal és árkokkal körülvett Árpád-kori vár, amelyet északról egy másik elővár védett. Az Árpád-korban a magyar gyepűrendszer fontos erődítménye volt, amelynek elhelyezése és felépítése kitűnő stratégiai érzékre utal. Az Óvár területén ma is kimutatható egy kerek torony - valószínűleg a későbbi hollókő vár - a templom közelében pedig egy négyszögletes torony alapja. Szakemberek véleménye szerint Európa egyik legnagyobb földvára állt itt, a Pinka-kanyarban.

Története: 1244-ben IV. Béla a Csém nemzetségnek ajándékozta a falut a német betörés idején tanúsított bátor helytállásáért és a vár megerősítéséért. Mivel az oklevél Owar néven említi a birtokot, nyilvánvaló, hogy már korábban is megerősített hely volt. Egy 1379-ben kiállított okiratban az óvári birtokkal együtt szerepel Hollókő vára. A szájhagyomány szerint Mátyás király vadászkastélyt rendezett be ezen a helyen. Az oklevelekből csupán az állapítható meg, hogy a magtalanul elhalt Óvári János birtokait Hunyadi János 1452-ben Vági Somos Jánosnak, 1455-ben pedig Andreas Baumkirchernek adta zálogba. A vár csak 1489-ben került Baumkircher tulajdonba. A Batthyány család 1544-ben szerezte meg a birtokot. A helység német neve, Purkh csak a 16. században tűnik fel írásos emlékeinkben. A vár feltehetően Kőszeg ostroma idején, 1532-ben pusztult el. A török idők kezdetén a lakosság ellenséges támadás esetén ide menekült, később azonban a környék lakói szinte maradéktalanul elhordták a vár köveit és beépítették házaikba.

Forrás:

Juhász László: Burgenland, Várvidék (Lakitelek, 1999)
Dénes József szíves szóbeli közlése


Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció