Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében

KomlósdMagyarországSomogy vármegyeSomogy történelmi vármegye - Várhely

  • Áttekintés
  • Történelem
  • Fotók
  • Alaprajzok
  • Térkép
  • Szállás

Komlósd községtől KÉK-re 2-300 méterre, a Somogytarnócára vezető, egykor fontos földúttól D-re 50 méterre emelkedik a Várhely dombja. 

ÉK felől ÉNy irányába húzódó, széles, alacsony dombhát végét választották le egy árokkal, tehát nem mesterségesen emelt domb, mint azt a MVV(1896)-ban olvashatjuk. Az egykor itt működő téglavető a domb belső részét teljesen kibányászta, csak a széle maradt meg. 

A domb felszíne egyenetlen, nyilván az agyagbányászás közben kitermelt meddő földet ide szórták. Ezért a dombot már nem eredeti állapotában találjuk. A K-i oldal teljesen elpusztult, itt a vár szélét sem tudjuk megállapítani. A vár eredetileg négyzet alakú lehetett. É-i és K-i irányból mély árok védte, ebből az É-i oldalon ma még kb. 45 m hosszú rész épen maradt, a K-i oldalon azonban az agyagbányászat teljesen eltüntette. A domb Ny-i és D-i lábánál vizenyős terület kezdődött, ezért itt eredetileg sem volt árok. 

A dombtól 12 méterre ÉNy DK-i irányú, mesterséges csatorna húzódik. 

A vár egykori területét az ÉNy-i és DNy-i oldal elmosódott pereme jelzi, ennek alapján nagyjából rekonstruálni lehet a K-i oldalát is. A vár oldalainak hossza 43- 48 m között volt. Az É-i árok szélessége 12-15 m, mélysége 2 m körüli. A domb Ny-i fele füves, bokros terület, K-i fele azonban áttekinthetetlen sűrű bozótos. Teljes területe 68xkb. 55 m, 0,3 ha. A belső terület 43x47 m, 0,17 ha. 

Hiteles történeti adatot nem ismerünk. 

A régi hagyomány szerint Mátyás király adományozta a területet Bertalan diáknak. Újabb hagyomány szerint Báthory-vár volt. A Báthoryak előtt 1487-ig a Marczaly család itt a birtokos. 1474-ben a Marczalyak a Báthoryakkal örökösödési szerződést kötöttek. Marczaly László 1487. november 7. előtti halálával233 a Báthoryak örökölték a birtokaikat.234 A környék birtokosai voltak a Báthoryak a 15-16. században, de a várra nincs közvetlen adat. 

A helyet Báthory-dombnak is nevezik, a helyi hagyomány szerint itt állott a kastély 

Egy 1580 körüli kéziratos török térkép ábrázolja a Dráva menti várakat és őrhelyeket. A Barcs és Babócsa közötti 15 km-es szakaszon két őrhelyet tüntet fel, valószínűleg Komlósd és Péterhida várait.

Magyar Kálmán-Nováki Gyula, Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig, 2005

GPS: É 46° 1.188 (46.019798)
K 17° 23.302 (17.388359)
Ha ezt az üzenetet látja, hirdetésblokkolója letiltotta a térkép betöltését. A hirdetésblokkolót a címsorban megjelenő adatvédelem vagy követés elleni védelem ikonokra kattintva kapcsolhatja ki.
Tekintse meg partnereink ajánlatait a bal oldali térképen, melyen minden szálláshelyet egy ármező jelöl. A térkép a kurzor segítségével mozgatható és nagyítható. További szálláshelyek betöltéséhez nagyítson rá egy településre. Az adott szálláshelyről további információ az ármezőkre kattintva érhető el.
Várak.hu mobil applikáció